Alig, hogy átléptük a déli határt, megállapítottuk, hogy a dimbes-dombos, kanyargós utak, a kedves kis települések már-már mediterrán utcaképet alkotnak. Hamarosan megérkeztünk Vörösmartra, ami Villánytól csupán 45 km-re található. Itt egy kisebb emelkedőn felkapaszkodva elérkeztünk úticélunkhoz; a jellegzetes pincesor egyik kiemelkedő épületéhez, a Josić étterem és pincészethez.

 

Az egykori Magyarország területén, mintegy a Villányi Borvidék meghosszabbításaként terül el a horvátországi Baranja, ahol már évszázadok óta termesztenek szőlőt. A helyszín kedvező adottságait felismerve 1999-ben vásárolta meg az eszéki Josić család az 1935-ben épült pincét, majd felújították, korszerűsítették, mára egész gasztronómiai komplexummá bővítették. Közben a szőlőültetvényeik is gyarapodtak, a mostani 33 hektár főként a Báni-hegyen található, és 50-50%-ban osztozik a fehér és kékszőlő fajtákon.

 

A Josić pincészet fő profilja a borok mellett a vendéglátás és gasztronómia, mely a tradicionális baranyai konyha kifejezésében rejlik. Középpontban a folyami halakból készült ételek vannak, szinte bármilyen módon elkészítve, de mellette pörköltek, gulyások, vadételek is fontos szerepet kapnak. Kiemelendőek a kemencében sült házi kenyerek és a házi készítésű tészták is.

 

 

Látogatásunkkor az üdvözlő ital után rögtön a meleg előételekre került a sor, ami már-már egy ebéddel is felért. Széles skálán kóstoltunk ételkülönlegességeket, de valahogy mindig a halféléknél kötöttünk ki. A hagyományos szalámik, sonkák, töpörtyű mellett a rántott béka már extrémebb falatnak tűnt. Mindemellett szervíroztak sült paprikát, halas rizottót, marinált halat és mivel időközben elkészült a halászlé gyufatésztával és túrós csuszával, így az is az előételek közé került.

 

Ezután átmentünk a pince előterébe kialakított vinotékába, ahol a Josić pince borásza, Igor maga mutatta be a borokat. A kezdő tétel a 2014-es graševina, ami egy könnyed, friss, de mégis lágy olaszrizling, kiválóan párosítható szinte bármely fogáshoz. Citrusos, kissé vegetális, a fajta karakterét szépen hozó bor. Abszolút jól fogyasztható, a végén minimális maradékcukor zárja a kortyot.

 

Gyorsan rátérve a vörösekre a Ciconia Nigra család két borát kóstoltuk a ’14-es és a ’12-es évjáratból. A pincészet a nemzetközi fajták telepítésével újítónak számít a borvidéken. Így ez a két cuvée cabernet sauvignon, franc, merlot és syrah házasításával készült. Az érleltségen kívül nagyon hasonló a két bor. A fűszeres illat mellett, alapvetően a feketebogyós gyümölcsök, szilva dominál főtt, lekváros jelleggel kiegészülve. A test megvan, ám a savak és a tannin alacsony. Bár a korty bársonyos a lágyság és az édes érzet tompítja a szerkezetet.

 

 

Az előzőeknél nagyobb potenciállal bír a 2011-es cabernet sauvignon. Megjelenésében koncentrált, sötét bíbor színnel mozog a poharunkban. Meleg tónusú illata az érett gyümölcsöket helyezi előtérbe. Kóstolva, az előző borok karaktere jellemzi, a vaskos test lágy savakat és alacsony tannint rejt. A korty érett, lédús vonulatú a háttérben némi mediterrán gyógynövényesség bújik meg. A fajta karaktere érzékelhető, az alkohol melegít, de a szerkezet feszessége az alacsony sav és a tannin miatt hiányzik.

 

Bár itt különlegességként említik, de a félédes rosét gyorsan ugorva elérkeztünk a pincészet csúcstételeihez. A szortimentre tekintve előre biztos nem ezeket a borokat mondtam volna zászlóshajónak, de az utolsó kettő messze kiemelkedik az előtte kóstoltak közül. A sötét, vékony palackok, elegáns arany címkével, rafiával átkötve már megjelenésükben is ezt az érzetet keltik.

 

Az első a késői szüretelésű olaszrizling 2009-ből. Nagyon szép élénk, szalmasárga szín, viszonylag rövid feltapadással. Illata közepes intenzitású, jellegzetes, a vörösboroknál tapasztalt, talán a talajból származik. Érett, a hordós jegyek mellett az olaszrizling fajtajellege vonul végig, a háttérben némi gyógynövényességgel, aromatikájában sárgabarackos, lekváros, mentás jegyekkel. A korty olajos, a sav-cukor egyensúly sajnos itt is az eddig tapasztaltakat mutatja, a cukor javára dől el. Utóíze citrushéjas, kis kesernyés lecsengéssel.

A késői szüretnél is tovább merészkedtünk a kóstoló utolsó tételével, amely egy 2009-es olaszrizling jégbor volt. Mély borostyán szín, hosszan megmaradó korona, illata mély, koncentrált, komplex. Keserű mandula, méz, pörkölési jegyek, némi petrolosság és menta, ami elsőre kiérződik. Kóstolva ugyanez az összetettség tűnik ki. Olajos, de nem nehézkes, a sav-cukor arány itt szép egyensúlyban van. Méz, érett sárgabarack, citrusok színesítik az ízvilágot, a 14,8 % alkoholszint pedig melegíti a korty végét. Szép harmónia, kesernyés, hosszan megmaradó lecsengéssel. Különleges bor, melyet ritkán kóstol az ember, megéri sokat utazni érte.

 

 

A sort végigkóstolva megállapítható, hogy a löszös talaj, a klíma nagymértékben kedvez az olaszrizlingnek. Ezek a borok olyan arcukat mutatták, melyeket szívesen visszakóstolja a fogyasztó. A címkék pedig a természet előtt tisztelegnek, a sorozatban megjelenő madár a Kopácsi-rét Nemzeti park értékeit szimbolizálja.

 

A kóstolót követően következett is az ebéd. Az eddigiek is nagyon a helyén voltak, de a főétel még fokozta a kialakult képet. A vendéglátás pazar, a feltálalt ételek mennyisége kisebb lakodalommal ér fel. Az étterem különlegessége a hatalmas, nyitott tűzterű kemence, ahol a vendégek szeme előtt készülnek a fogások, roston, nyárson, vagy parázson sütve. 

 

Itt az ideje, hogy aki a nyaralást Horvátországban tervezi, ne csak a tengerpartot vegye célba! A Josić pincészetnél nyújtott vendéglátás, a csodálatos épületegyüttes, a magas fokú gasztronómia kellemes borokkal egészül ki, és bőven kárpótol a hosszú útért.