A Varga Családi Pincészet negyedszázad alatt a legnagyobb magyar borászattá vált: évi 15 millió palack bort értékesítenek, több borvidéken összesen 200 hektáron gazdálkodnak és további 2000 hektárról vásárolnak szőlőt. Boraik az egész országban elérhetők és a megfizethető minőséget képviselik; prémium tételeik pedig rendre kivívják a szakma elismerését is. 

 

 

Máté: Formálni nem tudjuk és nem is akarjuk az emberek ízlését. Belső késztetés, hogy folyamatosan próbáljuk fejleszteni a minőséget; egyre jobb, egyre tisztább borokat akarunk készíteni azért, hogy a maximumot tudjuk nyújtani a vásárlóinknak. Hadd mondjak egy példát. Jó pár éve az egyik boltban megállított egy idős néni; két palack Varga Csabagyöngye volt a kosarában és könnyes szemmel megköszönte nekünk, hogy ennyi pénzért ilyen jó bort ihat. Akkor éreztem először, hogy igen, épp erről szól a mi történetünk. Úgy gondolom, ha az embereket boldoggá tudjuk tenni azáltal, hogy megfizethető áron jó minőséget tudunk adni nekik, hogy úgy érezzék, ennyi pénzért ez nagyon megéri, az nem csak közgazdasági, de érzelmi szempontból is megerősít minket.

Péter: Nekem egy ellentétes élmény is eszembe jut erről. 10-15 évvel ezelőtt egy házaspártól kaptam levelet: „Nyugdíjas gépészmérnökök vagyunk, az Önök vörösborát isszuk, az orvos szerint jót tesz az egészségünknek; ketten naponta elfogyasztunk egy palackkal. Azonban azzal az áremeléssel, amit most megléptek, nem fogjuk tudni a jövőben megvenni ezt a bort”.

 

 

 

Péter: Rosszul. Ez egy körülbelül  10 százalékos, inflációkövető áremelés volt, de ezt egy nyugdíjasnak hiába mondom, ha az ő nyugdíját nem emelték egy fillérrel sem. Minket gyakran ér az a kritika, hogy a nemzetközi és magyar borversenyeken nyertes borainkat aprópénzért áruljuk. Ez nem igaz. Egyrészt a közepes árszegmens csúcsán vannak az alapboraink, másrészt igenis büszkék vagyunk arra, hogy a nemrég Bordeaux-ban aranyérmet nyert alap Irsai Olivérünk már 700 forintért megvásárolható. És tudjuk, hogy vannak emberek, akiknek a 700 forint kifizetése is kihívás. A magyar átlagbérekhez igazodva kell bort kínálnunk, hogy ne jelentsen luxuskiadást megvásárolni egy díjnyertes bort.

 

 

Péter: Megértjük, hogy van, aki ellenséges velünk szemben, mert tudjuk, hogy okozunk érdeksérelmeket. De nekünk nem kell azzal törődnünk, hogy megsértünk cégeket, akik rossz bort csinálnak drágán. Ha mi ezeket az érdekeket sértjük, az azt mutatja, hogy jól végezzük a dolgunkat.

 

 

 

Máté: Anno sokat beszélgettünk erről és kaptunk is ilyen tanácsot. Lehet, hogy könnyebb lett volna az indulás, de amikor kiderül, hogy mindkettőt a Vargáék készítik, az visszaütött volna – ahogy ezt más borászatoknál láthattuk. Hosszútávon ráadásul beigazolódott, hogy a két kategória inkább erősíti egymást.

Péter: Amikor 20 éve elkezdtünk prémium borokat készíteni, még a középső árszegmensnek az alján voltak a boraink. Akkor, ahogy Máté is mondta, még nem lehetett tudni, hogy jó döntést hozunk-e. Sokan a másik utat járták be. Majdnem az összes nagyobb pincészet megcsinálta ezeket a kisebb „ál-pincészeteket”, levették a saját nevüket a címkéről, külön állítottak ki, külön értékesítésük volt.  Végül egyikük sem tudott jól ki jönni belőle. Szerintem ami nem őszinte, az nem jó. Mi eközben létrehoztuk a Varga Aranymetszés sorozatot. Egyrészt közgazdászként arra gondoltam, jobb, ha a 10 vagy 15 millió palackot húzza magával az a pár százezer prémium tétel, mint ha az utóbbit elkülönítjük és esetleg magasabb áron tudjuk eladni. Másrészt pedig a vevőnk, amikor az olaszrizingünket issza, függetlenül attól, hogy az a díjnyertes vagy egy másik tétel, a saját sikerének is érzi a mi sikereinket.

 

Hogyan vélekedik a borszakma általában Magyarország legnagyobb pincészetéről?

 

Péter: Ha a szakmát a történelmi borvidékeinken található nagy pincészetek jelentik, akkor azt kell mondanom, nagyon sok mindenben egyetértünk. Ugyanígy jó a viszonyunk a borvidékünk, a Badacsony borászataival is. Természetesen vannak, akik úgy gondolják, mi nem jó úton járunk. Ezek az emberek azt is mondják, hogy nem baj, ha egy bor hibás, de legyen egyedi. Azzal érvelnek, hogy egyébként ma már annyira sztenderdizáltak a borkészítés feltételei, hogy lassan mindenki egyforma bort fog készíteni. Ezt én nem is értem. A hibás bor az hibás bor. Szokták mondani, laboratóriumi ízű boraink vannak. Mi ezt dicséretnek vesszük, a borászkodás ugyanis szerintünk szakma és tudomány, nem pedig művészet.

 

Még a 25 év sikersztorin belül is kimagasló, hogy az elmúlt pár évben ugrott az eladásuk 10-ről 15 millió palackra. Ez minek köszönhető?

 

Péter: Több tényező mellett elsősorban talán annak, hogy 2013-ban bevezettük a saját betétdíjas palackunkat. Ezt a palackformát mi gyártatjuk, így teljesen egyedi lett a megjelenésünk. Az összes borunk megkapta az új palackot, ezáltal a már leszálló ágban levő termékeink iránt is újra megnőtt  a kereslet.

 

Számítottak rá, hogy így fog történni és ezért döntöttek a saját betétdíjas palack mellett?

 

Péter: Több száz millió forintot invesztáltunk ebbe a történetbe, egy olyan rendszert hoztunk létre, amilyen tudomásunk szerint az egész világon nincs.

Féltem attól, hogy esetleg valaki más előttünk megpróbálja megcsinálni. Szerintem senki nincs ma a hazai piacon, aki képes is lett volna rá, de elég lett volna, hogy megpróbálja és belebukik, az előttünk is bezárta volna az ajtókat. Így is két évig küzdöttünk a kereskedelem szereplőivel, mire átment. A mi betétdíjunk nekik plusz munka, plusz befektetés, márpedig egyiket se szeretik.

Máté: Persze nekünk is nagy felelősség, hiszen ha bármelyik partnerünk azt mondja, itt van ennyi raklap göngyöleg, holnap vigyétek el, akkor el kell vinnünk. Többé már nem mondhatjuk azt, hogy ezt használja a másik cég is, szólj nekik. Plusz munkával és költséggel is jár, de nagy biztonságot ad a kereskedőknek.

 

Környezetvédelmi oldalról is egy erős üzenet, hogy a palackjaik nem a szelektív hulladékgyűjtőben vagy a kukában végzik, hanem újrahasznosítják azokat. 

 

Péter: A palackjaink igen jelentős, 70-80%-os arányban kerülnek vissza hozzánk. Ennek oka, hogy ezek 100 forintba kerülnek, míg a szabványpalackok betétdíja 10-40 forint között szokott mozogni. Mi már a saját palack előtt is hittünk a visszaváltható palackokban. Egyrészt gazdaságosabb, másrészt abszurdnak tartom, hogy egy palack belekerül 40 forintba, és visszaválthathatatlan szemetet csinálnak belőle, ahelyett, hogy kimosnánk 4 forintért.

 

Péter válaszaiban többször előkerülnek a gazdasági érvek, ami nem csoda, hiszen végzettsége szerint közgazdász. Ez hogyan befolyásolta a cég felépítését, működtetését, növekedését?

 

Péter: Véleményem szerint az általános irányítás, a vezérigazgatói feladatkör minden nagyobb cégnél a közgazdászok kezében van a legjobb helyen. Mi ugyanis azt tanuljuk meg, hogyan lehet hatékonyan megszervezni egy céget, hogyan lehet eredményesen a piaci igényekhez igazítani a működést. Márpedig szerintem egy cég első emberének ez a felelőssége. Ahol ez nem így van, ott úgy érzem, kicsit „elszakmázzák” a működést. Persze pont a borászatoknál rendkívül sokfélék a tulajdonosok és a vezetők. Ami egyébként azt is jelenti, hogy ez mindegyikünk számára egy szerelem. Mi közgazdászok viszont azt is tudjuk, hol a határ, meddig lehet elmenni a szerelemben. A Varga pincészetnél is sok olyan dolgot megengedünk magunknak, ami a hobbink, de az egész céget nem áldozzuk fel a hobbink oltárán.

 

 

 

Péter: Egy magyar embernél nehéz meghatározni, mikor kezdődött a kapcsolata a borral. Én ráadásul Budafokon születtem, anyai ágon az ősöknek mindig volt szőlőjük, pincéjük.  Azt persze ettől függetlenül sosem gondoltam, hogy közgazdászként egyszer én is a borral fogok foglalkozni. Az biztos, hogy a Hungarovinnél eltöltött idő sokat nyomott a latban.

 

 

 

Péter: Az egy véletlennek köszönhető. A 80-as évektől folyamatosan voltak vállalkozásaim, a rendszerváltáskor például adótanácsadó céget alapítottam. Ennek kapcsán kerültem Badacsonyörsre, ahol a Badacsonyi Állami Gazdaság egyik pincészetét készpénzfizetéses versenytárgyaláson értékesítették.

Ami nagyon meghatározó volt: úgy gondolom, hogy a pincészetünk a világ legszebb helyén van. A mai napig úgy kezdődik a vendégeinknek a pincelátogatás, hogy kiállunk a pince elé: előttünk 180 fokban terül el a Balaton, mögöttünk az Örsi-hegy, mellettünk egyik oldalt a Badacsony-hegy és a másik oldalt az Ábrahámhegy. Ez a kép még mindig meghat. 

 

25 éve azt a célt tűzték ki, hogy itthon a legnagyobbak közé kerüljenek. Ezt mára túl is teljesítették. Mi a következő távlati tervük?

 

Máté: A minőségi fejlesztésnek hála mára a prémium kategóriában is van nevünk, elismernek minket szakmailag is, viszont ezen a piacon még meghatározóbbá kell válnunk. Ha a fogyasztó jó fehér prémium bort akar inni, akkor már eszébe jutunk. Vörösborban még nem jönnek az eredmények, az érmek, a prémium kategóriában még erősödnünk kell. Feldebrőn 2015-ben kezdtünk építeni egy pincészetet, mert a kékszőlő alapanyag Észak-Kelet-Magyarországon nagyon jó. Van már Aranymetszés Bikavérünk; bár még nem kapható túl sok helyen, de ezt tekinthetjük első lépésnek. Édesapám azt mondta régen, hogy ha elérjük a 10 millió palackot, onnan már nemigen lesz tovább; most mégis 15 milliónál tartunk...

Péter: Abban talán élen járunk a szakmában, hogy újabb és újabb lehetőségeket kínálunk a fogyasztóknak, de ezek a lehetőségek mindig abba az irányba mutatnak, amerre szerintünk a világ és ezen belül hazánk borkészítése halad. Utóbbiak rajtunk kívül álló, hatalmas folyamatok, amiket mi nagy tisztelettel figyelünk és ezen belül próbáljuk meg elhelyezni a mi tevékenységünket.

 

Működésük első negyedszázada töretlen sikertörténet. Van-e olyan momentum, amit ki tudnak emelni, amire a legbüszkébbek?

 

Máté: Mivel tartunk egy előadást október 13-án a Winelovers Olaszrizling Október Nagykóstolón az első 25 évünkről, leültünk és  összeszedtük hozzá a vízválasztókat és mérföldköveket. Meglehetősen sok van, nem egyszerű egy dolgot kiemelni. 

 

Péter: A legnagyobb örömöt talán a fogyasztói visszajelzések okozzák. Máté talán nem is érti annyira, amit most fogok mondani, mert 9 éves volt, amikor vettük a pincénket, így ő már ebbe nőtt bele. De én az első 10 évbben mindig úgy mutatkoztam be, hogy a Varga pincészettől jöttem, ez Badacsonyban egy családi vállalkozás, ilyen és ilyen borokkal foglalkozunk. És még mindig nem tudok hozzászokni ahhoz, hogy most, ha elkezdem a mondókámat, akkor felkiáltanak: „A Varga pincészettől? Hiszen mi ismerjük Önöket!”. Ilyenkor úgy érzem, tényleg elértünk valamit. És hogy megint a közgazdász szóljon belőlem: a Varga pincészetnek jelentős a vagyona, 25 millió liter tárolókapacitásunk van, palackozó sorunkon óránkét 10 ezer palackot töltünk a 200 hektár szőlő is hatalmas; közel 200 embernek adunk munkát. Az anyagi bázisnál ugyanakkor fontosabb a márka piaci értéke. Az számít igazán, hogy az emberek mit gondolnak rólunk. Ismerik a pincészetet, jó emlékeik vannak, mosolyognak rám, ha megismernek. Számunkra ez az igazi érték.