Azt hiszem, abban rejlik a Póta Richárd által irányított képviselet titka, hogy hasonló gondolkodású, boraikat szívvel-lélekkel készítő borászokat fog össze egy közösséggé. Kölcsönösen jó ez mindenkinek, mert a pincészetek tételei akár a legmenőbb Michelin-csillagos éttermekbe is bekerülhettek; segíti őket a márkaépítésben is, cserében ő pedig közelebb kerülhet a szőlőművelés és borkészítés rejtelmeihez a pincelátogatások során.

Az egész történet 2014 végén indult be igazán, amikor a Gallay Kézműves Pince borászával, Borbély Rolanddal hozta össze a sors. Bár egy helyről származnak, de korábban személyesen nem ismerték egymást, mégis úgy érezték, hogy együtt kell felhelyezniük a bortérképre a Bükki borvidéket. Az évek során pedig úgy hozta az élet, hogy Richárd további 9 remek borászattal került kapcsolatba, melyek szellemisége ugyanazt tükrözte, amit ő maga is képviselni szeretne, így megvolt köztük a kapocs és együtt indultak tovább az úton.

A teljesség igénye nélkül megemlíteném a kedvenc tételeimet és gondolataimat az estéről. Ha már minden a Gallay pincével indult, akkor kezdjük is velük a sort. A borász, Borbély Roland Kaliforniában szerezte bátor hordóhasználatának tapasztalatait és nagy lelkesedéssel mutatta be borai -, élvezet hallgatni, ahogyan mesél. Ígéretes rozékkal indult a pincészet története, de a 2012-es Blanc-nal robbantak be igazán. Jelenleg a ’13-as évjárat kóstolható, ami elődjével ellentétben új tölgyfahordókban töltött 14 hónapot és ettől mondhatom, szó szerint leviszi az ember fejét.

Személyes kedvencem lett a másik zászlósboruk, a Nyékládháza névre keresztelt és 100% zenit szőlőből készülő tétel, amely 11 hónapig ért finomseprőn. Gazdag és testes, magában hordozza a hordóból kapott krémes, vaníliás jegyeket, némi trópusi gyümölcsös felhanggal. Ha valaki viszont a könnyedebb stílusokat kedveli, akkor bátran kísérletezzen a Bistronauta család fehér tagjával, ami pinot blanc és zenit házasítása, de nagyrészt inkább reduktív eljárással készült, és kiváló kísérője lehet a nyáresti beszélgetéseknek. A vörös vonalon tovább haladva a Gallay Zweigelttel ismerkedtem a miskolci Lippa dűlőről, amely 27 hónapot töltött új hordóban. Halvány színe mellett komoly tartalom bújik meg, ízében szeder és cseresznye jelenik meg hordófűszerekkel körülölelve, hosszú lecsengéssel. A Kékfrankosuk viszont az előzőektől eltérően egy Eger melletti keskeny, meredek, 1962-es telepítésű dűlőről származik. Szintén 27 hónapot töltött hordóban; fűszeres illatok, csokoládés és meggyes ízvilág jellemzi, tartalmas és testes.

 

 

Mivel mindenhol remek borokat kóstoltam, így nehéz szelektálni, hogy mit is emeljek ki ezek közül, de folytatom a sort Váli Péter badacsonyi boraival, mert ezek mellett semmiképp sem lehet szó nélkül elmenni. A kóstolást egy 2016-os reduktív Budai zölddel kezdtem, amit - bevallom őszintén - korábban még sosem kóstoltam, és nagyon kellemes meglepetés volt. Friss, citrusos és vibráló ízek, hosszú lecsengéssel. Kértem, meséljen még erről a ritka fajtáról, kaptam is egy remek hasonlatot tőle a szőlővel kapcsolatban: „Ha a budai zöld a pasi, akkor mondhatjuk, hogy két csajjal van egyszerre”. Ezzel arra utalt, hogy a kéknyelű beporzására használják, és így a tőkéket általában két oldalról kéknyelű ültetvények veszik körbe. A 2015-ös Szürkebarát esetében a 2 és 5 napos héjon áztatást követően a bor fele tartályban, másik fele hordóban érett tovább. Kellemes lazacszínű bor, gyümölcsös, barackos és fűszeres aromák jellemzik. A harmadik tétel, amit még megemlítenék, a szintén ’15-ös Pinot noir, burgundi stílusban készült, korai szüreteléssel, egy évet töltött új hordókban, majd fél évet pihent palackban. Halvány cseresznyeszínben pompázik, bársonyos ízéhez fűszeres, fahéjas illatok társulnak.

A Bencze Családi Birtok története 2011-ben indult és Bencze István saját bevallása szerint még mindig egyfajta útkeresésben vannak, hogy

tudják elkészíteni boraikat. Ehhez többek között holdnaptárat használnak, amely a címkéken is nagyon találóan megjelenik csillagképek formájában, illetve a borok spontán erjednek és minimális beavatkozással készülnek. Hordók helyett inkább amfórákat használnak, amelyek esetében még tart ez a keresés, több helyről szerzik be őket, többek között francia és olasz keramikusok termékeivel próbálkoznak. A régi magyar fajták felfedezését is célul tűzték ki, így rögtön egy kék bakatorral ismerkedek náluk kezdésként. A ’15-ös évjáratú bor tartályban erjedt, majd egy évet töltött amfórában. A bakator család legsötétebb héjú tagja, ám blanc de noirként készítették el a bort, így kellemes, enyhe lazacszínt kapott, könnyed illattal és fehér húsú gyümölcsökre emlékeztető aromákkal. A Rajnai Rizling 2015 kétharmad része tartályban, egyharmad része pedig első töltésű fahordóban spontán erjedt: gazdag gyümölcsös íz, vibráló savak, melyeket jól ellensúlyoz az 5 g/l maradékcukor. A legkedvesebb volt tőlük a 2015-ös Pinot Noir, amely halvány rubint színével, cseresznyés és fűszeres aromákkal vett le a lábamról.

 

 

Mindenképp meg kell még említenem a gyönki Grál Borpince ifjú titánját, Mucsi Zalánt, aki szintén nem túl régen, 2009-ben vágott bele a borászkodásba. A kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy prémium minőségű és organikusan készülő borokat tudjon előállítani. Fokozatosan halad előre, elmondása szerint mindig kitűz maga elé egy célt, legyen ez akár egy adott palackszám, majd ezt próbálja meg elérni, és ha már oda megérkezett, akkor onnan majd lesz valahogy tovább. Kedvencem a Maestro volt, ami cabernet franc és egy kevés merlot házasságaként jött létre és 20 hónapon át hordóban érlelődött. Bogyós gyümölcsök, kis csokoládé és hosszabb lecsengés jellemzi a bort, amelyből 3l-es magnum palackok is készülnek. A másik, nem csak szerintem kiváló tétele a Pelzberg kékfrankos, ami 2015-ben elnyerte a Borászportálon a "Magyarország legjobb kékfrankosa!" címet - a bor fűszeres illattal és málnás, ribizlis aromákkal csábít.

Ha nagyszerű furmitot kóstolnátok, akkor a Sanzon Tokaj kiváló borait ajánlanám; ha Somló felé kalandoznátok, akkor ne hagyjátok ki a Barnabás Pince remek hárslevelűjét és furmintját sem; a nyári Balaton-parti iszogatáshoz pedig feltétlenül próbáljátok ki a Tagyon birtoktól az RSz-t és a Balaton Bort.

Az este vége felé nagyon jól esett a borok mellé egy ínycsiklandó fogás, amelyet a GasztroRománcz név mögött megbújó Czinege Tamás tálalt elénk egy paradicsomos, kapribogyós tonhal fagylalt képében, némi Vászolyi sajt kíséretében. Remek lezárása volt az egész estének.

 
Fotók: DemiJohn