Külön öröm volt a határon túli magyar termőterületek borait látni és kóstolni, valamint szintén üde színfoltot jelentettek a külföldi borászatok standjai, bár – engedjétek meg nekem ezt a patriotizmust – szerepük a magyar borok mellett legfeljebb a tisztes helytállás lehet. Könnyes búcsú után átruccantunk Mórra, ahol „Miklóscsabi” roppant közvetlen előadásmódját ismerhettük meg 3 remek bora kíséretében. A Haramia Cuvée-ben a leányka kacérságát és a pinot blanc fűszerességét a rizlingszilváni fogja össze igen nagy sikerrel. A Moorer olyan, mint a fajta: ezerjó. Végül a Nirvana 2009 jött, töppedt móri ezerjóból, számomra keserűmandulával, valamint kicsit keleties ízjegyekkel. Megköszöntük a bemutatót és haladtunk tovább. A címkéken a családi felmenők, a palackokban a csoda található. Nagyapám kadarkájával kezdünk. Briliáns, de egyből jön Tüke, a Bikavér. Nem tisztem eldönteni a bikavér küzdelmet Eger és Szekszárd között, mert azért gróf Buttler, Gál Tibor, St. Andrea, Demeter Csaba, Hagymási József és még sorolhatnám az egri borászokat és pincészeteket, igazán magasra teszik és tették a mércét, de hát a kóstolás az szubjektív dolog és nálam bizony a Tüke az bikavér a javából!!! Jött még Pinceátlag, Mesterünk, a lenyűgöző Tivald és rengeteg mese, történet a borról, családról, hivatásról, elhivatottságról és emberségről, amíg egyszer csak azt nem vettem észre, hogy véget ért ez a nap és tapasztaltabban, na meg sokkal boldogabban indulok lefelé a várbusszal és kavargó gondolatokkal a fejemben.