Mindezzel kiérdemelte a képzeletbeli gyorsasági dobogó első helyét, hiszen alig több mint egy hetet kellett csak várni a borrajongóknak arra, hogy 2014-et is boros rendezvénnyel kezdjék. A Manna Étterem továbbra is ideális helyszín, a külső teraszok téliesítésével pedig már kétszáz fő befogadására is alkalmas. Szükség is van ekkora kapacitásra, mivel a BorJourra látogatók köre folyamatosan bővül. A megszokott törzsvendégek mellett az utóbbi pár alkalommal már rengeteg új arcot láttam a Klasszikokon – egyre több az olyan érdeklődő, akik nemrég fedezték csak fel maguknak ezt a rendezvényt. A szervezők a látogatói létszám növekedésével párhuzamosan a kínálat bővítése mellett is döntöttek, hisz’ a korábban szokásos nyolc borász helyett most már tizenkét kiállító kapott helyet, kihasználva a fűtött külső teraszok kínálta lehetőségeket is. Itt volt továbbá egyik kedvenc sajtosunk is, a Tündérkert. Bárki bárhol találkozik vele, ne hagyja ki, remek és egyedi ízekkel rendelkező sajtjai nemcsak a borok mellé kiválóak, de érdemes belőlük hazavitelre is vásárolni.

A kiállított borok teljes listája innen érhető el.

 

Mint minden ilyen rendezvényenen, most is kettős cél lebegett szemem előtt. Felfedezni valami újat – új pincét, új borokat – másrészt pedig lefutni a kötelező köröket régi nagy kedvenceinknél, beszélgetni velük a borok alakulásáról, az új évjáratról, az örömökről és a nehézségekről is.

Az újdonság erejével számomra leginkább a Balaton-felvidéki Kaal Villa pincészet hatott. Az utóbbi időben egyre jobban szeretem ezt a borvidéket, így kíváncsi voltam, ez az új pince mit tud onnan. A borászat Mindszentkállán található,  s még fejlesztés alatt áll; jelenleg 3,5 hektár termőterületük van, de folyamatosan telepítenek újakat – például a Csobáncon sárgamuskotályt, de vásárolnak is szőlőt. A Káli tavasz névre hallgató 2012-es olaszrizling és zenit cuvée reduktív iskolázású, olaszrizling dominanciájú, jó ivású, könnyedebbre hangolt ital. Ugyanebből a 2011-es évjárat – fele-fele arányú olaszrizling-rajnai rizling házasítás – kapott 6 hónap fahordós érlelést, ennél fogva az előzőnél komplexebb és testesebb is. A 2011-es olaszrizling már nyolc hónapot volt fahordóban – tetszetős, rezedás, keserűmandulás. Mind a három borban kicsit magasnak éreztem az alkoholt, de ez lehet, hogy ez annak tudható be, hogy a kóstoláskor még nem voltak kellőképpen lehűtve.

A másik új pince számomra a tokaji Holdvölgy pincészet volt, akik Mádról érkeztek, 25 hektár területtel rendelkeznek, főleg a mádi körzetben. A kezembe nyomott prospektus szerint több száz éves, 2 kilométer hosszú pincerendszerrel rendelkeznek, amelyek feltárását és nagyközönség számára történő bemutatását nemrég kezdték. Boraik közül a 2007-es furmint négy dűlő terméséből készült, ásványos, karakteres, komoly bor, ami még mindig szép, de talán már a csúcsán túl van. A 2009-es Becsek hárslevelű viszont az este egyik legszebb fehérbora volt – egyensúlyos, hársvirágos, ásványos, ugyanakkor fogyasztóbarát is. A 2008-as Nyulászó-dűlőből származó sárgamuskotály a maga 88 gramm maradékcukrával már komoly édes bor, míg az igazi meglepetést számomra a kizárólag zéta szőlőfajtából készült édes szamorodni jelentette. Ritkaság számba megy csak erre az egy fajtára építeni egy édes szamorodnit, maga a bor igazi kuriózum. A 133 g/l maradékcukor igen jelentős, de olyan szép és komplex volt a savstruktúrája, hogy ezt remekül egyensúlyozta. Tényleg nagyon szép édes bor, amely még az ezt a kategóriát nem szerető kóstolótársaim elismerését is kivívta.

Az újdonságok közül még mindenképp említést érdemel a villányi Ruppert pincészet, nekik is elsősorban a 2011-es chardonnay-juk. Ez a szőlőfajta szinte mindenhol megtalálható nálunk, de az utóbbi évben alig találni belelő komoly, iható, finom bort. A probléma leginkább az, hogy a legtöbb borász nem jól használja a hordót, túl sokat tartja benne a bort, amitől az túl fás, túl barrikolt lesz, mely elnyomja a szőlőt, annak fajtajegyeit. Szerencsére Ruppert Ákos chardonnay-ja visszafogott, tudatos hordóhasználattal készült, így a pörkölt aromák tényleg csak fűszerként, kiegészítésként jelennek meg benne. Meglepően kellemes volt ugyanezen pince 2011-es merlot-ja is.

A soproni Winelife borászat borait eddig összesen egyszer volt módom kóstolni, kíváncsian vártam a folytatást. Mind a 2012-es zweigelt, mind a 2011-es kékfrankos tetszett, kicsit osztrákos, kicsit soproni vonal, szép gyümölcsösséggel, jó savakkal; fogyasztóbarát verzió.

A mátrai Kovács pincére egyre érdemesebb odafigyelni, ezt most is megállapíthattuk. A friss, 2013-as traminije nálam az este egyik meglepetése. Nem az a szokásos harsogó, parfümös vonal, amelyik kiugrik a pohárból intenzításával, annál sokkal komolyabb tétel, visszafogottabb illattal, de sokkal komolyabb beltartalmi értékekkel, egyensúllyal. Minden komponens a helyén van benne, úgy jó, ahogy van. Ugyanitt igazi kuriózum volt a 2012-es Fajzat nevű vörös cuvée, mely attól egyedi, hogy körülbelül 60 százalékban tempranillo szőlőfajtából készült. Ez a spanyoloknál domináns szőlő nálunk alig létezik, eddig csak Gere Attilától ittam ebből készült magyar bort. A Fajzatot mindenképp ajánlom kipróbálásra, annak, akit vonzanak az újdonságok és szívesen nyit a magyar fajtákon túli világ felé is.

Ismét kóstolhattuk Somlóról Spiegelberg „Spigi” István borait. A 2012-es olaszrizlingben számomra nagyon kevés volt a sav, somlói borhoz mérten mindenképp, míg az egyaránt 2012-es évjáratú furmint és juhfark még kissé nyersnek és rendezetlennek tűntek – még érniük kell a palackban. A 2011-es Nászéjszakák bora nevű cuvée viszont hozta a szokásos jó formáját – remek arányai miatt most is szerettük és szívesen kóstoltuk.

A szekszárdi Dúzsi pince is igazi nagy név, húzónév. Friss rozéja kihagyhatatlan, a 2011-es kadarkája klasszikusan szekszárdias-fűszeres-gyümölcsös. A két vörös cuvée-je közül a 2009-es Pentaton már egy érett bor, szép gyümölcsökkel, jó hordóhasználattal. A nagyobb potenciált viszont a 2007-es Grábóc cuvée-ben érzetem – idősebb kora ellenére még mindig érlelhetőnek gondolom. Az egri Tóth Ferenc pincészete is régi ismerősünk, 2009-es kadarkája könnyed-gyümölcsös, lágy struktúrájú, míg a 2009-es bikavér válogatása egy igazi vörös nagyágyú, ami most sem okozott csalódást.

Azt mondják, hogy olyan lesz az ember új éve, amilyen az év első napja. Ha ezt most átfordítjuk a boros rendezvényekre, akkor olyan lesz az idei év boros szempontból, amilyen az év első rendezvénye. Ha így nézzük, hát soha rosszabb évkezdést! A BorJour szervezői a helyszínen már árulták a kedvezményes jegyeket az év egyik legnagyobb boros bulijára, a február 15-én a Millenárison tartandó BorJour Magnumra, ahol a közel 200 kiállító nagyjából 3000 vendéget vár majd hatalmas alapterületen. Nem árt időben regisztrálni!