Számos komoly bortermelő nem képviseltette magát nemzeti szinten és néhány komoly angol kereskedő sem tisztelte meg jelenlétével a londoni szakmai kiállítást, így mindenképpen szükségessé vált valamilyen reformintézkedés.

Nem is emlékszem, hogy én mikor voltam már utoljára a kiállításon. Talán akkor, amikor még Angliában éltem, jó három éve. Idén is véletlen, hogy kilátogattam, hiszen szinte egyidejűleg rendezték a RAW-val (Természetes Borok Kiállítása). Közvetlen előtte volt Michael Schuster Master of Wine hallgatóknak szervezett szemináriuma, ezért gondoltam, érdemes lenne megnézni, hiszen annyi mindent hallottam róla az utóbbi időben és tudtam, hogy nagy változásokon ment keresztül a vásár. Emlékszem még a szép időkre, amikor itt találkoztam Guillermo Payet-tel, egy piscoi termelővel Peruból, aki meghívott egy hétvégi birtoklátogatásra magához, vagy éppen Juan-ra, az uruguayi Marichal pincészettől, aki szintén nagy barátsággal fogadott később Montevideóban.

A vásár kisebb lett, ezt saját szemmel láthattam és nem kellett hozzá semmiféle számszaki megerősítés. A rendezők összességében mégis elégedettek, hiszen több mint 10.000 látogató ment ki a három nap alatt, illetve számos új egzotikus országgal is találkozni lehetett a rendezvényen.

Három kiállítóval sikerült beszélgetnem és az ő benyomásaikat szeretném összegezni kiegészítve saját meglátásaimmal.

 

Erhard Heumann, villányi birtokos kiemelte, hogy mivel a kiállítás sokkal kisebb, számára kedvező módon, több ember is eljut így az ő standjához. Kihangsúlyozta, hogy a közösségi stand minősége jobb lett az előző évekhez képest, viszont van még mindig rajta mit fejleszteni. Lehetne, mondjuk egy kicsit nyitottabbá tenni a közönség felé, viszont összességében mindenképpen jó úton haladunk.

Hasonlóan vélekedett Illés Tamás is, a Pannonhalmi Apátság Pincészettől, aki nagyon fontosnak tartja, hogy Magyarország ott van a nagy nemzetközi borvásárokon. Míg a londoni borkiállítás egyre kisebb lesz, Magyarország ott betöltött szerepe egyre nő. Természetesen van mit csiszolni és fejleszteni. Nagyon fontos, hogy legyen egy magyar kóstolási zóna, valamint kurzusok és előadások hazai szakemberekkel, akik a magyar bort megfelelően be tudják mutatni.

Tamással teljes egyetértésben Erhard Heumann is örül annak, hogy rendeznek „master class”-okat, hiszen rendkívül fontos, hogy az adott célországban olyan emberekkel is együtt dolgozzunk, akiknek van szava az adott piacon. A kapcsolatteremtőkre szükség van. Erhard úgy vélekedett, hogy a rendezvényből ugyanakkor hiányzik a leírt koncepció, amelynek mindenképpen tartalmaznia kell a célokat és mindezek meghatározásakor persze az sem szégyen, ha másoktól, például az osztrákoktól merítünk ötleteteket. Egyet tudok vele érteni.

A magyar stand prominens helyen, szinte mindenhonnan látható volt. A dizájn jó, de a standon zavart, hogy a kóstolási terület nem volt megfelelően kihasználva és legtöbbször üresen álltak a fotelek. Sokkal barátságosabbá, nyitottabbá lehetne tenni a teret, jobban és szervesebben összekapcsolni a főstanddal. Öröm volt hallani, hogy a WSET londoni boriskola is tartott a saját standjukon kóstolásokat, tokaji borokat és ez által kicsit Magyarországot is bemutatva, illetve a közösségi standon Horkay András előadásán, valamint master class keretében Carolne Gilby MW-n keresztül kerülhettek még közelebb a látogatók a magyar borokhoz.

Meg kell mondanom, hogy idén az osztrákok viszonylag szerényen képviseltették magukat a magyarokhoz képest. Akikre azonban oda kell figyelni és biztos, hogy nagyon izgalmas borokkal és komolysággal állnak hozzá, ők a horvátok. Magam is meggyőződhettem arról, hogy a helyi fajták adta lehetőségek, az ország szépsége és persze nemzeti öntudatuk határozottan előre viszi őket.

Master class közben (fotó: LIWF - Facebook)

Harmadik kiállítóként, Takács Bálintot, a Hungarian Wine House borkereskedés tulajdonosát kerestem fel, aki megerősítette, hogy Tokaj-Hegyalja még mindig a legerősebb márka a magyar borok terén. Egyre többen szeretik a száraz furmintot is a már jól ismert aszúk mellett, ezeket követi közvetlenül az ő kereskedésében az Egri Bikavér, amelyből szintén egyre többet vásárolnak. Bálint kiemelte, hogy többet kellene tenni a marketing és promóció területén, és tapasztalatai szerint az ár befolyásolja leginkább a vásárlókat. Rendkívül árérzékeny az angol piac és véleménye szerint sok a relatíve olcsó bor. Népszerűsíteni kellene a magyar fajtákat Angliában is. Bálint kiemelt erre vonatkozóan egy konkrét példát is, miszerint a Tesco-nak megtetszett az Irsai Olivér szőlőből készült bora, de mivel nem ismerik, így nehéz lenne eladni, vagyis talán maximálisan 6-7 fontért kerülhetne ki a polcokra. Számomra mondjuk ez reális, hiszen egy egyszerű, de jó ivású borért nem szeretnék sokkal többet kiadni. Igazán nagy mennyiség pedig nem valószinü, hogy lesz, amivel a brit szupermarket polcain chilei és olasz borokkal versenyre kelünk. 

Illés Tamásra visszatérve, ő is hasonlóan vélekedik a fent említett témáról, miszerint egy bizonyos ár felett a fogyasztók már nem vásárlóképesek. És itt nem feltétlen önmagában az ár a döntő tényező, hanem inkább a megfelelő ár-érték arány megtalálása. A kérdésemre, hogy esetleg drágának, illetve túlárazottnak tartja-e a magyar borok egy részét,válasza a következő volt: „Nem, csak a magasabb árú borokat nehezebben fogadják be. Racionálisan kell képezni az árakat és a külföldi piacokon pedig a magyar bor ügye mellett elkötelezett kiskereskedőket kell megtalálni, akik fáradságos munkával bevezetik a magyar borokat az adott piacra”. Belülről épül tehát a rendszer. Tamás szerint fontos lenne a HoReCa szektorban is többet tenni. Végül, de nem utolsó sorban pedig a kommunikáció, a visszautaztatás – vagyis elhívni a borkereskedőket Magyarországra – is egy fontos eleme a sikernek.

Erhard úgy véli, hogy a britek nagyon nyitottak az egzotikus országokkal szemben, és ő ebbe a kategóriába sorolja Magyarországot is.

Kóstol a borvilág (fotó: LIWF - Facebook)

Illés Tamást szerint a magyar borok óriási országimázs formáló hatással bírnak. Ezért szerinte nem elég csak „kipipálni” egy-két külföldi rendezvényt, hanem folyamatos promócióra van szüksége a magyar boroknak egy egységes platformon keresztül.

Hogyan lehetne forráshoz jutni mindehhez? Természetesen a forrás egy részét a termelők állják, fennmaradó részét pedig közösségi pénzekből lehetne finanszírozni. Szükség van ugyanakkor a források racionalizálására és ésszerűbb felhasználása a célzott marketing kampányokban. Mérhetően kell dolgozni; fontos a hatékony felhasználás, a párbeszéd és a kommunikáció.

Végül összességében azt tudom mondani, hogy a londoni kiállításon a magyar stand előkelő szerepet töltött be. Arról, hogy üzleti szempontból mennyire érte meg a termelőknek, leginkább ők tudnának beszámolni. Valamennyien azonban fontosnak tartják, hogy ott legyenek, kommunikáljanak a magyar borokkal/borok által, hiszen nemcsak egy mezőgazdasági terméket képviselnek, hanem sokkal többet annál: a magyar bor a magyar kultúra része, a tradíció fontos a gasztronómiának, turizmusnak és sok más ágazatnak is. Nem beszélve arról, hogy a magyar bor a magyar örökség része is. Folytatni kell a nemzetközi szereplést, de ne csak 3 napra korlátozódjon mindez egy évben – mondjuk Angliában –, hanem sokkal jobban ki kellene használni a külképviselet által és az ottani közösség által teremtett helyeket, csatornákat. A forrásokat tehát, ahogy már említettem is, ésszerűen kell felhasználni és a sikereket mérni, publikálni kell, végül pedig, de nem utolsó sorban: folyamatos munkára és összefogásra van szükség.