Rozé a Bükkből

Németh Richárd szövegésfotó
2013. november 18., 19:10


Borajánló - ... vagy hát ajánlónak kissé túlzás hívni, tekintve, hogy a bor még nemigen kapható. Viszont ez a kis értekezés arra jó lehet, hogy emlékeztessük magunkat, van ám nekünk olyan borvidékünk is, hogy: Bükk.
Rozé a Bükkből
 
Rozé a Bükkből
 
Tegye fel a kezét, aki öt valamire való borászt fel tud sorolni méltán híres borvidékünkről, Bükkről vagy ahogy régen hívták, Bükkaljáról. Nekem a Bükkről olyan elhajlott osztálykirándulások jutnak leginkább eszembe, ahol féltve őrzött szüzességek elvesztése fölött ki sírt, ki örült, ahol Unicumokat kísértek dobozos Kőbányaik, meg ahol ilyen kéttenyérnyi tarajosra bicskázott, kikericssárgára avasodott szalonnák kerültek nyársak végére a lobogó tábortűz fölött. Pedig van ám ott bor is – mondta Póta Richárd a Drop Shopban, egy átlagos szerda estén, és azzal töltött egy pohár Matsu „El Reico” tempranillót.
Ricsi nyomta a kezembe aznap este ezt a palack zweigelt rozét is, mint a Gallay Kézműves Pince egyik hamarosan forgalomba kerülő első borát, amely legjobb információim szerint a Király utcai Kadarka Borbárban lesz elsőként elérhető.
A Bükkről csak annyit, hogy 1970-ben nyilvánították borvidékké, és a Mátrai valamint az Egri borvidékkel együtt az Egri borrégió részét képezi, utóbbi kettőhöz való klimatikus és geológiai hasonlatosságai miatt. Északi termőtájról lévén szó, a Bükk is hűvösebb az országos átlagnál, még akkor is, ha a napsütéses órák száma is átlag feletti. A terület csapadékban viszonylag szegény, a Bükk északi vonulata pedig megvédi a borvidéket a hideg szelektől, s végső soron az a mikroklíma, ami így itt kialakulhat a leginkább déli, délnyugati dűlőkön – úgy tartják – elsősorban a fehérboroknak kedvez. Ha ez valóban így van, akkor a Gallay pincét, jóformán még meg sem ismertük, máris unortodoxiával vádolhatjuk, mivel Póta úr elmondása alapján „elképesztő” kékfrankosok fognak itt születni 2013-ból. A talaj: riolittufán kialakult lösz, fekete nyiroktalajok, barnaföldek és agyagbemosódásos erdőtalajok – olvasható mindenki online könyvtárában, a Wikipédián.
A pincészet egyébként a prémium minőségű borok megteremtését célozza, ráirányítva így a figyelmet erre a semmilyen sajtóval és fogyasztói ismertséggel nem rendelkező borvidékre.
Ehhez a rozéhoz a szőlőt – idézem – a „Lippa alatti” dűlőből szüretelték, agyagos talajról, 27 éves szőlőtőkékről, októberben, tehát jóval a zweigelt optimális érési idején (szeptember közepe) túl. A borász személyében azt a Borbély Rolandot tisztelhetjük, aki az egri Kovács Nimród Winery-ben is ellátja a borászi teendőket. A bor tartályban erjedt, de nem szárazra; 6 gramm / liter maradékcukor kerekíti. A savról analitikailag speciel én semmit nem tudok, viszont ha már a pH-ját kileshettem, akkor elárulom: 3,3.
Kóstolási jegyzet
A késői szüretnek megfelelően egy sötétebb rozéval van dolgunk. Illata is sokkal mélyebb, mint amit e borfajtától várnánk – telve van meggyel és cseresznyével, rózsaborssal, találni benne úgy 13-14 °C-on szegfűborsot és valamit az őszből, amit talán ilyen kezdődő avarosságként írhatnánk le, és amit főként annak tudok be, hogy a bor vadélesztővel készült.
Kóstolva teljesen egy, a magyar rozékhoz képest atipikus jelleget kapunk. Azt nem mondom, hogy kevés a sav; van lendülete a bornak; de kétségkívül nem harsog, ropog úgy, mint amihez itt az utóbbi pár évben hozzászokhatott a publikum. Meg aztán ez a maradékcukor-jelenség, ami már a félszáraz kategóriába utalja a bort, sem az, ami a rozékról alkotott képünkbe feltétlenül belefér. A test közepesnek mondható, ízben pedig visszakapjuk az illatban megismert aromákat, amik szintén nem jellemző módon hosszú másodpercekig megülnek a szánkban.
Idén ittam már egy jó rozét. Arra Mecseknádasdon, Hetényiék pincéjében bukkantam rá. Most viszont találtam még egyet. Mert szerintem egy ilyen teltebb, nem száraz rozé sokkal jobban megállja a helyét bizonyos ételek mellett. Én sült oldalast ettem mellé és mit mondjak, elégedett voltam. 
 
Winelovers borok az olvasás mellé