Isabelle Legeron 12 éve kezdett beleveszni a borok izgalmasan sokszínű, egyre inkább átláthatatlan világába. Ez idő tájt kezdett el segédkezni - papa és mama legnagyobb örömére - a cognac-i kis pincében, ahol a borkészítés rejtelmeiben való elmélyülés mellett a füge- és dióbefőttek készítésében is komoly gyakorlatot szerzett. Később világ körüli utazgatásba fogott, sokat kóstolt, jegyzeteket készített, és megpróbált intellektuálisabb szemszögből közelíteni a témához. Szerinte a borivás nemcsak egy szokás, hanem filozófia, szellemiség. Előadásmódja rendkívűl közvetlen, szerény, őszintén sugárzik belőle a borok szeretete, és a természet iránti mély rajongás. Ráadásul még csak nem is veszi túl komolyan magát (kivéve ha épp egy 2 Michelin-csillagos londoni étterem borbeszerzését intézi). Ezek után a borszerelmes, jóérzésű férfiak némelyikében bizonyára felmerül a kérdés, hogy Isabelle vajon Miss vagy Mrs.? Elgondolván egy MW kihívásokkal teli életét én inkább a Miss-re tippelnék, de mint az a címből is kiderül, erre nem sikerült rájönnöm ízléses site-ját böngészve (a Ms. a köztes megoldás az angolban).

 

A - csak ként és derítőszert látott, spontán erjedésen átesett - természethű borok már várják, hogy megízlelgessük őket, és ezáltal átadhassák számunkra biodinamikus rezonanciáikat:

Domaine Huet Pétillant 2005, Loire

Ennek a Chenin Blanc-nak semmi köze nem volt ahhoz, amit a terroir club asztalánál kóstoltam, hiszen az a Furmintra emlékeztetett. Ebből is látszik, hogy milyen sokarcú fajtáról beszélünk, persze a borok jellegét a Vouvray-ra jellemző kiemelkedő évjárathatás is befolyásolja. Nagyon friss, jó ivású bor, kis szén-dioxiddal, illetve maradékcukorral (akkor ez nem csak pétillant, hanem sec-tendre is?) Savtartalmának köszönhetően -könnyed volta ellenére- nagyon hosszan eltartható. A pezsgőkkel ellentétben itt csak egy fermentációt alkalmaznak (ott kettőt szoktak).

Nicolas Joly Les Vieux Clos 2008, Loire

Ez is egy Chenin Blanc, mely az Anjou körzetében száraz boraival kakukktojásnak számító Savennieres-ből származik. Tömény égetett cukorba, karamellbe burkolt almaillat áramlik felénk. Jó savakkal rendelkezik, ami a Loire-völgyében nem meglepő eredmény. A koncentrációnak és savasságnak efféle kombinációja elég ritka, emiatt csak évek elteltével mutatja meg igazi arcát. Már fogyasztható, de teljes pompájában 15-20 év múlva fog tündökölni. Az alkotó könyveiben azt is kifejti, hogy mi, modern emberek teljes mértékben elszigetelődtünk a természettől, és a 18.-19. században mennyivel gazdagabb volt a biodiverzitás a Földön.

Léon Barral Blanc 2008, Languedoc

Poharunk újabb vendége egy igazi kuriózum. A rendkívűl komplex bor az elvétve termesztett Terret fajtából készült. Languedoc-Rousillon Franciaország legnagyobb borvidéke (háromszor akkora, mint Bordeaux), és szépen fejlődik, egyesek szerint már Cote du Rhone-hoz hasonló minőséget tud nyújtani. Intenzív liliomillatot érzünk, melyben szerényen megbújik a narancshéj, és a barack. Íze kevésbé tolakodó, inkább zárt, meglepő a különbség. A virág kevésbé érvényesül, mézes jelleget vélek felfedezni, melyet szépen kiegészítenek a friss, roppanó savak és sós, ásványos jegyek. Isabelle szerint fanatikusnak (és precíznek) kell lenni egy ilyen bor elkészítéséhez.
    
Andatze grúz bor (“Anonymus”pincészet)

Egyediség tekintetében neki se kell szégyenkeznie, viszont a pincészet nevének hiányában ez az élmény nem valószínű, hogy valaha meg fog ismétlődni. 6 hónapig macerálták héjon, gyakorlatilag vörösborként készült. Oxidált, barnás árnyalatú színe, illetve élesztős, gyógynövényes íze a sherry-re emlékeztet. Nagyon extrém, már-már perverznek nevezhető, fehérborban ennyi tannin? Erre még Kaló Imre, a borászati konvenciók legnagyobb ellensége is rácsodálkozna.

Comte Armand Auxey-Duresses 1er Cru 2006, Burgundia

Nem ez a tétel volt az est fénypontja. Ha már egyáltalán Cote de Beaune-ból (és nem Cote de Nuits-ből, a vörösborok hazájából) iszunk vöröset, akkor az legyen egy lágyabb, illatosabb Volnay, vagy egy Santenay, ami már-már a Gevrey-Chambertin-ekhez hasonló mélységet, és finomságot produkál. A 30%-ban új tölgyfás érleléssel készített bor túl savas és nyers (ötéves kora ellenére). Ezt csak jobban kihangsúlyozza az alacsony tannin-tartalom. Hiányzik belőle a komplexitás, pedig a Pinot Noir-oknak pont ez az alapvető erénye. A svájci “Les Balisiers” pincészet kékburgundiját sokkal melegebb szívvel ajánlanám.

Domaine Jean Foillard Cote de Py, Morgon 2009, Beaujolais

A borvidéken amúgy jellemző oly jellegzetes banán aromák ennél a Beaujolais-nél nem érvényesülnek. A palackon nem találtunk rá a régió nevére, ami Isabelle szerint szégyen (Karen MacNeil ezzel nem értene egyet, hiszen idézve őt “Beaujolais Nouveau-t inni olyan, mint sületlen süteménytésztát enni”). Egy időben nem volt dicsőség ezzel a névvel illetni ezt a málnás, friss, épphogy a “kamaszkor” nehézségeiből kibotorkáló, még kissé rakoncátlan lánykát (ó, te M.-es szépség, lehet, hogy veled is ez volt a baj?). Azonban napjainkra sikerült levetkőzni a múlt árnyait, és tisztességes minőséget alkotni. Olyannyira, hogy ez a borocska rumos-diós behízelgésével megveri az előző Comte Armand-t, ami viszont az egekig magasztalt Burgundiából származik. Beajeu vidéke egy rendkívűl alulértékelt terület, ahogy a Gamay fajta is. Persze semmilyen tekintetben nem hasonlítható össze egy haut-médoc-i Cabernet Sauvignon-nal, de erre nincs is szükség, hiszen minden bornak megvan a maga helye, funkciója, és ideje. A Beaujolais a maga könnyed, szórakoztató stílusában tökéletes.

Domaine de Villeneuve Chateauneuf du Pape 2007, Rhone

A divatbemutató a végére maradt. Grenache, Mourvédre,és Syrah urak robusztus, 15 %-os köpenyei mögött eleinte megbújnak magányos Cinsault asszony elegáns savai, és maradékcukrai. Viszont ahogy az előadás meggy tovább, előbújnak a friss, kecses, édes ruhadarabok is. Mourvédre úr vidékről érkezett a kifutóra, erről árulkodik animális, bőrös jellege, viszont a hordót otthon felejtette (elvégre a Champs-Elysées-n járunk).
    
Hogy mit gondol Isabelle Legeron a tökéletes borról? A lényeg az, hogy egyénisége legyen, még hibák árán is. A hibák idővel levetkőzhetők, azonban az egyéniség hiánya pótolhatatlan. A mester azt is elmondta, hogy szerinte borainkban óriási potenciál rejlik; a Kárpát-medence rendkívűl gazdag őshonos, karakteres fajtákban, valamint hihetetlen változatosak a termőterületeink. Van esélyünk bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe, csak ne a szupermarketeknél próbálkozzunk, hanem a specialitásokra nagyobb hangsúlyt fektető éttermeknél. Magyarán egyéniség tekintetében nincs okunk panaszra, csak olyan hibáinkat volna ildomos levetkőznünk, mint az esetenként “túl nagy” borok kibokszolása a hordóból, illetve a szervezettség teljes hiánya, ami annak tudható be, hogy az egyéni érdekek felül tudnak emelkedni a közérdeken. Ez szükségszerűen bukáshoz vezet hosszútávon. Egységben az erő. Éljen Kaló Imre.