Természetesen ezek a borászok biztosan hozzák a kiemelkedő minőséget minden évben. Így maximum csak évjáratbeli különbségekről tudunk beszélni, minőségbeliről nem. Másodsorban a nagyon vonzó belépő árát, ami jelen esetben 1500 forint, amit ráadásul még le is tudunk vásárolni.  Ha valaki tud ennél kedvezőbb borkóstolót Budapesten, a lent felsorolt borászok borainak bemutatásával, akkor az most szóljon! Összefoglalva nekünk csak az akarat kell, hogy meghívjunk ismerőst, kollégát, szomszédot és ellátogassunk a Zwack Múzeumba.

Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy aki már legalább két Zwack Openen részt vett, az a harmadikra úgy fog beállítani, hogy mind a borászok, mind a boraik, de még a vendégközönség is régi ismerősének fog tűnni. Talán ebben rejlik Izabella titka. Sokan hangoztatják, akár a meghirdetett borkóstolójukról, akár a pincészetükről, hogy „családi”. Jómagam úgy vagyok az ilyen kijelentésekkel, hogy sokkal jobban szeretem, ha nem én állítok magamról valamit, hanem a tetteimmel mások igazolják azt, amit magamról gondolok vagy amit éppen csinálok. Izabella sem állítja, hogy ezek meghitt, családias jellegű események. Nem is kell ezt mondania, mert azok. Mi tudjuk. Sőt, ha vesszük magunknak a fáradtságot (netalántán előbb eljövünk a munkahelyünkről, vagy ne adj’ Isten szabadnapot veszünk ki) és ha a meghirdetett kezdési időpontra (15:00 óra) nem is tudunk odaérni, de mondjuk 17:00 óráig belépünk a Zwack szentély kapuján, akkor az lesz az érzésünk, hogy a borászokkal olyan kötetlenül tudunk beszélgetni a boraikról, mintha csak a 25 éves egyetemi évfolyam találkozón  faggatnánk a volt padtársunkat, hogy mi történt vele az elmúlt 5 évben. Mivel a szignifikáns tömeg csak nagyjából este hatkor esik be, így még a borászok is frissen és kipihenten tudnak a kérdéseinkre válaszolni. Arról nem is beszélve, hogy akik a nagy népszerűségnek örvendő esemény vége felé térnek be, azoknak már nem biztos, hogy minden borból fog jutni kóstoló.

A kóstoló egyik meglepetése számomra Czipó Balázs és Homonna Attila a Homola Pincészetből, Balaton-felvidéki Paloznakról. A 10 hektáron gazdálkodó borászat főleg Paloznakon, de Csopakon, Balatonfüreden és a Tihanyi Belső-tónál is megtalálhatóak az ültetvényei. Mit is mondhatnék? Megint megtapasztaltam, hogy hiába nyitottak a nagy öreg borászaink az újra, döntő többségükben vagy nem tudják, vagy már nem is akarják (tisztelet a kivételnek) meghallani az új világtrendek figyelmeztető szavát és iránymutatását.  Ezzel szemben a Homola pincészetről elmondhatjuk, hogy nem csak figyelt és meghallotta ezeket a szavakat, de megkockáztatom, mivel fiatal pincészetről, emberekről van szó, így valószínűleg az, amit és ahogy csinálnak, lehet, hogy minden segítség és iránymutatás nélkül árad belőlük. És hogy ez hogy és miben mutatkozik meg? Röviden: mindenben. Hosszabban: Az általuk készített balatoni borok újraértelmezésében (az ő esetükben nem igaz az a mondás, hogy az új ritkán jobb…), frissek, üdék, még le sem ért az első korty, az ember máris aggódva nézi a palackot, hogy van-e benne még elég bor a második pohárhoz. De folytathatnám a palackokon lévő címkék grafikájától a borok fantázia nevéig (100% Balaton vagy Parti szél). Ezek a nevek hogy lehet, hogy még egyetlen balatoni borásznak sem jutottak az eszébe? A borukban ott van a Balatoni területek jellegzetes mineralitása, de mégsem túlzóan. Nem érzem azt, hogy tengervízbe mártott nyalósót adnának nekem. Félreértés ne essék! Természetesen a nagy Balatoni borokat én is szeretem. Ugyanakkor arról is meg vagyok győződve, hogy azoknak a helyi értékén való megbecsülése már sokkal pallérozottabb borfogyasztási ismereteket igényel.

Ugyan meglepetésként nem ért, de mindig vidámabb leszek ha Légli Géza (Kislaki Bormanufaktúra) boraival találkozom. Ráadásul, ha Géza borai és ő maga is térben és időben egy helyen lépnek fel, abból mindig valami emlékezetes – és általában nagyon vicces – dolog szokott kisülni. Ő az a fajta borász, akinél a kóstolási élmények mellé muszáj melléraknunk az egyéniségét is. Hiába a kiváló borai, ha nem ő tartja a kóstolást, akkor mégis marad bennünk egy kis hiányérzet. Természetesen ezt a borkóstoló közönsége is egyből leveszi. Teljesen megszokott kép az asztalánál, hogy gyakran 2-3 ember alkotta körön kell a boraihoz furakodni. Légli Géza ugyan a pubertás korán már túl van, azonban mentalitásában szintén az a fiatalos lendület található meg – az összes pozitív velejárójával együtt –, mint a fent említett pincénél. És hogy a borairól is beszéljünk: egyszerűen lenyűgözőek. Teljesen mindegy, hogy melyiket emelném ki. Csak ízlésbeli különbségekről tudunk beszélni. Nekem azonban a személyes kedvencem a Jánoshegyi Kékfrankosa 2009-ből, amely új dimenzióba helyezte számomra egyrészt a Dél-Balatont, másrészt a Kékfrankost. Gyümölcsösség mindenekfelett, a szedd magad akció keretén belül mázsa számra leszedett cseresznye és meggy illata és íze. Szép savak, odaillő, nem bántó tanninok.

Ha létezik ma Magyarországon sikertörténet, akkor a szekszárdi Juhász Tibor nevével fémjelzett Pastor Pincéé mindenképpen az. Tibor személyében a magyar népmesék világjáró vándorlegénye tért haza azért, hogy a szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozzon. Világjáró útja során volt az óperenciás tengeren is túl (Ausztrália), a nagy üveghegyeken is túl (Dél-Amerika) és általában minden olyan országban megfordult, ahol egy kicsit is foglalkoznak borkészítéssel. Éppen Londonban dolgozott már pár éve, amikor egyszer csak kigyulladt nála a százas izzó, megvilágosodott, és rájött, hogy neki haza kell jönnie és itthon kell egy kis saját borászatot alapítania. Haza is jött és Szekszárdon találta meg a fele királyságát, illetve azt a királykisasszonyt, akivel összekötötte az életét. Ha ez így nem lenne elég egy valóra vált meséhez, annyit még hozzátennék, hogy hazajövetelétől eddig mindössze 5 év telt el. Tibor a saját erejéből érte azt el, amit a poharakban kóstoltunk, komolyabb befektetői háttér nélkül, akikről tudjuk, hogy ha a borász nem hozza a mutatókat, a kívánt számokat, akkor szemrebbenés nélkül válnak meg tőle. És akkor még finoman fogalmaztam. Tibor tételei is egytől egyig műremekek, amikre a pesti csúcs gasztróban is már egy ideje felfigyeltek, illetve megtalálhatóak a borkínálatukban. Egy újdonság tőle: Rozé CO2 névre hallgató kékfrankos alapú gyöngyöző rozé a nyárra, kis széndioxiddal megbolondítva!

Sok bort megkóstoltam és záróakkordként nem következhetett más, mint a Dobogó Pincészet Tokajból. Akár a száraz (Satöbbi, Betsek furmint), akár az édes (Mylitta álma, Aszú) tételeit említve egyértelműen megállapítható, hogy nem alanyi jogon volt a meghívottak között, hanem az elért eredményeinek és sikereinek köszönhetően. A pincészet kuriózumként kóstoltatta a kis fiolában található aszúeszenciáját, melyről megállapítottam, hogy már önmagában ezért érdemes volt megszületni.