Főoldal / Hírszüret / Az Év Bortermelőinek borait ajánlja föl a Borászportál
Az Év Bortermelőinek borait ajánlja föl a Borászportál
2013. január 28., 12:16
Címkék:
Borbál - A Borászportál a VIII. Magyar Borok Bálja médiapartnereként a nyereményfelajánlókhoz is csatlakozott. Magazinunk immár évek óta támogatója a báli szezon kiemelkedő rendezvényének, a magyar bor ünneplésének, a Magyar Borok báljának, amelynek résztvevői között a legjelesebb honi bortermelők és neves borkedvelők vannak.
A Borászportál idén egy, a képen látható - korábban az Év Bortermelőinek válaszott szakemberek boraiból álló - exkluzív, fából készült ládában átadott csomagot ajánlott föl a Borbál tombola játékába. A képen látható borokat tehát egy szerencsés résztvevő viheti majd haza.
A Borbálon az est háziasszonya Borbás Mária lesz, Jókai Anna Kossuth- díjas írónő, a bál fővédnökének köszöntője után következik a szakmai hozzáértéssel és odafigyeléssel elkészített borvacsora, kiváló borokkal és ínyenc fogásokkal. Ezt követően a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes, a Vivat Bacchus, Csézy, valamint Andrejszki Judit és Pejtsik Péter szórakoztatják a vendégeket.
Ezek után második alkalommal veheti át egy ifjú borász, a Pannónia Női Borrend által alapított Pannónia Aranygyűrűt és vándorserleget. Ezt követően a jótékonysági adomány átadása következik, majd a tombola sorsolás, ahol a Borászportál ajándéka is gazdára talál.
A tánczenéről a Netti és a Hollander együttes gondoskodik, miközben folyamatos a borkóstoló az Év Bortermelőinek különleges nedűiből:
Tiffán Ede - Lucia 2008
Vesztergombi Ferenc - Syrah 2011
Gere Attila - Solus 2008
Thummerer Vilmos - Kadarka Válogatás 2006
Polgár Zoltán - Kékfrankos Családi válogatás 2009
Maya Ernő - Nyakas Rose 2012
Árvay János - Istenhegyi Furmint 2010
Takler Ferenc - Görögszó Kékfrankos 2009
Frittmann János - Rosé 2009
Konyári János - Loliense / fehér / 2011
Lőrincz György - Hangács Egri Bikavér Superior 2009
Légli Ottó - Banyászó Olaszrizling 2011
Vida Péter - La Vida Merlot 2007
Áts Károly - Áts Cuvée 2011
Mindezeken kívül még a rásztvevők ízelítőket kaphatnak, az Agárdi Pálinkafőzde remek pálinkáiból, a ChocoMe borokhoz készített kézműves csokoládéiból, Mihályi László mestercukrász remekműveiből, a Dallmayr különlegességeiből, a Kézműves Magyar Ízek termékeiből, valamint Sega Camambert sajtkereskedés sajtjaiból és kiváló sonkáiból.
Magyar Borok Bálja 2013. február 2. Boscolo New York Palota 1073 Budapest, Erzsébet körút 9-11