Aki vette magának a bátorságot, hogy egy szaharai túlélőtúra első felkészítő állomásaként délután ötkor (vagyis elég korán) megjelenjen az egyből egy szakmai előadáson találhatta magát. Az előadáson olyan kadarkát készítő borászok, mint Csengődi István, Jekl Béla, Mészáros Pál, Mauer Oszkár és olyan szakember, mint Dr. Korbuly János - a NÉBIH Szőlő-Gyümölcs Szaporítóanyag Felügyeleti Osztály osztályvezetője - nyilatkoztak a fajtába vetett hitükről, tapasztalataikról - mindezt olyan szeretettel - hogy lassan kezdtem azt hinni, itt nem is szőlőről tartanak előadást, hanem, a kadarka nevű unokájukról vagy gyerekükről.  Minden elismerésem a szervezőké (Keresztes József, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára, illetve Nagy Gyula István főszervező) ugyanakkor, ha elfogadjuk, hogy vannak szerencsés csillagzat alatt született dolgok akkor azt is el kell fogadnunk, hogy vannak olyanok is, amelyekre nem vagy legalább is halványabb fénnyel ragyogott annak a csillagnak a fénye. Nyilvánvalóan a rekkenő hőség kivédhetetlen volt, ugyanakkor voltak olyan apróbb bosszantó dolgok, amelyeket szerintem játszi könnyedséggel ki lehetett volna küszöbölni. De erről picit később.

A hadak útján

Valószínűleg nincs még egy olyan borfajta Magyarországon, amelynek megítélése a történelem folyamán annyira a szélsőségek között ingadozott volna, mint a kadarkáé. Ha az idősebb korosztály visszaemlékezik, akkor a 70-es és a 80-as években a szitokszavak egyik szinonimájaként biztosan megtaláltuk a kadarka szót. Ezzel jó magam is így voltam; ha a rendszerváltás előtti években valaki kadarkával kínált meg, biztosan udvariasan lepattintottam magamról, mondván, hogy köszönöm, mindent csak ezt ne. Ennél a rosszul csengő, negatív múltnál nem is lehetne nagyobb az a kontraszt, illetve népszerűség melyben jelenleg lubickol a fajta. Kijelenthetjük: ma a kadarka Magyarországon a reneszánszát éli. Talán éppen a negatív mélységekbe való leereszkedés és pozitív magaslatok megmászása kapcsán vonnak párhuzamot a kadarka és a magyar emberek, illetve a magyar történelem között. Sokszor sok helyen hallottuk a kadarkáról, hogy a legmagyarabb bor. Lehet, hogy közhely, ugyanakkor a közhelyek sem véletlenül születnek. Amíg a „tokaji” megmaradt a mindenkori elit desszertborának, amit az európai uralkodóházak királynői és királyai kaptak ajándékba születésnapjukra, melynek eredményeképpen az arany csoda viszonylag erősen limitált számú „fogyasztóhoz” tudott csak eljutni, addig a kadarka beleivódott (szó szerint) a széles néptömegek tudatába. Ha másért nem, akkor azért biztosan, mert ezt a bort vitték ki magukkal a gazdák, amikor a szőlőbe mentek kapálni. Ez volt ugyanis az „ivóboruk”.

 

Ismeretlen múlt

Annak ellenére, hogy többféle teória is létezik, a kadarka eredetéről minden bizonyosságot kizáróan egyiket sem tekinthetjük tévedhetetlennek. Talán az egyik legismertebb elmélet az, hogy Isztambul vagy Albánia környékéről (de mindenképpen a Balkánról) származik és a török seregek elől menekülő rácok hozták be az országba magukkal a fajtát. Bár Mauer Oszkárnak nyugodtan adományozhatnánk a Kadarka Kardinális címet, még ő sincs teljesen tisztában a fajta múltjával. Sőt, saját bevallása szerint ő az, aki legkevésbé tudná kijelenteni azt, hogy honnan származik a kadarka. Ezt persze csak azért tudom elfogadni erős túlzással, mert való igaz: kilóra is súlyos tanulmányok és kötetek születtek a kadarkáról, melynek utolsó oldalán a szerzők elismerik, minden kétséget kizárólag nem tudják megállapítani a fajta eredetét. A kadarka születésének homályba vesző története nálam népmesei húrokat pendít meg. Mint a legkisebb fiú, aki elindult valahonnan szerencsét próbálni a nagyvilágba. Igazából senkit sem érdekel, hogy honnan jött csak azt tudjuk, hogy nagyon szimpatikus, mert olyan, mint mi és csak abban vagyunk biztosak, hogy a mese végére a rengeteg feladat és akadály leküzdése után tényleg övé lesz-e a gyönyörű királykisasszony, na meg persze a fele királyság!

Úgy Hungarikum, hogy nem az

Ebből a szempontból tehát nem tekinthetjük őshonos szőlőfajtának a kadarkát. Ugyanakkor az is biztos, hogy a Szerémségben már 1440-es években a hegy északi oldalán édes szamorodnit készítettek a pálos rendi szerzetesek a kadarkából. Akár hogy is nézzük ezt a történetet egy közel hatszáz éves múltra visszatekintő szőlőfajtával van dolgunk, amit mi műveltünk, metszettünk, szüreteltünk, és aminek ittuk a borát. Ennyi idő alatt tökéletesen alkalmazkodott ez a fajta a Kárpát-medence klimatikus és talajviszonyaihoz. Ami persze nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy idővel a chardonnay vagy más egyéb szőlőfajta be tudna olyan szerepet tölteni, mint a kadarka. A világ legrégebbi kadarka ültetvényeit Mauer Oszkárnál találjuk. Nála az ültetvényeket 1880-ban, 1912-ben, illetve 1925-ben telepítették. Ezek a szőlők a kadarkának olyan változatit tartalmazzák, amelyek nagyon jól kiegészítik egymást és együtt adják a jó bort. Természetesen meg lehetne tenni – a borász szerint -, hogy az ültetvényből kiszelektálják a korán vagy éppen a későn érő, a savas, a színes vagy éppen a tanninos egyedeket. Valószínűleg meg lenne annak az esélye, hogy ez egy jó döntés lenne. De ehhez a döntéshez azt is tudni kell, hogy elődeink évszázadok óta már szelektáltak. Ők a sok év átlagát próbálták meg összeállítani az ültetvényeikben. Arról nem is beszélve, hogy minden bizonnyal szívesebben hallgatunk egy olyan zenekart, amelyben együtt találjuk meg a fúvósokat, vonósokat, dobosokat mintsem egy olyat, amelyben ugyan kiváló de csakis harsonán játszó zenészek vannak.

Voltam Keleten, jártam Nyugaton

A kadarka egy különleges bor. Ennek a különlegességnek pedig a fajtában lévő keletiesség az oka. Természetesen el lehet mondani, hogy a legtöbb szőlőfajta a Kaukázus vidékéről származik, de ebben a fajtában kicsit ott vagyunk mi magyarok is. Márai Sándor szavaival élve: Bennünk ott él Európa kíváncsisága, de ugyanokkor megtalálható Ázsia bölcsessége is. Ebben a fajtában ezek a dolgok kétség kívül jelen vannak. Ez a keletiség-nyugatiasság a borban a magyar emberek örök dilemmáját is megtestesíti egyben. Hiszen mindig is foglalkoztatott minket, hogy hova tartozunk, kelethez vagy nyugathoz? Sokan gondolják, ha kelet mellett tesszük le a voksot, akkor térjünk vissza a jurtákba, éljünk nomád életet és feszítsünk íjat, illetve ha nyugathoz, akkor pedig tagozódjunk be oda. A titok valószínűleg abban rejlik, hogy nekünk is el kellene tudni fogadnunk magunkat annak akik vagyunk és a kadarkát is annak ami.

A titok

Nyilvánvalóan lehetnek jobb fajtákat is találni a kadarkánál, azonban a magyar néplélekkel olyan szorosan összefonódott ez a halvány rubinvörös színű, fűszeres illatú bor, hogy ha bárhol a világban belekóstolunk az lesz az érzésünk, hogy otthon vagyunk, az otthonosság érzetét kelti bennünk. És akkor még nem is beszéltünk, hogy mennyire ízül ez a bor a magyar konyhához. Akár egy halászléhez vagy bármely más papirkát tartalmazó ételünkhöz. Amiből azért szép számmal akad. Ha már az előbbi is egy zenei példát hoztam fel, legyen most is az. Azt mondják, hogy amíg Bach zenéje kicsit girbegurbán, már-már sinus-görbe szerűen jutott el a Jóistenhez, addig Beethoven muzsikája nyílegyenesen ért fel a Mindenhatóhoz, mindeközben pedig Mozart zenéje mindig is ott volt a csúcson, Isten közelében. Ez igaz a kadarkára is. Óriási lehetőségeket tartogat nekünk ez a fajta.

Alföldi fölény

Kellemes meglepetés volt számomra, hogy az Alföldről milyen kimagasló minőségben érkeztek kadarkák. És itt nem feltétlenül a legnagyobb nevekre gondolok. Hiszen azt már mindannyian tudjuk, hogy a Frittmann Testvérek kadarkája elsőként nyitotta ki azt az ajtót a többi alföldi kadarkának, mely mögött a minőség, a hagyományok tisztelete és a siker rejtőzik. Itt kell megemlíteni Kiskőrösről az István Borház, illetve Csongrádról a Gulyás Pince kadarkáját. Könnyed testű ugyanakkor tüzes borok. Fűszerek, abból is leginkább a paprika. Azonnal hozzanak nekem egy halászlevet! Természetesen Szekszárd és Eger is jelen volt. Szekszárdról a Mészáros Borház, Egerből pedig a Tóth Ferenc Pincészete képviselték a testesebb műfajt a könnyedségen belül. Az egyértelmű közönségdíj pedig a Dél-Csongrádi borvidéken (Délvidék) található Noszai dombról származó 440 db tőke szőlőfürtjéből készült Kadarka 1925 volt Mauer Oszkár tolmácsolásában. Döbbenet! Mintha egy kihalt mamutot keltettek volna életre azzal a különbséggel, hogy ez a mamut még nem halt ki, hanem előttünk legelészik.

Ambivalens érzések

Pár mondat erejéig kanyarodjunk vissza a rendezvényhez. A belépőjegy (1500 Ft, mivel Múzeumok éjszakája volt) kicsengetésén túl további kóstolási jegyek megvételével biztosíthattuk magunknak a kadarkák útvesztőiben történő bóklászást. Egy kóstolójegy 200 Ft volt, de a jegyen feltüntették – gondolom, a későbbi félreértések elkerülése végett, hogy a kóstolási mennyiség 5 cl. Elhallgattattam a bennem lévő kisördögöt, aki azt akarta mondani, hogy ha az 5 cl helyett azt írják fel, hogy 0,5 deci, akkor sok embernek felszaladt volna a szemöldöke a csodálkozástól. Ugyan elvileg volt olyan kadarka, amelynél működött az 1 jegy 1 pohár minimál combo de alapvetően 2 jegy/kóstolás volt a jellemző, azonban volt olyan kadarka is, amiért 3 db jegyet kértek. Gyors fejszámolás: fél deciért 600 Ft? Tudom, hogy a Vajadahunyadvár Budapest egyik legszebb része, de bocsánat, mégsem a New Yorki Waldorf Astoriában vagyunk, és nem is azzal a célközönséggel. De még ha így is lenne, szerintem egy ilyen rendezvénynek az alapvető célja és feladata az volna, hogy újabb, a kadarkát még nem ismerő emberekkel szeretesse meg a fajtát, vagyis ha valaki egyszer betér, annak biztosítsuk a minél több kóstolás lehetőségét elérhető árakon. Mindenesetre nekem elég furcsa látványt nyújtott, ahogy egy háromfős, szemmel láthatólag jól szituált és borokhoz nagyon is értő férfitársaság a kikért féldeciket harmadolták egymás között azért, hogy lehetőleg minél több kadarkát tudjanak megkóstolni.

Egyet kellett értenem velük, hiszen magam is követtem a példájukat. Amit nagyon nem értettem és még a mai napig is gondolkozom rajta: a hostess (!) lányokkal és fiúkkal történő kóstoltatás (szinte) majdnem minden standon. A kadarka egy nagyon speciális műfaj. Aki ismeri, még több infót szeretne róla hallani, aki nem ismeri az meg szeretné ismerni. Sajnos, mint azt sejteni lehetett a hostessek semmilyen információval nem tudtak minket ellátni; volt aki öt percig kereste azt a listát amit fel kellett olvasnia az adott borról és volt aki nagyon készségesen odaadta a palackot nekem, hogy olvassam el mi van a hátcímkére írva. Meg vagyok győződve arról, hogy az utóbbi 15-20 évben nemcsak a borok fejlődtek Magyarországon, hanem a fogyasztó közönségük is. Ma már vagyunk annyira borsznobok, hogy nem elégszünk meg azzal az információval, ami „csak” az üveg hátoldalán van. Ha kizárólag ez érdekelne minket, akkor elmennénk egy szupermarketbe és az alsó polcról leemelnénk egy üveg bort, de semmiképpen sem ilyen kiemelt eseményekre járnánk. A hostessek védelmében meg kell jegyeznem, hogy nagyon kedvesek, aranyosak és segítőkészek voltak egyszerűen csak nem erre a helyre voltak valók. Hiszen mégsem a Győri Édes Dörmi szeletét kellett a Tescoban kóstoltatniuk, ahol egy mosoly is elegendő. Ebből adódik, hogy azoknál a borászoknál, akik személyesen voltak jelen a standokon (Csengődi István és Maurer Oszkár), ott állandó tömeg volt. A fentiek ellenére biztos vagyok benne, hogy a Kadarka szalon egy kivételes és nagyon előremutató kezdeményezés, hiszen ha már negyedik éve rendezik meg, akkor máshogy nem is lehetne róla szólni. Amennyiben a szervezőknek sikerül lecsippenteniük ezeket a vadhajtásokat a rendezvényük az égig érő fa módjára emeli fel a kadarkát a legnagyobb magasságokba.