A hét trappista serfőzde gyakorlatilag mind Belgiumban található, hiszen az egyetlen holland területen lévő, Koenigshoven is csak egy arasznyira fekszik a belga határtól. A maradék hatból – Westmalle, Orval, Rochefort, Chimay, Achel, Westvleteren – három Belgium vallon, három pedig flamand vidékén található. Minden trappista sörre jellemző a nagy test, a magas alkohol, és a komplex ízvilág. Továbbá, hogy eltarthatóságuk tekintetében a legnagyobb borokkal vetekszenek: némelyik 25 évig is eláll megfelelő tárolás mellett. Jellemzi őket a „komlósság” is, a dubbel-tripel-quadrupel jelzők éppen azt jelzik a címkéken, hogy az alapsörhöz képest (melyet sok kolostor forgalomba sem hoz, csak „belső használatra” készít) kétszeres, háromszoros illetve négyszeres mennyiségű komlót használtak fel. Az igen keserűnek elismert világhíres pilzeni, A pilzeni, a Plzensky Prazdroj (Pilsner Urquell) – melynek stílusát régóta világszerte utánozzák – 22 keserűségi fokkal rendelkezik (mert ilyen mérőszám is van). Nos, a trappista sörök ennek néha a dupláját hozzák – amellett, hogy korántsem érzékelhetők a pilzenihez hasonlóan keserűnek, mely gyakran csak utóízében jelenik meg. Ez nyilván komplexitásának, nagy testének köszönhető. De éppígy a magas alkoholfok (7-11%) sem „lóg ki” az ízképből. Ezek azok a jellemzők, amiért sokan a világ legjobb minőségét látják ezekben a sörökben.

Ha a borok világát tekintjük szintén leszögezhetjük: a legmagasabb minőség gyakorta a magas abszolút értékű összetevők (savtartalom, alkoholtartalom, tannintartalom, cukortartalom) esetén jellemző – abban az esetben, ha ezek az összképből a bor teste, komplexitása, az összetevők egymáshoz viszonyított aránya folytán nem is tűnnek ki. Idézném itt amagyar borleíró nyelv megteremtőjének, Dr. Rohály Gábornak az alapvetését, miszerint a borelemzésekkel nem analitikai vizsgálatot végzünk. Nem azt keressük, hogy például milyen savtartalma van egy bornak, hanem azt: milyen a savérzet. Egy alacsonyabb savkészlet is kilóghat egy kevésbé jó minőségű borból, míg egy magasabb belesimulhat az összképbe. Vagyis az összetevők egymáshoz viszonyított játéka az érdekes, nem az abszolút értékek.

A trappista sörök a Magyarországon ismert lager típusú (alsó erjesztésű) sörök közé tartoznak, melyek komplexitásban általában felülmúlják a Brit szigeteken, de Belgiumban is elterjedt, szintén évszázados hagyományokkal rendelkező ale-t [ejl]. Ezek a sörök, különösen a Westmalle jelentik a belga konyha alapját. Rengeteg receptben szerepel a következő mondat: végy egy üveg Westmallét... A szakkönyvek a következőt írják erről a típusról: Sötétbarna sör koronaszerű, vastag, kemény, krémszerű habbal. Levegővel érintkezve pörkölt kávé, kakaó, csokoládé jelenik meg aromatikájában. Pörkölt malátás édesség jellemzi. Utóízében is a csokoládé – valamint a komló addig rejtőzködő keserűsége jelenik meg. A leírásból érthető az az első hallásra furcsának tűnő dolog, hogy miért kedvelik a belgák az ilyen söröket desszertek mellé: természetesen ezek a jegyek alkalmassá teszik a Westmallét és társait, hogy kávé, kakaó, csokitorta és egyéb sütemények kísérői legyenek. Ám a tuti tipp: vaníliakrém + karamell + Westmalle. Erre esküsznek a belgák. Ám ezek a sörök arra is alkalmasak, hogy akár egy komplett borsor végigkísérjenek egy-egy vacsorát.

A sajt-sör párosításoknak is hatalmas és szerteágazó kultúrája van a trappistáknál, akik nem csak söreikről, de sajtjaikról is híresek, melyeknek nem sok köze van a hazánkban kapható tömegsajthoz, melyet az ő nevük alatt adnak el. A valódi trappista természetesen ennél jóval magasabb minőséget képvisel, de még típusában sem azonos a mi – amúgy közkedvelt – trappistánkkal. Bár minden sajthoz megvan a megfelelő sörük, melyet ajánlanak hozzá, Nagymarosy tanár úr személyes tapasztalataira támaszkodva elmondta, hogy lényegében bármely trappista sör megfelelő párja bármely trappista sörnek.