Az irodalomtörténészek kedvenc témája Petőfivel kapcsolatban, hogy vajon csak „megénekelte” a bor szeretetét és dicséretét, vagy valóban nagy mennyiségben is fogyasztotta-e a bort. Sokak szerint csak a költeményeiben volt igazán borissza.
Aki mostan nem tart énvelem,
Verje meg azt az én istenem,
Vigyék el a körmös angyalok...
A hazáért iszom, igyatok!
A költő, utazásai során számos nyomot hagyott maga után, amelyekből a kor vendéglátási szokásaira, és Petőfi ezekkel kapcsolatos véleményére lehet következtetni. Ezekben az írásaiban, leveleiben sokszor igen kritikus – ez Barta László, a Törzsasztal.com-on olvasható
gyűjtéséből is kitűnik.
Petőfi szerette az akkoriban nagyon divatos, ma „magyarosnak” nevezett ételeket, így a rostélyost, a gulyást és a túrós csuszát. Néhány korabeli feljegyzés szerint előfordult, hogy még reggelire is gulyást főzetett, szerette aludttejet és a paprikás csirkét.
Egy 1847-ben kelt írásában a következő olvasható: „Szeretőmet, a franciákat, a túrós tésztát, és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki.”
Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.
Ha máshonnan nem, bordalaiból következtethetünk – félretéve, hogy csupán szimbolikus szerepe van-e bennük a bornak – a költő kedvenc italainak egyikére. Tokaj-Hegyalján járva ezt írta: „E városban, e-hegyeken laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínű lángokat, hogy prédikálják a népeknek, miszerint-e föld nem a siralom völgye, mint a vallás tartja.”
Az idézetek Petőfi Sándor Bordal című verséből származnak.