Tavasszal összefüggő, sörre szomjas, ideges embertengerré állt össze a Mikszáth tér egy hétvégére, ennek megfelelően a Kedves Közönség nem hagyta a sikerben lubickolni a felelősöket, minden fórumon kaptak a pofájukra.

Hát most nagyon jót akartak tenni mivelünk a szervezők. A sörfőzdés standok a Lőrinc pap tértől egészen a Kálvin térig szőtték által a Palotanegyedet, ezúttal kétszer annyian, mint nyáron, de bőven, jó szellősen szétosztva. Sok új főzde, nem csak magyarok, hanem cseh, szlovák és osztrák cégek is.

Hazárdíroztak az időponttal is, oké, hogy van Oktoberfest, ami híres és évtizedek óta ott iszik fél Európa, de sörfesztivált tartani azért csak nyáron a biztos. Én személy szerint persze jobb, ha csendben maradok, magam is azzal fejeztem be az első Főzdefesztről írt cikkemet, hogy: "Elsőre nem volt ez rossz, de jó lenne nem egy évet várni a folytatásra, mert, mint azt szó szerint testközelből megtapasztalhattuk, igény vastagon volna rá." Tessék, hallgattak rám.

 

Aztán jött az első, verőfényes nap, úgy nézett ki a siker továbbra sem marad el, tömeg hömpölyg, de nem torlódik, sörész csapol, de nem megszakad, mindenki boldog.

És eljöve a péntek délután... Szélvihar, zuhé, 15 fok lehűlés az előző naphoz képest. Aztán, hideg, borongós, szeles hétvége, testes vörösborokra, és karcos égetett szeszekre vágyik az átfagyott test ilyenkor, nem sörre. Arra is inkább a jó meleg szobában, nem a szabadban. Szomorúan árválkodó standok között lófráltak a fanatikus érdeklődők, akik hálistennek voltak azért éppen elegen, mint utólag kiderült, de nyilván az a nyári emberáradat, az bizony elmaradt, pedig most isten bizony rákészültek.

Azért is szerencsés az alkoholizmus egy bizonyos szintjén állni, mert az a tudat, hogy valahol jóféle italok vannak, segít átküzdeni bizonyos akadályokat, így a leghidegebb időben is dacosan végigittam magam a Feszten, a Kálvin tértől a Lőrinc pap térig. Mivel egyszer már csemegéztem nyáron, most eddig nem kóstolt tételekre mentem rá.

Mindjárt a Kálvin tér elején belebotlottam a győrzámolyi Bors sörfőzde standjába, és mivel többen lelkemre kötötték, hogy az ő Tuck barát nevű sörüket kóstoljam meg, megtettem. Félbarna ale, 7,5 % alkoholtartalommal, jó kis húsos, sós - kesernyés tétel. Bár a sherwood-i erdő iszákos szerzetese brit felségjelű, ez a sör a főzde szóróanyaga szerint inkább belga alapokon nyugszik, jelentsen ez bármit is.

Mindjárt utána a Csobánkai Kézműves Serfőzde standja következett, ahol a sörész, Majoros Gábor csapolt személyesen, neki külön örültem, mert már az előző Főzdefeszten is elsősorban belőle húztam ki azokat az információkat, melyek segítségével összehoztam egy kisebb dolgozatot a hazai kézműves sörfőzés jelen helyzetéről, és ezen morzsák segítségével álcázom magam hozzáértőnek sörös társaságban. Gábor akkor még megfigyelőként és szervezőként, most viszont már kőkeményen a saját főzdéje söreit hozta. Saját bevallása szerint 6 évet kísérletezett sörfőzéssel, mielőtt profi főzővé vált volna, először a nagymami lekvárfőző fazekában kotyvasztott, textilpelenkával szűrt, állítja, a nagy főzőberendezések munkafázisait otthon, kicsiben, házi eszközökkel is meg lehet csinálni. A különböző malátákról, komlókról minden információ megvan a neten, merthogy van ám belőlük sokféle, főleg a komlókra jellemző, hogy a termőhelyhez kötött jelleg éppen úgy megvan bennük, ha nem is annyira, de hasonlóan, mint a borszőlőfajtáknál. A 6 év végülis ahhoz kell, hogy egyrészt magabiztosan vigye végig a különböző munkafázisokat az ember, illetve hogy kikeverje, kikísérletezze az ízeket, karaktereket, belője azt az irányvonalat, mely mentén haladni akar a későbbiekben.

Mondanom sem kell, nem szárazon beszélgettünk, kezdtem a főzde Pastorale nevű sörével, ami egy 4 %-os félbarna Ale. Savanykás, karakán, szikáran izmos tétel, illata úgy virágos, hogy közben egy csöppet sem édeskés, inkább savanyúcukorra emlékeztet, olyan a sör, mint egy kovácsoltvas virágdísz.

Kicsit örvendeztünk a nemrég beadott törvényjavaslatnak, miszerint 2012 januárjától a felére csökkentik a házi sörfőzdék termékeinek jövedéki adóját, és úgymond "legalizálják" az otthoni sörfőzést, noha végül is annyi történt, hogy most igazodtunk az uniós normához, a többi sörös országban ez már régen így van. Ennek kapcsán szóba került, hogy Magyarországon főzünk ugyan, de a felhasznált anyagokat külföldről szerezzük be, most, hogy így elkezdett erősebben mocorogni a hazai sörkészítés, lesz-e vajon tendencia, hogy itthon termesszünk komlót és sörárpát? Hát, ha lesz is, nem könnyű a helyzet, a komló ott érzi jól magát, ahol napi 6 óránál több napsütés nem éri, a túl sok napot kapott növényben túl sok keserű ízt adó anyag halmozódik fel, szóval előre Északi középhegység. Árpatermelésre kiválóak vagyunk, ott viszont más baj van, a malátázás folyamata (áztatás, csíráztatás, szárítás, pörkölés) egy nagyon bonyolult és nagy tételben igencsak eszközigényes folyamat, amire itthon egyelőre nincs kapacitás. Körülbelül 10 - 15 főzde tartana el egy malátázót.

A honfiúi hevületet persze újabb sörrel kellett szétcsapatni, Lupus in Lupulus, amolyan latin szóvicc, Farkas a Komlóban fantázianevű 4 %-os, hidegen komlózott félbarna Bitter típusú serital. A hidegkomlózás azt jelenti, hogy a kifőzött mellett egy kis extra komló is ázik a sörben, 500 literben 5 kilogramm. Gyógycukorkás, mentolos, pemetefüves illat után jázminvirágra emlékeztető, hosszan gyümölcsös ízzel támad, enyhe kesernyével. Sohasem Lupus, mi, House?

Nem volt olyan stand, ahol ne az lett volna a leggyakoribb kérdés, hogy hol tudom beszerezni itt Budapesten a söreiteket. Hát ez bizony nehéz játék. Van már egy-két minőségi sörpatika, és sok a lelkes ember, aki szintén utazna ilyesmiben, úgyhogy tendencia az ilyen üzletek számának növekedése, de ez inkább csak az üveges értékesítésen segít. A fő nehézség, hogy ezek a tételek nem csak hogy kis számban léteznek, de, mivel nincsenek szénné szűrve és agyontartósítva, pont azért, hogy ízük legyen, viszonylag hamar romlanak. A legtöbb vendéglátóhelyen használt csapolórendszer pedig alkalmatlan kiemelkedő minőségű sörök tartós tárolására és minőségi szervírozására.

Kedveskedő gyümölcsös tételek után jött egy vadállat, a Fekete Bárány: Bitang fekete stout, csípős, égett fás, sós medvecukros masszív tétel, ha becsukta az ember a szemét, orrában és szájában gomolygott a tábortűz és a szalonnasütés illata, íze. Anakin Skywalker legyen a talpán, aki nem adja meg magát a sötét oldal erejének, hosszú percek múlva is ott kavarog az ember szájában.

Boroknál sem véletlenül van kóstolási sorrend, de a söröknél hatványozottan igaz, hogy egy-egy komolyabb cucc konkrétan beleeszi magát az ember arcába, úgyhogy néhány kóstolt sör azon vérzett el, hogy az előtte fogyasztott egyszerűen nem hagyta szóhoz jutni, így jártam a Szögediek Red Devil nevű ír vörös sörével, a Bárány után annyit tudtam róla írni, hogy jóféle sör, korrekt munka, pedig, az eddig olvasott vélemények után biztos többre hivatott. Szerencsétlen Vörös Ördög, elharapta a torkát egy Fekete Bárány. Egyébként így járt szegény Drakula is, a Nagykáta Sörfőzde 9 %-os duplabakja, neki Szent András szúrt karót a szívébe. A Békésszentandrási Agro-Flott Szent András könnye nevű tétele egy áfonyás ízesítésű barna baksör, 9 %-os brutál alkohollal, szóval nem csajos, citromos lónyál. Egy beteg, perverz, éppen ezért szívünknek oly kedves ital, illatban áfonyaillatú habfürdő, aztán belekortyoláskor odaver a vadállati sötétsörös, karcos kesernye, amire lassan rárétegződik a gyümölcsíz. Külön poén, hogy korsóból iváskor az ember orra óhatatlanul is a sör fölé kerül, úgyhogy kortyoláskor az orr tele áfonyaillattal, a száj pedig barnasörös kesernyével, aztán az orr nyer, ahogy a korty lecsúszik, a szájban is átveszi az áfonya az uralmat. Ezek után szegény Drakuláról annyit tudtam megállapítani, hogy korrekt munka, jó kis barna sörös harapnivaló kesernyésség, és kicsit pörkölt kávés, cappuccinos utóíz.

Volt ám kiállítás is a Szabó Ervin könyvtárban, a Magyar Sörfőzés Története címmel. Azazhogy volt egy fal, ahol megtekinhettünk 8 retro plakátot, és egy táblát, ami annyi információt tartalmazott, mint egy átlagos wikipédia lap. Azért ezt kiállításnak nevezni enyhe túlzás, egyébként akár ki is tehették volna a Mikszáth térre, egy 3 perces sorbanállás alatt kivégzi bárki, és így valószínű többen megnézték volna. Vagy sörcsapot kell bevinni a könyvtárba, szerintem ezt a város egyetemi ifjúsága egy emberként támogatná.

A Felsőzsolcai Serforrás Paracelsus nevű sörét is sikerült meglőni. Ez egy szűretlen, 6 féle malátából készült sörkülönlegesség, a különféle keserű ízek egymástól elkülönülve, tagozódva érezhetőek, mint primadonnák egy közös produkcióban, világos sörös keserű, tonikos keserű, továbbá füst, joghurtos, élesztős illat, "illetlen erjedési illat" (a Főzdefeszt saját szórólapjának hátulján van egy nagyon jó kis informatív sörkostoló-gyorstalpaló, ott szerepel ez a kifejezés, imádom), és a valami zöldes termésillattól eljutunk a frankón cannabiszos illatig, nem tudom milyen az, és a haverjaim sem.

Jártam a jászdózsai Köleses sörfőzdénél is, és ittam a Dupla köleses nevű duplán köleses sörükből. A köles a sörfőzéstől kezdve ott van a sörben, tisztítani kell és kész, nincs különösebb előkészítés (le kell szedni a szárát, enni a héj nélküli termést esszük), alsóerjesztésű világos sör, van egyébként hajdinás-kakukkfüves sörük is, több, mint 15 éve dolgozik a főzőember kölessel, hajdinával, innen az idea, hogy hadd csússzon belőle a sörbe is. Pesti gyerekként fogalmam sincs, milyen íze van a kölesnek, a sörben nekem valami medvehagyma szerű íz van, mert azt már ettem, legyen akkor olyan sós, kicsit hagymásan keserű karakter. A következő Főzdefesztig, ami remélem tavasszal vagy nyáron lesz megígérem, hogy eszem kölest. És ha hozzájutok, iszom kézműves söröket.