Egyre többen foglalkoznak hazánkban is a gasztronómia csúcsának nevezett szarvasgomba keresésével. A gombászok szerint minden erdőnkben található kisebb mennyiségben, ám mindegyiküknek megvannak a titkos lelőhelyeik, amit hétpecsétes titokként kezelnek. A tél közepén szarvasgomba fesztivált tartottak Gödöllőn.
A szarvasgomba, sok más föld alatt élő rokonához hasonlóan, életközösséget alkot egy fával vagy cserjével, úgy, hogy annak gyökeréhez kapcsolódik. Így a fa könnyebben jut ásványi anyagokhoz, a gomba pedig más tápanyagokat, például cukrot kap a fától. Általában 10-30 centiméterre a föld alatt él, ezért nem könnyű megtalálni.
Ha valaki még nem hallott volna róla, a szarvasgomba ritka csemege, amit speciális gombakereső kutyákkal keresnek, hiszen mivel a föld alatt van, csak az illata árulja el - persze csak a kutyáknak. Bár régen disznókkal is keresték, azért a kutya jobban idomítható a feladatra.
A fekete, föld alatti gombát, mely egyébként egyáltalán nem hasonlít egy gomára a régi időkben az ördöghöz kapcsolták.
Neve abból ered, hogy úgy tartották: a szarvasbikák bőgés előtt ettől kapnak erőre. Régi magyar neve: gímgomba. Afrodiziákum volta nem bizonyított, ám tény, ha megesszük endorfint termel. Azaz nem megesszük, hiszen fogyasztásában is eltér a felszíni gombáktól: csak fűszerként, kis mennyiségben fogyasztjuk, elsősorban különféle készítmények formájában. Két, ízben egyértelműen elkülöníthető fajtája van: a fehér és a fekete. Míg a fehér ízében egyértelműen fellehető valami a fokhagyma ízéből, addig a feketét már nehéz bármihez is hasonlítani. Talán ezért tekintjük egyedinek, különlegesnek a szarvasgombát. Elterjedt róla, hogy
nagyon drága, valóban, de mivel fűszerként használják, egyáltalán nem a "gazdagok sportja".