De büszkén jelentem, ez a bevésődési folyamat elindult a világ részéről, és ez egyre inkább elmondható az izraeli borászokról és boraikról is! Ha pedig igaz Magyarországra, hogy mennyiséggel nem csak minőséggel tudnánk betörni a világpiacra (bár ezt sem betörésnek, inkább csak halk kopogtatásnak hívnám), akkor azt hiszem, hogy ez az állítás hatványozottan igaz Izraelre is.

 

Természetesen úgy elég nehéz valamit eladni/exportálni, ha az adott ország nem hisz a termékében. Hiszen először saját magunkat célszerű meggyőzni arról, hogy amit készítünk az jó és akár helyben is meg lehet inni. Erre persze egyrészt rá kell vezetni az embereket, másrészt olyan minőségi borokat kell készíteni, hogy csak egyszer kellejen az illetőt meggyőzni, de úgy, hogy végérvényesen a borfogyasztás mellett tegye le a voksát.

Mindenestre Izrael a lehető legkomolyabban veszi magát mind borkészítés mind borfogyasztás szempontjából. Ennek egyik legékesebb bizonyítéka a Pyupwine szervezésében idén február közepén megrendezésre került, két napon át tartó Jerusalem Wine Festival volt, amely segítségével a közel-keleti ország ismét tett egy lépést annak érdekében, hogy a világ jobban megismerje borait.

 

Maga a tény, hogy Izrael fővárosában, a nagyon vallásos, ortodox zsidók által lakott Jeruzsálemben rendezték meg a borfesztivált, arra engedett következtetni, hogy itt nem csak egy „átlagos” fesztiválra rántották össze az embereket. Valójában a résztvevő borok mindegyike kóser volt, azaz a kóserséget felügyelő és annak munkafolyamatait kőkeményen betartó és betartató rabbik keze által készült.

 

Kívülállóként hajlamosak lennénk olyan sommást megállapításokat tenni, hogy Izraelben – a melegre való tekintettel – főleg a friss, ropogós, könnyű fehérborokat kedvelik, hiszen mi más menne jobban egy reggeli salátához a 35 fokban. Ám valójában a testes, tanninhangsúlyos vörösborok a nyerők (általában világfajták, mint a cabernet sauvignon, cabernet franc, malbec, syrah, petit verdot, stb.). Mintha picit megrekedtek volna annál a 25 évvel ezelőtti világ trendnél, amit már Villány is le szeretne dobni magáról (és egyre inkább sikerül is neki). 

 

Nyilván nem csak kóser borászatok vannak Izraelben. De hát hol készítsen az ember kóser bort, ha nem ott? Akár azt is mondhatnám, hogy megéri kóser borokat készíteni, hiszen akinek nem számít a kóserség, akkor is meg fogja inni a bort, ha adott esetben kóser. Akinek meg számít azok pedig csak így fogyasztják majd el.

 

 

Tehát a Jerusalem Wine Festivalon az izraeli kóser borok randevúztak a fogyasztókkal. Érdekes, hogy a látogatókat három nagyon jól elkülöníthető csoportba lehetett osztani. Ott voltak a szakmabeliek (ezt 1-2 kérdés vagy beszélgetés-foszlány után meg lehetett állapítani), az érdeklődő, nagyon lelkes látogatók, és az ultraortodox vendégek, a rájuk jellemző viseletben. 

 

De beszéljünk kicsit a borokról is! Ott voltak – kötelező gyakorlatként – a nagy, és középnagy borászatok, mint például a Barkan vagy a Binyamina. Nem mondom, hogy egysíkúak voltak ezek a borok, de aki nagy mennyiségben készíti a borait, az nem nagyon engedheti meg a kísérletező, egyedi íz világot. Részben ezért, inkább a kicsi, családi(as) borászatokra koncentráltam.

 

 

Amit mi kézműves borászatnak hívunk azt Izraelben butique winery-nek mondják. Na, az Abouhav pont ilyen. Egész pontosan Tzfat (Cfát) városának 16 századi Kabbalista negyedében található. Tzfat szent város, lakói számítanak a legvallásosabb zsidóknak, igazi kultikus hely. A pincészetben mindössze 15.000 palack bort készítenek évente, úgyhogy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy minden palackot személyesen ismernek.

 

 

 

 

Bizonyos értelemben a kiállítás kakukktojása. A név alapján akár francia lehetne. Jól tesszük, ha így gondoljuk, hiszen a borászat nem a Közel-Keleten, hanem Pomerolban található, Bordeauxban. Azonban, ha már Rabbi Joseph Benhamou ott serénykedett a borászat kóser tételeinek készítésénél, nyilván elhoztak belőle párat a fesztiválra. Azon meg már meg sem lepődtem, hogy miután beszélgettem a rabbival, elmondta nekem, hogy évekkel ezelőtt egy nagy egri borászatban felügyelte a kóser borok készítését. A borok pedig biztosan nagyon pazarok lehettek. Ezt csak onnan tudom, hogy mire odaértem már egy sem volt…

 

Tanya borászat   

 

 

Viszonylag fiatal pince, 2001-ben alapították. Izraelben a meleget a tengerszint feletti magassággal kompenzálják, az ő ültetvényeik 900 m felett találhatók.

 

 

 

Na jó, ez nem olyan kicsi pincészet. Sőt, az évi 4 millió palack a nagyok közé emeli. Nagyon sok átalakuláson ment át onnantól, hogy a Teperger család 1870-ben megalapította, majd 1964-ben megváltoztatták a nevét Efrat-ra (ebben az időszakban elsősorban vallási célból az ultra-ortodox közösségeknek készítettek bort), hogy végül az 1990-es években egyre inkább a minőségi asztali borkészítés került előtérbe. Az igazi áttörést azonban a 2002-es év hozta el, amikor a Kaliforniában tanult borász Shiki Rauchberger működésével már a kifinomult borértőkhöz is eljutottak a boraik. Napjainkra, Jeruzsálem mellett, egy teljesen új borászati üzemet hoztak létre a Tzora Kibucban, és újra visszavették a Teperberg nevet.   

 

 

Izgalmas és érdekes volt a kiállítás. Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ha ezekkel a borokkal tényleg a nemzetközi piacot szeretnék megcélozni a szervezők, akkor legalább a honlapjuknak legyen egy választható english menüpontja is, azon látogatók számára, akik nem tudnak héberül. Bár az is lehet, hogy hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Mi is azt mondjuk, hogy a magyar bor világhírű. Legalábbis itthon…