Külföldön járva egyre többet tapasztalhatjuk, hogy a borok előállítása során újra használják a régi eszközöket és módszereket. A rozsdamnetes acéltartályok helyett van, ahol cementtárolókkal, amfórákkal dolgoznak. A fehérborokat pedig ugyanúgy héjon áztatják, mint a vörösborokat. Ezek a módszerek nem egyeznek meg a mai modern technológiákkal, és nem megszokott látvány a pincében egy amfora sem.

 

A cementből készült tartályok széles körben elterjedtek Olaszországban. A kisebb pincészeteknél, gyakran találkozunk velük. De nem azért, mert nem lenne pénz kicserélni újakra. Például Szicíliában egy 5 éve elkészült pinceágban, távvezérlésű cementtartályokat építettek egymás mellé, amelyeket elektronikusan tudnak szabályozni. Ebből is látszik, hogy ők ebben a „technológiában” hisznek és nem a rozsdamentes acélban...

 

Még régebbi borkészítési eszköz az amfóra, amely Grúziában a legelterjedtebb, de egyre több fanatikusa létezik az európai borászok között is. Például Josko Gravner, Kabola, COS. Az agyagedényt a földbe ássák, és abban erjesztik a mustot. Alkalmazzák fehér és vörösbor készítése esetén is. A törkölykalapot naponta többször is bele kell meríteni, így rendkívül időigényes fizikai munka. Jellemzően hét hónapon át érlelődik benne a bor, majd átfejtik hordókba.

 

 

A cement és az amfóra esetében is a tároló belső fala egy speciális anyaggal van kifestve, hogy a külső beoldódást és a bor kiszivárgását megakadályozzák. Egyre nagyobb teret hódítanak ezek az eszközök, találkozhatunk velük Szlovéniában, Friuliban, Szicíliában és Horvátországban is.

 

Ezen kívül szót kell ejteni a narancsborok – orange wines feltörekvéséről. Mit is jelent ez a kifejezés? Egy fehérbor-készítési eljárás, mely során a lebogyózott szőlőszemek tárolóedénybe, például tartályba, amfórába vagy hordóba kerülnek és ott erjednek borrá, préselés nélkül. Hosszan héjon áztatják a mustot, mint a vörösborok esetében. Így a fehérszőlő színanyagai, tanninjai és értékes összetevői is beleoldódnak a készülő tételbe. Az így készült fehérbor sötétebb színű, borostyán árnyalatú lesz, a színanyagok és a levegővel való érintkezés következtében. Innen narancsbor elnevezés.

 

De miért növekszik a jelentősége ezeknek a boroknak? Ez a hagyományokhoz való visszatéréssel, az egyediségre és a természetességre törekvéssel magyarázható. Ugyanis az alacsony kénhasználaton kívül, nem alkalmaznak semmilyen adalékanyagot a borkészítésnél. Elmondható az is, hogy általában biogazdálkodást folytatnak ezek a pincészetek.

Ezen különleges borok piaca egyre szélesebb. Amerikától Svédországon át Kínáig megnyíltak a kapuk, a borkereskedők személyesen kutatják fel a termelőket, hogy hazavihessék az egyedi tételeket. A gasztronómiai vérkeringésből pedig nem maradhatnak ki ezek a borok, hiszen ősidők óta ezekhez főznek!

 

Számos kóstolót rendeznek a világban, ahol ezeket az italokat lehet megkóstolni, Európában leginkább Londonban, Ljubjanaban, Zágrábban. Két éve Magyarországon is tartott a Terroir Club egy mesterkurzust a narancsborokról.

 

 

Vannak azonban, akik ezek a borok ellen vannak, mert úgy gondolják nem tiszták, nem elég frissek, az illatban kellemetlenséget éreznek. De ha az adott tételt megfelelő odafigyeléssel készítették el, akkor ezeket nem tapasztalhatjuk, hanem egy szokatlan illat és zamat aromákkal találkozhatunk. Például egy fehér bor esetében az illatban ritka a dió, hárs és fűszer, míg ízben a tanninok a meglepőek.

 

Az elkészítési eljárásuknak köszönhetően, ezek a borok a hosszú érlelés és sok kézimunkaigény miatt magasabb áron kaphatóak, mint modern társaik. De minden egyes palack külön élményt nyújt! Érdemes felkutatni egy-két termelőt, hogy saját tapasztalatunk is legyen ezekkel a tételekkel kapcsolatban!

 

Magyarországon is találunk elvétve pár pincészetet, akik kísérleteznek a narancsbor készítéssel. De a legtöbb esetben ezek kis tétel számú termékek és kezdetleges fázisban vannak, így forgalomban egyelőre nem kaphatóak. Azonban, ha a borász látja, hogy érdekel minket a téma, szívesen megmutatja a rejtett kincseket!