A borélvezet illékony és végtelenül szubjektív. Csak reménykedhetünk benne, hogy a napi jó találatok a maguk idején is jól szerepelnek majd.  A helyi hagyományokhoz híven minden ízlést igyekeztek eltalálni a könnyű fehérektől a nehéz vörösökön át az obligát aszúkig. Aki csak minél több tételt szeretne megkóstolni, segítség nélkül könnyen belezavarodik a jó sorrendbe. (Elképzeltem egy újabb piktogram-sort a palackok hátulján, csíkos mezes pici súlyemelő figurákkal; egy-öt erőművész rajza a háttérben maradó, testetlen itókától a súlyos, emlékezetes, nagy borig.)

Már nem kőbe vésett parancsolat a fehér – rozé – vörös haladásirány,

egy könnyed vöröset simán lepipálhat egy nagytestű fehér. (Hanem, kedves ismeretlen kóstoló, nem volt szerencsés két aszú között bevállalni a szintén tokaji, ám vörös Izabella utcát, kérem, próbálja ki máskor önmagában is, megéri!)

 

Az estén túltengtek a vörösök, valami buborékos mutatvány is hiányzott kissé a sorból, hogy egy teljes ünnepi ételsort lefedjen a választék, viszont legalább (vélhetően) több ember ízlését tükrözték a borok. Részben visszajáró borászokkal találkozhattunk; ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy valóban minden évi kollekció kiérdemli a helyet, vagy kevésbé sikerült palackokkal is bérletesek lehetnek? Szerencsés folyomány, hogy a korábbi kóstoló jegyzeteivel is össze lehet mérni egy bor alakulását.  

A neves magyar „Orr” számára relatív fogalom a büdösség, ő a másoknak extrém, netán kellemetlen szagkeverékekből is történeteket, állapotokat érez. A borok sokszorosan összetett illatmintázata is egyszerre mesél a szőlőtőkéről, a talajról, a fürt nyaráról, a pince tisztaságáról, a borász figyelméről és szorgalmáról. Ugyanaz az illatkép nagyon eltérően hat minden kóstolóra, az végképp szubjektív, hogy ebből az adott alkalommal ki mit talál ellenállhatatlannak, vagy elviselhetetlennek.

Kerengő dervisként haladunk borásztól borászig, ahogy az aromákat egymásra épülni sejtjük. Természetesen az is érdekes, hogy egy borász hogyan építi fel a saját sorát a belépő bortól a zászlóshajóig. A dilemmát feloldani nem segít, csak több visszakóstolás máskor, máshol, más hangulatban.

 

Szecskő Tamás Zöldveltelinijével kezdjük, mert a borászról jó emlékeket őrzünk, a fajtát pedig Etyeken nagyon megkedveltem. Duplacsillagos, tartalmas, mély, az etyeki ropogósság helyett a mátrai agyagos-löszös talaj ásványossága gazdagítja a fajta vállas karakterét. Átadnánk magunkat az örömnek, de egy pezsgőmester belefintorog: neki ez túl későn szüretelt, savszegény, fáradt. Szemlátomást nem enged az etyeki szájízből. Mielőtt beárnyékolná az örömünket, másik borértő ismerős érkezik váratlanul, akit szintén lenyűgöznek ezek az aromák. Tanulság: ha az ember saját magának kóstolhat, nem egyfajta iskolának, akkor felszabadultan hagyatkozzon a saját érzékeire és találja meg a maga ünneplős tételeit zavartalanul.

Bussay 2015-ös Szürkebarátja meglepően testes, jócskán alkoholos (a belőle fakadó alkoholédességgel),  szerethető  forma. Félédes Traminije is kedves bora lehet annak, aki nem elkötelezett a száraz, szikárabb portékák mellett.  

A Dobogó pince a furmintot két formában mutatja, a fahordós, vaníliás, töprengő aromák szépen koronázzák a Betsek dűlős verziót, a 2015-ös palack frissebb, mocorgósabb, jóivású, mintaszerű furmintot rejt.

Bolyki Királyleánykája  körtés, mézes illatokkal kecsegtet, a kortyban viszont férfias lendület, lenge keserűség, jó savak, még tán fuvalomnyi ánizs is rebben, nagyon szép. A Sauvignon Blanc fahordós, az obligát valeriána helyett kevéske friss-finom hordóskáposzta illat rezdül fölötte, karakteres, kellemes zamata van, élmény.

A Kislaki Birtokfehér 2017 egészen más világ. Könnyű, levegős, csinos portéka balatoni víznézéshez enyhe napokon. A Jánoshegyi Rajnai Rizling jó testtel, szélesen gyümölcsös, napos, tágas karakterrel evős és gondolkodós bornak egyformán remek. A vörösökről viszont más képem maradt, mint amit ma kóstolunk.  Az Érintetlen merlot derítetlen, szűretlen. Most még zavarba ejtően nyers, még szinte murci, ami boros tapasztalatnak feltétlenül fontos, de ünnepi asztalra nem idén teszem.

 

A többi vörös is könnyedebb aromákat hoz, talán nem is időben sikerült sorra kerülniük, korábban kellett volna kóstolni.  A Pinot Noir Válogatás 2015 is kissé vékonynak tűnik most, bár sava is, tanninja is van, mégsincs elég teste, ez azért meglepő, mert tavasszal bár tanninhangsúlyosnak, mégis kereknek tűnt még egy fergeteges csókaszőlő után is.

A Maurer pince a Szerémségből olyan többletaromákkal szolgál, ami egyeseknek extra izgalom, de akár zavaróan idegenszerű hatást is kelthet. Ilyesmit rendkívül hasznos borkóstolón megtapasztalni, hogy ne árnyékolja be az ünnepet egy sikerületlen választás. Nagyon más ízvilágú borokat mutat, más a klíma, a talaj, organikus módszerekkel dolgozik, spontán erjedést enged a boroknak, azok adalékmentesen, fahordóban érnek, többnyire szűretlenül, derítetlenül. Aki az első meglepetésen átlendül, az a részben rendhagyó ízekből tanulmányozhatja a fentiek együttes hatását.

 

A 2016-os Kékfrankos-siller szikár, savas bor, ételhez kívánkozik, hogy kibontakozzon. Maurer Kadarka 2015: 90% „kadar”, 10% vad fekete szőlő, hordós tétel. Meglepő, bár felismerhető benne a kadarkaság, de ez nem a szekszárdi ropogós-friss fajta. A Pinot Noir szinte zavaróan tanninos, nagyon húz – ettől kifogy belőle az elegancia (makrancos hölgy már nem lehetne, régóta házsártos feleség inkább, ha összeszokik vele az ember, akkor rendben van, de idegeneket meg tud lepni).  Cabernet Sauvignon-Merlot 2012: meghökkentő, aszalt meggyes, fekete mazsolás, robosztus aromák, tőlem pluszt kap, a kóstolótárstól inkább mínuszt a szerinte erjedt gyümölcsös karakterért. Az biztos, hogy visszakóstolást igényelnek ezek a borok.

A villányi Ruppert borház Portugiesere a tömbös Maurer cuvée után (hiába a szellőztető kóstoló-szünet, hiába a víz) kicsit nyersnek tűnik, a Kékfrankos ellenben nekem szépen hozza a jó, gazdag, de nem torokra támadó öröm-vörösbort, beszélgetéshez se sok, evéshez sem kevés zamattal.  (A pezsgőmesternek ez sem jött be, de annyi baj legyen). Cabernet Franc 2013: picit szikár, de szép, harmonikus, nem zavaró tanninokkal.

Bussay Pinot Noir – szeretem a borokat (és zenéket), amiktől komplett jelenetek, képek élednek a fejemben. Ez a bor őszi férfiszoba, napsütötte délután, puha, sárga dohányt vág a lakója, messzebbről avar és konyak illata sejlik, a szobába mosolyogva lépő, decens hölgy, és… szerintem ez valahogy erotikus ital. Kóstolótársam meghökkenve néz, neki ebből semmi nem jelenik meg, ez csak egy szép bor. A Csókaszőlőből palackalja, vastag, kristályos üledék jut – nem baj, de aki viszi, annak érdemes óvatosan kezelni a sajátját, a borban egyébként mediterrán tüzek, paprikásság és ismeretlen gyümölcsök illata lakik szépséges harmóniában.

 

Ráspi Kékfrankos 2015: biobornak mondatik, ebből a pince odaadó híveinek lelkes tülekedése közben jut egy túl hideg és egy szobahőmérsékletű illatminta is, a hidegnek savas, gyógyszeres, összetett kipárolgása van, a melegből kifogynak ezek az izgalmak, a korty savas és vékony. A Mágus 2012 kékfrankos, zweigelt és cabernet sauvignon házassága komoly testtel, de a viszolygott soproni tüskékkel (sajnos régóta fenntartásaim vannak a soproni borokkal; ováció és öröm, ha egy-egy minta rácáfol erre - a Mágus nem ilyen.) A Kopárnak ma csak a neve ígéretes, a 2012-es Kékfrankos öreg tőkékről nagyon soproni, megint csak nem az én világom.

 

Szecskő 2015 Turán: a rózsaillat nyomában arányos test és élvezetes ízek a kortyban. A sokadik jó találkozás ezzel a fajtával.

 

A Pastor pince rozéja a „tuttifruttis verzió”, színes-illatos, jó választás lehet annak, aki ezt a gyümölcsillat-orgiát szereti. A 2015-ös Kadarka (bakművelésű területről származik) meglepően animális, sokat ígérő illattal kecsegtet, viszont kissé egyensúlytalan, az alkoholját érdemben nem támogatja sav, sem test, alkoholos és vékonyka. Étel kísérőjeként jó lehet, önállóan talán kevés. A Bistro cuvée 2015 is illatos, kadarka, kékfrankos,  zweigelt, cabernet franc, cabernet  sauvignon, merlot épít egy gazdag, harapós, alkoholos, szolidan gyümölcsös, jó ivású házasítást. A 2013-as Bikavér tavasszal még nagyon sikerültnek tűnt, ez most merlot hangsúlyos, gyümölcsös, kevéssé bikás, alkoholédes, kissé savszegénynek is érzem. Vajon ez csak palack-különbség, vagy már gyors kanyar a bor életútjában?

 

Ma (is) a Pfneiszl kisasszonyok mentik meg nekem a soproni borvidéket. A 2016-os Merlot nagyon kis simulékony, kedves, reduktív darab, sehol sincsenek benne a rettegett soproni tüskék. A 2013-as Tango-ban ők is képet festenek, a házasításból a merlot jelenti a nőt, a cabernet  sauvignon a férfit, a shiraz hozza a zenét. A bornak gyönyörű színe van, vörösen hömpölyög, mint egy fodros versenytáncos ruha, és villog, mint egy bordó lakk tűsarkú. (Ma kissé alkoholosabbnak tűnik, talán a sauvignon is rátelepszik, de mindenképpen visszakóstolást érdemel.) A Távoli Világok 2014 hozza a formáját, shiraz, carmenere, malbec, zinfandel  és sangiovese találkozik benne, és bár minden szőlő Fertőrákoson nő, csakugyan megidézik messzi vidékek sóhaját. Gyönyörű, tüzes, mediterrán, nincs is ennyi napsütés Sopron környékén, nagyon gazdag, szép és furmányos, és tényleg nem magyar. Pedig mégis.

 

A Bolyki Merlot 2015 is meglepetést hoz. Illatos, ünnepélyes, mint egy karácsonyváró mesefilm. Elfek, díszek, gyertyafény, megilletődött ünneplők, test, tannin. Nem hétköznapi darab, és azért meglepő, mert ebben a borban tavasszal még pankráció volt.  Azóta csoda történt, szépségesen összeérett – és még fejlődni fog. A 2015-ös Cabernet Franc a ’13-hoz képest már nem pusztán macsósan szikár, a hatalmas tanninjai mellett gyümölcsös is, de még nincs a csúcson, még férne bele valami érett többlet.

Már csak a Dobogó pince édes borait ajánlhatjuk az ünnepekhez, a Mylitta a nem borfanatikus, nem tanninbarát hölgyek zömét leveszi a lábáról, az édes Szamorodni és 5 puttonyos aszú kóstolgatni is, süteményt, fagylaltot, sajtot megbolondítani is jó választás.
A 2008-as 6 puttonyos aszú nagyon szép, a benne zengő botritiszes aromákkal önállóan is koronája lehet egy kíméletes, betegre habzsolás helyett kifinomult ízeket kereső ünnepi ételsornak.

Utólag jutott csak eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni a pezsgőmestert, hogy neki vajon mik tetszettek a mai estén.  Annyi baj legyen, azt tudom, hogy miket szeretnék újra látni az ünnepen. Miket is.