Nagymarosy András vezetésével ezúttal a trappista nagyböjti sörökkel ismerkedhettünk – melyek sok sörkedvelő szerint a világ legjobb sörei.

A Chimay-ben [simé] található főzde, mely 1862 óta számítja újkori történelmét magyar vonatkozása is van, a Rigó Jancsinak nevezett hercegprímás ugyanis éppen Chimay belga herceg feleségét bolondította magába, majd tette tönkre. Egy pesti cukrász róla nevezte el a süteményt, amellyel a Pestre magával hozott szerelmének kedveskedett.

A Chimay Rouge egy 7 %-os szűretlen, gránát színű sör, szépen integrált CO2 tartalommal, mely a sokéves érlelés eredménye. Szellőztetve egyre édesebb kategóriába fordul friss, gyümölcsös karakterű az illata, mely sokáig fejlődik. Kellő savak, komlós utóíz.

A Chimay Blance egy 8 %-os méz, vagy óarany színű sör, melynek illatában citrusok, főleg narancs érezhető. Egészen érdekes élmény egy sörtől! Ugyanez a karakter folytatódik ízében is, itt a grapefruit emelkedik ki az összképből. Ha a boroknál az illat és íz harmóniáját abszolút pozitívan értékeljük, ugyanezt ebben az esetben is értékelnünk kell! Szép savai, korrekt habja van. Nem véletlen, hogy citrusok orgiáját élvezhetjük: ez legsavasabb trappista sör, mely jellemzőjét a gasztronómia is jól kihasználhatja. Mindemellett nem kifejezetten trappista stílusú sör.

A 9 %-os Chimay Blue – a híres kékcímkés sör – mély borostyán színnel, diszkrét, édes illattal köszön. Habja szép kemény, tartós. Illata friss, gyümölcsös-rumos karakterű: mintha rumos meggyet szagolnánk! Bár inkább a meggy szárított jellegét idézi az illat, mely percről-percre alakul, változik – ez nem csak a boroknál megfigyelhető jelenség. Tovább szellőztetve hallatlanul érdekes, élesztős illatokat tapasztalhatunk, melyeket nehéz bármihez is hasonlítani. Magam legalábbis még nem éreztem hasonlót. Egyesek aszalt szilvára is esküsznek – kinek milyen az orra. Vagy az illatélményei. Alapvetően a gyümölcsösség és a kesernye kombinációja határozza meg ízképét.

 

A dubbel egy borostyán/mahagóni színű sör. Friss, kevéssé intenzív illattal nyit, melyből némi hideg füst érezhető ki (a pörkölt maláta okán), ám engem leginkább a pöszmétére, azaz egresre emlékeztet ez az illat, mely szellőztetve intenzívebbé és édesebbé válik. Ízében sem egy bomba, de konyakos, rumos meggyes aromák jellemzik és kellő savak kísérik.

A La Trappe trippel picit erősebb (8%), rézvörös színű. Illatában méz, narancs jelentkezik, de némi animalitás is kíséri a citrusos jelleget. Összetett, szép illat. Ízében ahogy a többi is a gyümölcsös és kesernyés jelleg játékára épül.

A La Trappe quadrupel 9,5%-ával mér egy komoly sör. Kemény habja van, és aromájában számomra – a banán a meghatározó.

A Westmalle talán a legközkedveltebb belga sör. Alap sörüket a malléi trappisták is csak „belső használatra” készítik, három kategóriat forgalmaznak: dubbel, tripel, extra. Ezekből az első kettőt meg is kóstoltuk.

Ahogy a többi dubbel, a Westmalle is 7%-os. Színe mély borostyán. Illata ennek is friss, később kissé puszedlis édesség bújik elő belőle, ha szellőztetjük. Habja közepesen tartós – ez főként a maláta mennyiségével függ össze. Kávés, csokis ízvilág jellemzik. Egyszerre keserű és édes. Utóízében a kesernye dominál. Jól párosítható – kakaós, kávés, csokis – desszertekhet.

A méz színű, 9,5 %-os Westmalle tripel jóval keményebb habbal rendelkezik. A hab állaga egyébként a széndioxid integráltságától is függ, igen krémes struktúrájú tud lenni. A színéhez illő friss, citrusos illatokkal rendelkezik, némileg a Chimay blance rokona (bár ízében már más karakter). Egyfajta virágporos mézesség és fűszernövények is belengik. Tömény, mindenből sok van benne.

A Trappistes Rochefort 6 egy 7,5 %-os halvány borostyán színű ital, elég penetráns illattal. Habja közepesen kemény, ízvilága az élesztőkultúrának köszönhetően összetett.

A 8-as Rochefort 9 feletti alkohollal rendelkezik, és mélyebb borostyán szín jellemzi, bár a szakirodalom dióbarnának titulálja. Nem túl intenzív friss mentás, citrusos illatjegyei vannak. Határozottan „zöld” illata van, de az élesztőkultúra is érződik rajta. Hogy ízében milyen volt, arról nem szólnak a jegyzeteim... Bár köptem rendesen, azért így is elsodorja az embert egy tizennégyes nagy trappista sörsor.

A 10-esről is csak annyit sikerült feljegyeznem, hogy ez már valóban egy dió szín, és „magja van” ahogy a boroknál mondják, vagyis nem áttetsző a pohár tartalma. Szintén citrusok és élesztős jegyek illatban, természetesen kemény hab, vélhetően óriási adag maláta van benne. „Akár bor is lehetne”, hiszen 11 feletti alkoholtartalma van – mely természetesen azért már ki is érződik belőle.

Az Orval Luxembourg tartományban készül, ezek szerint nem csak a nagyhercegséget nevezik így – mindenesetre ez a vele szomszédos belga terület neve. Az arany völgyben (ez az Orval jelentése) mindössze egyetlen sört készítenek, de az nem akármilyen. A sör emblémáján látható hal – melynek szájában aranygyűrű látható – egy XII. századi legendára utal. Ezeknek a söröknek már attól is függ a karaktere (sőt az utóerjedés miatt az alkoholtartalma is): mennyi időt töltenek a palackban.

Ezesetben egy még fiatal tétellel van dolgunk, néhány hónapja palackozták, ilyenkor a gyümölcsös jelleg dominál – ám szavatossága szerint 2015-ig fogyasztható. Az alkoholtartalomban egy átlagértéket jeleznek, ez 6,2 %– ám a valóságban kb. 5,2-től 7,2-ig fejlődhet. A mienk nyilván az alsó határon mozoghat. A pohárba töltve látszik, hogy nem tükrös, vagyis szűretlen sör. Színe mély borostyán, alig áttetsző. Illatában citrusok és szegfűszeg, mégpedig elég intenzíven. Szellőztetve egészen különleges illatot hoz a benne élő élesztőkultúra, szinte parfümös édességet érezni ki belőle.

Kifejezetten vastag, krémes habja van. No persze csak akkor ha a kitöltésnél odafigyelünk rá, hogy megfelelő mennyiségű habot képezzünk. Van aki nem szereti a sör habját – ez számomra kissé érthetetlen. Már ha amúgy a sört szeretjük. Jómagam kifejezetten rajongok érte. Érdemes lesz egyszer külön értekezni erről. A kemény hab alatt tehát ebben az esetben egy sűrű virágméz vagy szűretlen étolaj színében pompázó ital rejtőzik, melynek CO2 tartalma is jelentős, ám nem óriási szénsavbuborékokra kell gondolnunk. Ízében a grapefruitot idézi, esetleg a mézet, a karamellt. Szerintem kissé búzasör karakterű, noha nem az. A kesernye inkább csak az utóízben van jelen, mintegy ezzel köszön el.

Újabb sörkóstolóra került sor a – Borkollégiumban, és remélhetőleg hagyománnyá válik a folyékony kenyérrel való ismerkedés is a patinás falak közt. Nagymarosy András vezetésével ezúttal a trappista nagyböjti sörökkel ismerkedhettünk – melyek sok sörkedvelő szerint a világ legjobb sörei.

Ennek a sörnek a kapcsán Nagymarosy tanár úr egy kis bepillantást enged: milyen gonddal, időráfordítással és „macerával” készülnek ezek a sörök. Az Orval három különböző pörkölési fokú malátából készül, melyhez kandiscukrot és kemény helyi vizet adnak. (A víz keménységét a különféle kalcium és magnézium sók okozzák. Attól függően, hogy a nevezett ásványi sókból mennyi van jelen, kemény, közepesen kemény vagy lágy vízről beszélünk.) Ezután negyvenes szintig komlózzák két különböző fajtával, ügyelve arra, hogy a növény tobozát és virágját is használják. Ezután történik a felső erjesztésű (magas hőfokon történő) főzés. Ezt a fermentáció, vagyis az alkoholos erjesztés követi, majd jön az érlelés. Ám ezt egy újabb fermentáció követi, ahol különböző élesztőkultúrákat, többek között a borok egyfajta animalitásáért is felelős bretanomices (brett) is használnak. Újabb érlelés – már az üvegben, ahol cukrot és újabb élesztőgombákat adnak hozzá. Ez beindítja az újabb erjedést, melynek hatására az üvegben is változik, emelkedik a sör alkoholtartalma. Ám ennél fontosabb, hogy ízképe is változik, fejlődik a palackban.

Az 1852-ben újra felállított Limburgi serfőzde, az Achel mindössze 10 éve forgalmazza söreit a nagyközönségnek, két fajta sör szerepel a palettáján. Mindkettő 8%-os, az egyik blonde a másik úgynevezett bruin.

Az óarany színű Achel blonde szűretlen, elég kemény habbal és friss, citrusos illattal rendelkezik. Trappisták közt egyszerű, ám szép sörnek mondanám. Ahogy a borok közt sem a nagyágyúkat kell mindig értékelni, hiszen a „finesz”-szel rendelkezők gyakran túltesznek rajtuk – úgy a söröknél sem feltétlenül az a legjobb, ami a legnagyobb, legtöbb, legsötétebb.

Az Achel Bruin egy egészen más kategória, melyet már mély borostyán színe is jelez. Habja kemény és rendkívül krémes (szép CO2 integráció). Illata eleinte frissességével tüntet, de kiszellőzve természetesen más karaktert vesz fel. Alapvetően a jelentős komlósságából adódó kesernye jellemzi az ízvilágát, nem annyira komplex, mint társai.