A magyarul és angolul is elérhető borismereti és borkulturális kurzus, a BorKatedra már hat egyetemen vehető fel kreditekért. Idén a Borkollégium, Magyarország első boriskolája is csatlakozott a kezdeményezéshez. Cikkünkben a Pannon Egyetem két hallgatója is mesél arról, miért jelentkezett, és teljesítette-e az elvárásait a boros képzés.
A Semmelweis Egyetemen, az Óbudai Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetem mellett 2025-ben további egyetemek csatlakoztak a BorKatedra - Szeminárium a Magyar Borról elnevezésű szabadon választható kurzusra. Idén már a Borkollégium oktatói is szerepet vállalnak abban, hogy a hallgatók az elméleti tudásanyag mellett megismerjék az ismeretszerző és felelős borkóstolás alapjait, és széleskörű tudásra tegyenek szert többek között Magyarország borvidékeiről, a főbb bortípusokról és ételpárosításokról is.
“A borkultúra oktatását fontos fiatalon elkezdeni és nem lehet természetesnek venni csak azért, mert bortermelő ország vagyunk. Számos jó példa van erre külföldön, az Osztrák Borakadémia lektoraként Ausztria jut rögtön eszembe. A siker kulcsa azonban nem csupán a korai kezdésben rejlik, hanem a tudás rendszerszintű és folyamatos építésében. A boroktatás célja nemcsak a technikai ismeretek átadása, hanem a közösségépítés és a fenntarthatóság szemléletének beágyazása, valamint a digitális kor kihívásainak megfelelő, interaktív tananyagok fejlesztése. A bor a tudomány mellett művészet is egyben, melyet olyan emberek készítenek, akik örömet lelnek a tudatos fogyasztás mellett e csodálatos kincsben” - véli a kurzus egyik előadója, Kielmayer Kristian, Dip WSET, certified WSET oktató és vizsgáztató, a Borkollégium és a Weinakademie Österreich lektora.
Fontos, hogy a határozott koncepció és az átgondolt tananyag mellett a lelkesedést is át tudjuk adni. A bor ugyanis nemcsak ital, hanem a kultúra, az identitás és a kapcsolódás eszköze is egyben.
Berecz Boglárka és Hajdu Bence a veszprémi Pannon Egyetemen vették fel a 6 alkalmas BorKatedra kurzust. Boglárka turizmus-vendéglátás szakos, és főként családi indíttatásból érdeklődik a borok iránt. “Nyíregyházi vagyok, a Tokaji és az Egri borvidék is viszonylag közel van hozzánk, a szüleim több környékbeli termelővel jó kapcsolatot ápolnak, és egy hercegkúti pince rendszeres vásárlói” - meséli. A kurzusra azért jelentkezett, mert a borkészítés folyamata érdekli, és szeretett volna többet megtudni arról, hogy pontosan milyen technológiával készülnek az egyes borok, és szeretné átlátni a folyamatot a szürettől egészen a palackozásig. “Nagyon tetszik, ahogy össze van szedve az anyag, és ahogy ezt az oktatók átadják, és az is, hogy az órákon laza a hangulat, bármikor kérdezhetünk, és nincs buta kérdés”. Boglárka leginkább a félédes borokat kedveli, de nyitott az újdonságokra. Eddig egy száraz furmint tetszett neki a legjobban azok közül, amit kóstoltak az órán. Mert hogy ezen a kurzuson borkóstolás is van! Szerinte ez sem utolsó szempont, amikor felveszik a kurzust a hallgatók, de amikor már beülnek az órára, akkor az ott szerzett ismeretek is bevonzzák őket a borok világába. “Számomra ez a kurzus egy “once in a lifetime experience”, egy egyedülálló lehetőség, hogy az egyetemen közösen lehet kóstolni, és megosztani egymással a bor élményeket”.
Bence kereskedelem és marketing szakos, van jópár sommelier és borász barátja, akikkel gyakran kóstol, de elméleti tudását még hiányosnak érezte, ezért vette fel a képzést. “Maga a borkészítés folyamata érdekel nagyon. Újdonság volt számomra, hogy a vörösborok elkészítése mennyire összetett folyamat. Örülök, hogy új pincészeteket is megismerhettem, pl. a soproni Steigler borok nagyon tetszettek. Alapból a vörösborok rajongója vagyok, az Attila Pince Turán tétele a kedvencem, az egri borok általában véve is közel állnak hozzám, de egy sauvignon blanc-ra is bármikor vevő vagyok” - meséli. A furmintot kiemelkedőnek tartotta, amit hiányolt a kóstoló sorból, az a siller. “Persze minden nem férhet bele ebbe a néhány alkalomba, emiatt is örülnék, ha egy egész féléven át tartó kurzus lenne a BorKatedra”- mondja. “Akkor talán arra is lenne idő, hogy ellátogassunk egy borászathoz, és a gyakorlatban is megismerhessük a folyamatokat”. Bence az előadókkal maximálisan elégedett volt, mind szakmailag mind pedig a hozzáállásuk tekintetében. “Nagyon nyitottan álltak hozzánk” - emelte ki ő is. Szerinte a borkultúra térnyeréséhez erősebb marketingre van szükség, mert a fiatalok közül sokan azt gondolják, hogy minőségi bort nem lehet jó áron venni. “A képzésen több hallgatótársam említette, hogy pl. a bor.hu reklámfilmjei nagyon bejöttek nekik.”
A BorKatedra kapcsán Rókusfalvy Pál Nemzeti Bormarketingért Felelős Kormánybiztosnak is feltettük kérdéseinket.
Idén már hat egyetemen is elindul a Borkatedra képzése, mi alapján választják ki az egyetemeket?
A képzés szervezésében kezdetektől fogva együttműködünk a Kulturális és Innovációs Minisztériummal. Mondhatni az első félév elindulásakor Hankó miniszter úr volt a „match-maker” a Magyar Bormarketing Ügynökség és az egyetemek között. A tantárgy sikerességét látva – gondolok itt arra, hogy a Neptunban a helyek pár perc alatt betelnek, és a diákok lelkesen és kiváló eredménnyel teljesítik a követelményeket –, gyakorlatilag szájról-szájra terjed a jó híre a BorKatedrának, így az egyetemek minket keresnek meg a kurzus indítása kapcsán. Mi nem „válogatunk”, sőt, nyitottak vagyunk minden egyetemi, oktatási intézménnyel való együttműködésre, hogy a lehető legtöbb fiatalhoz vihessük közelebb a magyar borkultúrát.
Mi a célja a képzésnek?
A Nemzeti Bormarketing Stratégiában kiemelt célkitűzés a fiatal generáció hatékony elérése. A magyar borkultúrát középpontba állító tantárgy oktatásával a fiatalok olyan tudásanyag birtokába jutnak, amely felöleli a bor termeléséhez, értékesítéséhez, értékeléséhez és fogyasztásához kapcsolódó ismereteket.
A tantárgy elősegíti a tudatos, mértékletes, minőségorientált borfogyasztás elsajátítását, a hallgatók a kurzus során megtanulják, hogy melyek azok a jellemzők és feltételek, amelyek a minőséghez, értékhez kapcsolódnak. Az elméleti tudásanyag mellett a hallgatók ismeretszerző borkóstolás keretein belül szerzik meg a kulturált, felelős borfogyasztásról és a bor értékelésének alapjairól szóló ismereteket. Ezek elsajátítása az alma materben, a tudás színterén eleve magas minőséget jelent, a megszerzett tudást pedig a kurzust elvégző diákok továbbadhatják szaktársaik, barátaik számára, de a külföldi ösztöndíjak térhódításával nemzetközi diáktársaiknak is a magyar bor utazó nagyköveteiként. A hallgatók mikrokörnyezete számára is közvetíthető e tudás, így a barátok, családtagok, a szülők-nagyszülők generációja is részesülhet belőle, így a tananyag oktatásával hosszú távon nagyívű társadalmi változások is generálhatók. További pozitív hozadék lehet a magyar borturizmusra gyakorolt kedvező hatás, hiszen a borvidékek és borrégiók részletes tanulmányozása azok felkeresésére is motivál. A tananyagot elismert szakemberek, nemzetközi borakadémikusok, top sommelier-k, borszakírók oktatják, személyük és szakértelmük is garantálja az értékes kreditpontokat érő képzés magas színvonalát.
Mennyire népszerű a fiatalok / egyetemisták körében? Milyenek a visszajelzések?
A BorKatedra első féléve nagyszerű eredményekkel zárult le. A diákok által kitöltött kérdőívek alapján elmondható, hogy a válaszadóknak elnyerte tetszését a kurzus, sőt inkább az elvárásaikon felül teljesített. Ezen kívül ajánlanák hallgatótársaiknak és pozitívan befolyásolta a magyar borról kialakult képüket. A válaszadó hallgatók egyértelműen nyitottabbá váltak borok és a borturisztika irányába. A kurzus hatására szívesen fedeznek fel új borokat, magabiztosabbá vált a borok világában, és ami a legfontosabb, szívesebben fognak bort fogyasztani.
A résztvevők az oktatók tekintetében is pozitív visszajelzéseket adtak: szakmai motiváltságukról, felkészültségükről adtak tanúbizonyságot, miszerint mindig választ kaptak felmerülő kérdéseikre, valamint segítőkészséget mutattak a kurzus sikeres elvégzésének érdekében. Ezek a válaszok a diákok elköteleződése miatt is fontosak, hiszen egy tantárgy esetében a jó élmény nagy százalékban múlik a tanáron, a tanár személyén és személyiségén. Ezért is kritikus szempont, hogy a szakma kiválóságaival dolgozzunk mind a képzéstervezés, mind pedig a kivitelezés során. A népszerűségét a képzésnek az is mutatja, hogy mindjárt a második félévben a duplájára nőtt a résztvevő egyetemek száma, vagyis az első félév 3 egyeteme (Semmelweis Egyetem, Óbudai, Károli) mellé csatlakozott a BGE, a Pannon és a Miskolci egyetemek is. Az összesen 9 kurzust kínáló 6 egyetemen angolul és magyarul is hallgathatják az órákat a BorKatedra-diákok.
Miként lehet "behúzni" a fiatalokat a borvilágba, ha esetleg eddig nem kapcsolódtak családilag vagy kulturálisan?
Kampány-visszamérések és piackutatások során az eredmények is kimutatták, hogy konzisztens üzenetekkel, hiteles influenszerekkel üzeneteink célba érnek a fő célcsoportjaink a 18-35 évesek körében. Fontos, hogy trendkövetők legyünk, célcsoport releváns üzenetekkel kommunikáljunk feléjük.
A bor világa nem egy kisujj-eltartós, régi világ, igenis tud trendi lenni, ezt kell megmutatnunk a fiataloknak. A bor ezerarcú, megújulásra képes, rengeteg lehetőség rejlik benne, ami megfelel a kor és a generáció elvárásainak is.
Gondoljunk csak a bor- és pezsgőkoktélokra, a különböző kiszerelésekre, a bor-ételpárosítások végtelen potenciáira. Ezeknek kell megtalálni a piacra lépési lehetőségeit, edukálni egyaránt a fogyasztókat és a borászatokat is. Ugyanakkor a borkultúra ott van történelmünktől kezdve, irodalmunkig, de a magyar zeneművészetben is megtalálható. Tehát szinte teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy nincs olyan felnőtt ember Magyarországon, aki ne találkozott volna a borkultúránkkal valamilyen szinten.
Vannak-e, és ha igen, mik a jövőbeni tervek a borképzés területén?
Célom kezdetektől a BorKatedra ”branddel”, hogy egy ernyőmárkát képezzen a magyarországi felsőoktatás borkulturális kurzusai felett. Fontos megjegyezni, hogy az itthoni egyetemi oktatás már eddig is kínált szőlész-borász szakképzéseket, de borkulturális szabadon választható kurzust is. Nem ezeknek szeretnénk konkurenciát képezni, hanem célunk egy olyan fenntartható kurzustematikát minél több egyetemre kiterjeszteni, ami élvezhető orvostanhallgatók és közgazdász hallgatók számára is. Mindezt annak érdekében, hogy edukációval lebontsuk az előítéleteket, falakat, ami a borok világát körbeveszi. Jövőképünk, hogy minél több fiatalból őszinte magyar bor rajongót képezzünk, mert a hazai borágazat jövője ezen múlik. Willi Klinger, az elismert osztrák borszakértő, az ottani bormarketing atyja, is azt mondta, hogy minél többet tanulsz róla, annál jobban szereted.
A cikk megjelenését a Magyar Bormarketing Ügynökség támogatta.