Egy hétig miénk volt a Vár – 19. Budavári Borfesztivál

„Ott leszel a Várban?”- az elmúlt hetekben ez a kérdés hangzott el talán leggyakrabban a borrajongók körében. Mert valahogy hirtelen fejest ugrott a nyárba a szeptember, a bor iránt érdeklődők előtt egy színes kis karszalag ellenében ismét megnyíltak a Budai Vár kapui, és öt napon át találkozhattunk a borászokkal, illetve boraikkal, na és persze egymással.

Sajnos az idei szüret megkezdése óta folyamatosan érkeznek a rossz hírek a kedvezőtlen évjáratról, és mintha erre akart volna az időjárás lapot húzni, hűvös, esős időben kezdődött az idei „enyém a Vár” játék borospohárral a kézben. Ismét két csapat játszott, vagyis a standok külső, illetve a standok belső felén állók. Taktikákra azonban nem volt szükség, és ék alakban sem támadott semmiféle ellenség. Egyszerűen csak együtt voltunk, jól voltunk, és mindenki tudta, hová menjen, ha jót akar. Mármint kóstolni. Szájról-szájra terjedtek a hírek is, hol érdemes ezt és azt kipróbálni. Érdemes ezt az ősi kommunikációs formát komolyan venni, mivel így lehet spárga- vagy medvehagyma párlatot kóstolni, vagy éppen levendula szörpöt, amely prosecco-val kínálva igazán izgalmas.

Első nap az ember még lelkes – az utolsón is, csak azt már kevésbé képes kimutatni – ezért mindent akar. Egyszerre. Aztán rájön, hogy kár a gőzért, ácsi és türelem, nyugodtan lehet időzni és beszélgetni, leginkább borról, borral. Mert aminek jönnie kell az úgyis jönni fog. Talán itt-ott valamiféle földcsakra is húzódik a Vár alatt, hogy az ember mindig vissza-visszatér egy-egy konkrét helyre. Mint például a Kézműves Borok Háza standjához, Szentesi Józsefhez. Volt ott a borász körül is egyfajta energiaörvény, de ott volt a 2008-as Rajnai Rizlingje is. Gyönyörűen, kereken, élénk savakkal, kis sóssággal-ásványossággal, érettebb vonulatokkal vibrálva. Vagy a 2008-as Pinot Noir, málnaszörp illattal, túlérett cseresznyével a szájban, mindezt nagyon szép savkészlettel kísérve, hosszú lecsengéssel. Nadapon, a Velencei-tó közelében érnek a szőlők, majd a budafoki pincébe kerülnek feldolgozásra, kizárólag hagyományos technikával, naturális módon, fajélesztő használata nélkül. Beszélni kell róla, leginkább magával a készítőjével. Sokat. Sokszor. És akkor a Csóka szőlője még szóba sem került…

Oldalazunk tovább, mert jő a tömeg jobbról. Meg balról is nagy a nyomás, de azért megérkezünk a következő állomásra. Spiegelberg István kerül a pohárba, pontosabban mindaz, amit ő a somlói borról gondol. Olaszrizling és Juhfark 2008-ból, Furmint 2007-ből. Ami feltűnik, hogy ott van mindegyik tételben az a híres – egyesek számára inkább hírhedt - markáns somlói savkészlet, mégis kiegyensúlyozottan és belesimulva a képbe. Nem lóg ki, nem billeg, nem bánt. A legszebb talán a Juhfark, mert érezhető az alapanyag kifogástalan volta. Érett, gyümölcsös, egyensúlyban lévő bor, amolyan megszelídített Juhfark, melyben benne van mindaz, amit a fajta és a Somló adni képes, szépre és jól ihatóra kerekítve.

Szeretnénk „lejutni’ végre a Balatonra is, de némi tanácstalanságba ütközünk. Több út is vezet arrafelé, de mind máshol található. Mint megtudom, sajnos idén sem sikerült a szervezőknek a Balaton sétányt kialakítani (az Egri bástya, Tokaji udvar, Szekszárdi pincesor, illetve a Poncichter negyed mintájára), ahol az egyébként hat borvidéket is magába foglaló régió egy helyen bemutatkozhatna. Kár érte. A jövés-menés helyett a Balatoni Borkultúráért Alapítvány dupla standját választottuk, ahol hozzáértő vezetéssel 10 balatoni borrégióhoz tartozó pincészet borait kóstolhattuk egy helyen. Az említett somlói Spiegelbergen kívül például a csopaki Tamás Pince, a badacsonyi Szeremley Birtok, valamint a Szent György-hegyről érkezett 2HA Pincészet borait.

Aznapi lezárásként még átsétálunk az Oroszlános Udvarba, ahol minő meglepetés, ismét a kézműves borok élvezetének hódoltunk, az egri Orsolya Pincészet Kettőezernyolcával. Értelemszerűen 2008-ból. A Kékfrankos, a Kadarka és a Zweigelt hármasa málnás, ribizlis, kedves, kerti hangulatot áraszt, leheletnyi vaníliával, finom tanninokkal, szép savakkal játszadozva. Nem akarja megváltani a világot, de rendkívül értékes és tiszta. Pontosan ezért bájos.

Aztán kitartóan vártuk a jó időt... Vasárnap kegyeskedett is ellátogatni a fesztiválra, úgyhogy a szinte nyári melegben vágytunk némi friss, könnyű borra. A Gál Szőlőbirtok és Pincészet szortimentjét választottuk, és miközben a Cserszegi Fűszeres bodzaszörpös illatával kokettáltunk, befutott Zsuzsi is az oklevéllel, ugyanis mint tavaly, idén is övék lett a Fesztivál bora cím, ezúttal is a Kékfrankos rosénak köszönhetően. A Pinot Noir-ból készült rosé kedves, korai-cseresznyés ízével és szép savkészletével nekünk jobban tetszett, ezért mi őt (is) díjaztuk.

Élénk savak után éhes lesz az ember, tehát enni kell. Egy fesztiválon akkor is, ha nem éhes. Főleg ha Litauszki Zsoltról és Takács Lajosról van szó. Látvány. A konyha és az ételek is, de leginkább az, ahogyan „örömködnek”. Nem csak a konyhában, hanem esténként a fakanál letétele után az energiaörvényben a boros gazdánál is. Szóval ludaskása Lajostól, azaz konfitált libaszárnytő, pirított belsőségek, árpagyöngy, libamájas palacsinta egy kompozícióban. Mennyei. Aztán ejtőzünk, arcot napba tartunk, majd édes kóstolóra indulunk.

Egyenesen Németh Attila Gáborhoz. Két sárgamuskotállyal ismerkedünk, a Diós 2008 a Diós dűlőből, a Hanna 2008 a Cserepes dűlőből került a poharunkba. A két termőhely közötti különbség jól érezhető, a Diós dűlő kicsit hűvösebb, frissebb arculatú bort adott, a Cserepes pedig mélyebb és melegebb tónusokat, nagy testet és komplexitást varázsolt a palackba. Az előző inkább bodzás, kedves, szőlővirágos, míg utóbbi inkább mézes, kandírozott gyümölcsös ízvilágot produkált. Talán némi sav még kerülhetett volna mindkét tételbe, hogy igazán tökéletes legyen a kép.

Lenkey Gézához indulunk tovább, mert előzetes kutatómunkának köszönhetően megtudtuk, hogy újdonságokat is hoz magával Buda Várába. A félszáraz Hárslevelű kóstolása mellett döntünk, tekintettel a vészesen közelgő zárórára. Az Úrágya-Holdvölgy 2006-os tétele nem fukarkodik savakkal – ahogy azt már Gézától megszokhattuk. Mellette ásványosság, virág és fűszer, nyári almával. A beszélgetés ideje alatt – amelyre egyébként a borász mindig szentel időt – egyre csak nyílik és változik a bor, újabb és újabb komponensét megmutatva.

Még az estében is aranylik a Tokaji Udvar az aszúktól, illatozik a Hárslevelűktől, Furmintoktól és Sárgamuskotályoktól. A Disznókő kínálatát kóstoljuk végig, köztük egy új sorozatot, a Sárga Borház címkés tételeket. Kimunkáltságban és kifinomultságban kissé elmaradnak a Disznókő sorozattól, de a cél pontosan az volt, hogy egy könnyebben érthető, rendkívül jó ár-érték arányú, megfizethető, mégis Tokaj jegyeit és minőségét magán viselő borsorozat kerüljön piacra. Az 1993-as Disznókő 5 puttonyos aszúval zárunk. Legendás évjárat, forró és száraz nyár után korai érés, a botrytis a már tökéletesen beérett bogyókon telepedett meg, a hosszú és napos ősz cukorban és savakban gazdag aszúszemeket kínált. Mindezt a pohárban is tökéletesen érezzük, a szárított fügés-datolyás, kandírozott narancshéjas, mézes és botrytiszes illatok és ízek mellett gyönyörű a savgerinc. Már nem is vágyunk másra…

Nem is vágyhatunk, hiszen egy évre bezárta kapuit a Vár, már ami a Borfesztivált illeti. Jövőre jubilál a rendezvény, 20. alkalommal látogathatjuk majd újra. A legjobb lehetőség, hogy a hazai kínálatot megismerjük, illetve az éppen aktuális díszvendégeknek köszönhetően a nemzetközi borvilágba is betekinthessünk, és nem utolsósorban, hogy találkozhassunk a borászokkal… na és persze egymással.