Hívták már ezt a borvidéket oly sok néven: Balatonmelléki , Zalai borvidék és ki tudja még milyen neveket kap a jövőben. Habár azt lehet olvasni, hogy 6000 ha a borvidék teljes termőterülete, de csak 1500 ha szőlő van telepítve. Bizonyára sokan meglepődnek ezen, ám az az igazság, hogy miközben az EU a szőlőterületek redukálását támogatja, addig Magyarországon még rengeteg szőlőtermesztésre alkalmas terület van - kihasználatlanul. Az is igaz persze, hogy sokhelyütt, így a Balatonmellékén is, a birtokok elaprózodtak, itt  a szőlészet és bortermelés valójában csak hobbi, kellemes időtöltés a legtöbb gazdának - és nem feltétlen ad megélhetést is. Ez azt is jelenti természetesen, hogy sokhelyütt nem mindig a legkorszerűbb technológia található a pincékben, ettől függetlenül néhányan már bizonyították ezen a borvidéken, hogy komoly eredményeket csúcstechnológia nélkül is el lehet érni, csak odaadó munka kell hozzá.

A magyar borvidékek között az egyik legcsapadékosabb a Balatonmelléke, a horvát határnál eléri a 900mm-t, de a Balaton közelében is 700-800 mm éves szinten.

A Zalai dombság meghatározza a tájképet is - kiváló túraútvonalakat biztosít a természetjáróknak, megfűzerezve olyan várakkal, várromokkal mint például a Tátika, a Rezi vár vagy a Sümegi vár. Utóbbi található a legjobb állapotban, a múltban a veszprémi püspökök is többször itt kerestek - és találtak - védelmet. Bizonyára jó bort is kaptak amíg eltűntek az ellenséges csapatok. Abban, hogy az  egyházi méltóságok hová tették székhelyüket, hol tartózkodtak sokat, és hol érezték igazán jól magukat, abban minden bizonnyal a jó bornak is volt egy kevés szerepe.
Aki a termálvizeket szereti szintén örömét lelheti a vidékben, hiszen Zalában több termálfürdő is várja a vendégeket.

Ha a Balatont nem is formálta az egykori Pannon tenger, de ezt a vidéket igen. A fő talajformáció barna erdőtalaj, lösz és agyag. A borvidék északi részén Vidornyaszőlős és Zalaszántó környékén bazalt és vulkanikus kőzet is található.

 

Két érdekesség tűnik fel rögtön a borvidéken. Egyrészt, hogy nagyon kevés a kékszőlő - talán 100 ha körül van az össztermés -, a másik pedig a nagy számban még ma is megtalálható direkttermő fajták. Az amerikai hibridek - amelyek a vitis vinifera és más vinifera (labrusca, riparia) kereszteződésével keletkeztek - adták meg a kezdeti lökést a francia hibrideknek, vagy más néven a direkttermőknek. A direkttermők története a filoxféravész utáni időkre nyúlik vissza, ugyanis az egyetlen megoldás az volt, hogy az amerikai tőkére oltották a vitis vinifer-át (ez nem kereszteződés, hanem csak a gyökér amerikai alany, míg a szőlő maga vitis vinifera), amely rezisztens a gyökértetüvel szemben. Ezek a hibridek kiválónak bizonyultak abból a szempontból, hogy nagyon ellenállóak voltak betegségekkel szemben, kevés erőfeszítéssel és beavatkozással szinte mindig biztos termést hoztak, egyszóval direkttermők voltak. A hátrányuk viszont az, hogy nagyon jellegzetes „foxi” (rókás) ízvilágot produkálnak. A tipikus aroma- és ízjegyeik közelebb állnak az állati eredetű jegyekhez (például állati szőr) és távolabb állnak a gyümölcs jegyektől. Vegyületek - methly antranilate és o-amino acetophenone - felelőssek ezért az ízvilágért. Egyesek a metilalkoholra is felhívják a figyelmet, márhogy a direkt szőlők boraiban magasabb ez a mérgező tartalmú alkohol. Egy biztos, hogy minőségi bor készítésre nem alkalmasak, és az EU nem is engedi, hogy direkttermőkből készített bort piacra bocsássanak. Angliában a Seyval Blanc szőlő  - ami szintén hibrid - ugyanúgy nem szerepelhet a minőségi borok kategóriájában, és a Armagnac borpárlat készítésére alkalmazott Baco 22A is lassan ki fog halni, ha az új szabályok - néhány év múlva - életbe lépnek.

Szó mi szó - miután kóstoltam Othellót, Isabellát és Noáh-t is - ezeket valóban nem tartom a minőségi borok (vagy szőlők) kategóriájába tartozónak és nem hiszem, hogy valaha kérek még egy pohárral. Csupán érdekességek (vagy nevezzük inkább furcsaságoknak őket), lehet, hogy zselé vagy ki nem erjedt mustot formájában jobbak.

A Rizlingszilváni és a Chardonnay mellett szép számban található Zöld Veltelini is (70 ha). Ausztriában Grüner Veltliner-nek hívják, és minden bizonnyal a Wachau, Krems és Kamptal vidékeken mutattja a legszebb „énjét”, legalábbis ezek a borok szolgálnak számomra etalonnak. Persze lehet mondani, hogy ott más a „terroir”, igen, de ha Chardonnay-t kóstolok vagy Rieslinget, akkor is a hazájához kötöm először, hiszen valami viszonyítási alapnak mindig lennie kell a borok megítélésénél.

A Veltelini kategóriától függően lehet könnyű ropogós, friss virágos, fűszeres (fehér bors, rozmaring, gyógynövény), ásványos, máskor akár egy zsák trópusi gyümölcsöt is fel lehet fedezni benne. Egyszerű fajta és nem túl igényes. Néha az is előfordulhat, hogy semleges képet produkál. Leggyakrabban azonban az említett fűszerek azok, amik eszébe jutnak a kóstolónak (az osztrákok "Pfefferl"-t, vagyis borsocskát említenek gyakran). Talán azért, mert egyik szülője a Tramini - a másik még tisztázatlan.

A Rajnai Rizling és a Királyleányka mellett megtalálható fajta a Zalagyöngye (Eger 2 X Csabagyöngye) is. Utóbbiból általában egyszerű virágos, alacsony savtartalmú borok készülnek, igen korán érő fajta. Ha már a nemesítéseknél tartunk, mindenképpen meg kell említeni Európa első mezőgazdasági felsőfokú intézményét: a Georgikont, amelyet Festetics György 1797-ben hozott létre Keszthelyen, tehát ezen a vidéken. Bakonyi Károly nemesítő Cserszegi fűszeres fajtája is ide kötődik, illetve a közeli Cserszegtomajhoz. Fűszeres neve pedig a Tramini szűlőtől származik, míg virágosságát és bársonyosságát az Irsai Olivérnek köszönheti.

Ahogy minden borvidéken úgy itt is elegett kell tenni a hely szellemének, de nem csak azzal, hogy a helyi borokat fogyasztjuk, hanem, a helyi borokkal helyi ételeket (tájjellegű konyha) is. Beismerem, ez utóbbi sajnos nem egyszerű, hiszen a magyar gasztronómiának sok behozni valója van. De ha lehetőségünk van, és a Balatonmellékén (Zalában) járunk, javaslom, próbaljunk ki helyi ételeket! A zalai rákok egykor jól mutatkoztak a tálon, de a dödölle is kitűnő köret. A levesek tárháza mellett főzelékek és tésztaféleségek jellemzők a vidékre, utóbbiak gyakran a desszert kategóriában is megállják a helyüket. Ahhoz, hogy a vadhúsok (szarvas, vaddisznó) mellé a testes, jó tanninokkal megfűszerezett vörösbor illik a legjobban, kétség nem fér, de ha ennek itt hiányában lennénk (bár vannak szép Kékfrankosok és érett Zweigeltek is a vidéken) akkor kipróbálhatunk egy száraz, telt testű, közepesen magas savakkal bíró fehér bort is. Ami fontos, hogy legyen elég extrakt és aroma-, ízvilága, hogy megbirkózzon a vaddal. Komolyabb Szürkebarátok és Chardonnay-k is szóba jöhetnek hát, vagy bízzák a pohárnokra magukat, ha úgy érzik érti a dolgát.

De visszatérve a Pintes borra: ha van rá alkalmam, mindig megkóstolom, mert nagyon izgalmas, mindig sok érdekességet mutat: van benne egyfajta tüzesség, lendületesség a szép savai miatt, de barátságosság is a citrusok, növényi (vágott fű) aromák miatt. Hogy őszinte legyek az a legjobb, ha maguk győződnek meg erről az egyedi Hungarikumról.

Csáfordon, nem messze Zalaszentgróttól, a szőlők közepén található a Veress pincészet. A Pintes mellett kóstolhatnak még Zöldveltelinit, Rizlingszilvánit, Olaszrizlinget is. Ami meglepett, hogy Veress János - messze, elzártan a világtól is - képben volt a nemzetközi borvilágban is, de megfontoltan beszélt a magyar bor sorsáról is. Szép borokat kóstoltunk nála, jó úton halad a pincészete. Aki egyszer felkereste őket, előbb-utóbb újra visszatér hozzájuk - ilyenkor a helyi kisharang megkondítása jelzi visszatértünket.