Mielőtt rátérnénk az ominózus rádiós interjúra, néhány gondolat erejéig álljon itt egy rövid bemutatása a Magyar Bor Akadémiának és az ezen non-profit szervezet által évről évre odaítélt, teljes nevén Év Bortermelője Magyarországon díjának, melyet a köznyelv általában az „év borásza”-, patetikusabban a „borászat Kossuth-díjaként” emleget. Utóbbi megfogalmazás egyébként a 2005-ös győztes egri borász Vincze Bélától származik.

A szervezet (továbbiakban: Akadémia) honlapján megtalálható annak teljes alapszabálya, melyből kiderül:

Az Akadémia síkra száll az „egészségmegőrzés és betegségmegelőzés” előmozdításáért felelős „kulturált borfogyasztás” mellett, és ezen utóbbi égisze alatt a magyar szőlészet és borászat fejlesztéséért tudományos tevékenységeket is folytat, kutatásokat végez, illetve támogatja az Akadémián kívüli ilyetén kezdeményezéseket. De támogatólag kíván fellépni a „nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, szakirányú továbbképzés és szakirodalmi tevékenység” vonatkozásában, a bor és a kultúra találkozási pontjánál vagy az olyan tevékenységeknél, ahol „kulturális örökség megóvása, a magyar szőlészet és borászat kulturális értékének védelme” a cél. Az Akadémia ezen kívül fogyasztóvédelmi és -tájékoztatói szerepet is magára ölt, legalábbis alapszabálya szerint.

 

Az Akadémia jelenlegi elnöke Dr. Kállay Miklós, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Borászati Tanszék vezetője, jelenlegi főtitkára pedig az a Zilai Zoltán, aki a Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivált (röviden Budavári Borfesztivál) szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A további elnökségi tagok, rendes tagok, tiszteletbeli tagok és örökös tagok listája innen elérhető.

A „cím nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a díjazott bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés” – olvasható az Akadémia honlapján. Mint az szakmai körökben ismert, a díj ötlete – funkcióját tekintve az azóta részben megszűnt, részben a ma is működő Borkollégiummá átalakult – Hét Borbírák Rendjétől származik, mely 1991-ben határozta el, hogy éves (életmű)díjat alapít egy-egy bortermelő szakmai munkájának elismerésére. A Magyar Bor Akadémia 1996-ban vette át a díj odaítélését.

A nyertes borász nevének kihirdetését egy kétkörös szavazás előzi meg. Az Akadémia az első fordulóban összegyűjti a saját tagjai valamint az ágazat szereplői ajánlását, a tudományos élet bizonyos kiválóságainak, a szakmaközi szervezetek, a jelentősebb hazai borkereskedő cégek, a vendéglátás és a gasztronómia illetve a szaksajtó részéről érkező javaslatokat. Újításként – tavaly óta – ennek az egyébként változó összetételű grémiumnak a jelölései mellett az Akadémia – még szintén az első körbe – bevonja a borkedvelőket is online formában. A Zilai Zoltán főtitkár által menedzselt Budavári Borfesztivál és a VinCE magazin elektronikus levelező listájára az Akadémia kiküld egy szavazólapot, melyen keresztül leadhatják a címzettek a voksukat.

Ezt követően az Akadémia összesíti a szakmai és fogyasztói körökből beérkező jelöléseket, „majd az öt legtöbb ajánlással rendelkező bortermelő listáját az akadémikusok körében szavazásra bocsátja.”

Az Akadémia tagjai pedig zárt ülésen kiválasztják az adott év nyertesét.

„Nehezen vehető komolyan az a díj, ahol a jelölteket ugyan elvileg sok-sok szavazat alapján választják ki, a végén mégis ugyanaz a lista, mint egy évvel korábban. Nehezen vehető komolyan az a szervezet, akik olyan jelöltet állítanak, akinek az első jelöléskor még éppen csak pár forgalomba került bora van. Főleg annak fényében, hogy az alapítók eredeti szándéka szerint a díj egy életmű elismerése lett volna. Nehezen vehető komolyan az a lista, amin ötödik alkalommal szerepel egy igazi fantomborászat” – írja a Hozamkorlát blog szerzője.

A fentieken túl több, a a Hozamkorlát-posztot megosztó Facebook-felhasználó fejezte ki magánvéleményében a szerzővel való egyetértését, köztük borújságíró, borkereskedő, de borász is.

„Engem az is zavar, hogy van ugye 20.000 megkérdezett. Válaszol 750 ember. Nem egy jó arány. De rendben van, ők jelölnek. Tényleg mindig ugyanúgy? Tényleg ennyire birkák vagyunk? Vagy mi csak az ötödiket választjuk ki, a négy tavalyi automatikusan bennmarad? És utána köztük dől el, amikor már csak a borakadémikusok, ők mintegy százötvenen, jelentős részben borászok, döntik el, ki is legyen az Év Bortermelője?”

(…)

„Az egész választás átláthatatlan, sokkal inkább nyilvánosan és mindenféle csalás, befolyásolás, irányítás gondolatát sem volna szabadna megengedni, ez a rendszer pedig éppen mindenkit efelé terel.”

(…)

„Tisztelem a borászokat, akik az idén az ötbe kerültem. Még ha vannak köztük olyanok is, akik a közelébe se kerülhetnének ennek a díjnak. A munkájukat ettől függetlenül tisztelem. De nem erről van itt szó. Nem ők tehetnek róla, ők öten, hogy a választás nevetségessé, komolytalanná és hiteltelenné vált.

Akik tehetnek róla, hallgatnak. Sunyítanak, és úgy tesznek, mintha minden rendben volna. Büszkék rá és lepereg minden kritika.” 

Az InfoRádió szerkesztő-műsorvezetője, Kovács András István a fenti kritikákat alapul véve kereste meg az Akadémia főtitkárát, számon kérve azokat rajta. Az interjúban Zilai Zoltán arra a kérdésre, hogy miként fordulhat elő, hogy az elmúlt két évtizedben – szinte mindig – ugyanazokat a borászokat látni a díj várományosai között a sokak számára matematikailag is érthetetlenül alacsony fluktuáció mellett, kifejtette, két választ tudni erre adni, az egyik: „nem tudom pontosan, miért van ez” – így a főtitkár.

A másik, hogy azok a szakmabeliek, akiktől a díj odaítélésének fentebb részletezett metódusa első fordulójában az Akadémia begyűjti az ajánlásokat, nagy valószínűséggel minden évben ugyanarra a borászra voksolnak, mert azt gondolhatják, „hogy próbáljuk meg idén is, hiszen jó a teljesítménye, nagyszerű, kiemelkedő a borász, akiről szó van” – fogalmazott Zilai.

Hozzátette: az Akadémia is látta, hogy ismétlődik/átmentődik évről évre az aspiránsok köre, ezért döntöttek amellett, hogy bevonják az első körös döntési folyamatba a borszakmán kívüli, de feltételezhetően a bor, a borkultúra iránt erős affinitást mutató fogyasztók egy részét, akiket a Budavári Borfesztivál és a VinCE bormagazin elektronikus levelező listáján keresztül szólítottak meg. Mintegy 20 000 fogyasztóról beszélhetünk, akikkel kapcsolatban a főtitkár megjegyezte: „ezzel a lehetőséggel, aki él, az él, mi ezt nem tudjuk befolyásolni, nem is igazán akarjuk”. (Még egyszer: 20 000 fogyasztóból 750-en adtak le jelölést.)

Végeredményben még így is, hogy a jelölők körét az Akadémia kibővítette, a második körbe – ahol már kizárólag a 155 fős akadémiai grémium választja ki a nyertest – ugyanaz a négy személy került, akik tavaly is a várományosok között voltak: Borbély Tamás, Gálné Dignisz Éva, Heimann Zoltán és Dúzsi Tamás. Zilai Zoltán szerint ez az eredmény is azt bizonyítja: nemcsak a szűk szakmai, de a szélesebb rétegekben is e borászok tartatnak a legérdemesebbnek az Év Bortermelője díjra. Olyan kritikát egyébként, hogy az ismétlődő nevek valamelyike is ne lenne méltó, tehát nem érdemelné meg az Akadémia és Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező elismerését, még nem kaptak. Zilai szerint erről kéne inkább beszélni, nevezetesen, hogy e borászok mögött: „nagyszerű teljesítmény van”.

Hozzátette: az eddigi díjazottak között kizárólag olyanok találhatók, akik megkérdőjelezhetetlenül érdemesek az Év Bortermelője cím viselésére, és akik olyan személyek: „akikre csak büszkék lehetünk", és akiknek köszönettel tartozunk a borszakmában bekövetkezett elmúlt húsz év pozitív változásaiért – fogalmazott a főtitkár.

„A díj megítélése nem attól kell, hogy függjön, hogy hány visszatérő név van, hanem nézzük meg, kik nyerik meg azt, mennyire elismert maga a díj, mennyire figyelnek a győztesre az ország lakói, a borkedvelő emberek. És hogyha erre a kérdésre próbálunk választ találni, akkor szerintem én nem vagyok elfogult, ha azt mondom, hogy ez egy nagyon jól működő díj. Óriási elismerés kíséri. Most is azért beszélünk róla, mert írnak róla, beszélgetnek róla az emberek” – húzta alá Zilai.

A műsorvezető azon felvetésére, hogy a badacsonyi borász, Borbély Tamás hosszú éveken keresztül Zilai Zoltán kollégája volt, most pedig furcsa mód bekerült – immár másodjára – az aspiránsi körbe, a főtitkár elmondta: Borbély mögött van értékelhető teljesítmény, egyre jobb borokat készít, s úgy tűnik, az, hogy tavaly bekerült a top 5-be, inspirálólag hatott rá. Ennek köszönhetően lehet ott, ahol, idén is.

Zilai „bántónak és sértőnek” találja azokat a véleményeket, amelyek a díj odaítélésének tisztaságát kérdőjelezik meg: „Egy nagyon komoly, ellenőrzött, húsz éve megírt szabályzat alapján megy a választás. Ebbe nem lehet belenyúlni” – fogalmazott, majd hozzátette: méltatlan az a feltételezés, miszerint Borbély Tamás nem a teljesítménye alapján került a legjobb ötbe, hanem mert ő, az Akadémia főtitkára jó viszonyt ápol vele régről.

Az Akadémia – működését tekintve – egy civil szervezet, amelyiknek joga van azokat beválasztani a legjobb ötbe, akit ő tart a címre méltónak – mondta Zilai. „Mint ahogy mi tiszteletben tartjuk mások véleményét, mások is tartsák tiszteletben a miénket”.

Zilai a rádiós interjú végén elmondta: a díj odaítélésében az is szempont, hogy menyire látható a jelölendő borász a nagy nyilvánosság számára.

„Az, akinek van fél hektár szőlője, lehet, hogy jó bort termel, de mennyiségben nem éri el a szükséges ingerküszöböt. Emellett nem elhanyagolható a szakmai aktivitás, vagyis az, a jelölendő személy mennyit tesz a saját borvidékéért, mennyire közösségi ember (…), mennyire lesz képes megjelenni, menyiben tudja majd képviselni a szakmáját, az ágazatot.”

Egy hétköznapi bort termelő borász méltó a díjra? – tette fel a kérdést a szerkesztő, amire Zilai úgy reagált, „kifejezetten árt a magyar szőlő- és borágazatnak az, hogy a hétköznapok bora nincs a helyén kezelve, sem a blogírók, sem az újságírók, sem a szakmai vezetés, sem a politikusok” részéről. Az ágazat 95%-a – mint azt a főtitikár kifejtette – ezen hétköznapi bort termelő borászokból tevődik össze, presztízs bort nagyon kevesen, nagyon kis mennyiségben készítenek.

„Nyitott kapukat dönget, aki ezt kérdezi”, mivel a szabályzat lehetővé teszi, hogy a korábbi győztesek újra megnyerjék a díjat. A kitétel az, hogy aki az elmúlt öt évben megkapta a címet, nem választható – fogalmazott Zilai. Elmondta: különösebb változtatást, újítást egyébként nem terveznek, megismételte: szerinte jól működik a díj.

Nehéz belekötni abba, mikor Zilai azt mondja, ez az Akadémia saját díja, hadd döntsék el ők, ki kapja azt. Nyilván, vannak más díjak is, majd azt meg megkapják más borászok. De, hogy ne kerülgessük a forró kását, anno márciusban készítettem Rókusfalvy Pállal, a Borászok Borásza díj alapítójával egy interjút (A hitelesség nyomában), amelyben a volt rádiós kifejtette: egy cím akkor működik, ha az „egyszerűség és átláthatóság elve nem sérül”. Ebben a beszélgetésben Rókusfalvy elmondja, hogy ő, mint borász a többi borász véleményét megismerve úgy találta (bár ezt akkor csak nagyon burkolta és diplomatikusan fejtette ki), hogy az Év Bortermelője díj esetében ez a vezérelv – egyszerűség és átláthatóság – sérült. Hogy miért mindig ugyanazon személyekből tevődik össze az aspiránsok köre, azt Rókusfalvyék már régóta nem értették, ahogy azt sem, mi az az egyébként nem deklarált szempontrendszer, ami alapján a díjat végül megkapja valaki. És egyáltalán, ki az a pár fő, aki végül a legjobb ötből a nyertest kiválasztja?

„Amikor rajtakapnak egy jó nevű termelőt borhamisításon, aki így veszélybe sodorja a saját borvidékének hírét is, akkor az is furcsa, hogy éppen abban az évben egy ugyanazon borvidékről származó borász kap egy díjat. Azokkal a >>véletlenekkel<<  szemben is gyanakvó vagyok, amikor egy általam is tisztelt és nagyra tartott borásznak felépül a több százmilliós borászata és éppen abban az évben kap egy olyan elismerést, ami jelentősen meglökheti előre a marketingjét” – utalt az Év Bortermelője díj – véleménye szerint – csorbát szenvedett hitelességére Rókusfalvy abban a márciusi interjúban.

Persze erre mondhatja Zilai (akár nem csak egy képzelt párbeszédben), hogy kedves Rókusfalvy úr, tessék ide kattintani, mert itten minden szépen le van írva átláthatóan. Mondhatja, viszont az egyszerűség kívánalmának már úgy vélem, nem tudna az Akadémia főtitkára megfelelni.

Az Év Bortermelője díjat viszont valóban szeretjük. A szakma is, a fogyasztók is. A borászok ma már olyan közszereplők, akik kábé az utolsó hiteles személyek az emberek szemében a sok elkoszolódott politikus és celebritás között. A művészeké ugyan egy másik kategória (hagyjuk, miért), de sajnos elég jelentősen növelik ők is a társadalmi bipolaritást (elég csak a színházigazgatókra gondolni…). A borászok ezzel szemben nem a megosztó személyek közé tartoznak, sőt, emberi teljesítményeik ismeretében már-már példaképként léphetnek elénk. A borászokat szeretjük, és őket nem adjuk. Díjazzuk meg őket, mert az egy komoly visszajelzés lehet a számukra, hogy jó úton haladnak. Ennyi biztonságérzetre szükségük van nekik is. Viszont nem szabad a dolognak odáig jutnia, hogy egy megkérdőjelezett hitelességű díj miatt a borászok tűnjenek fel rossz színben. Zilai nem jelentheti ki, hogy nem változtat semmit, nem hallgat meg senkit és kész, jól van ez úgy, ahogy van, meg amúgy is, ez az ő díjuk… Az övék, de már mindenki sajátjának érzi; túlnőtt magán. Az Akadémiának nem szabad elefántcsonttoronyba zárkóznia a külső vélemények elől. Lehet, hogy vannak félreértések a kritikusok részéről is, de akkor javítani kell a kommunikációt. A hiteltelenség vádját nem lehet annyival elhárítani, hogy ez az egész húsz éve működik, és méltatlan ezt a húsz éves intézményt támadni. Húsz év az húsz év, és lehet, hogy most még valóban működik a díj, de fájna látni, ha az erodálódás ellen az illetékesek nem tennének semmit.