Balatoncsicsó, Óbudavár, Tagyon, Szentantalfa és Szentjakabfa: ezek a települések alkotják a Nivegy-völgyet, ahol a medencére egyébként is jellemzően a csodájára járhatunk a sok igényesen rendbe hozott száz-kétszáz éves épületnek, amik stílusukban a tájba illeszkedő régi jegyeikkel várják a kíváncsi szemeket. Bár nem fekszik közvetlenül a Balaton partján, éghajlatára igen nagy hatással van a tó közelsége. Borászati szempontból a Nivegy-völgy azért különleges, mert sajátos mikroklímával rendelkezik. Általában forró, meleg, hosszú aszályos nyár a jellemző (az én első látogatásom is ilyen hőségben telt), és a viharok jobbára teljesen elkerülik a területet, legfeljebb apró záporokkal kell számolni. Így gyümölcsösebb, egyben kevésbé savas borok születnek, még egy sokáig érlelt fahordós tételben is ez az ízvilág érvényesül. Az itt termesztett szőlőfajták között megtalálható az olaszrizling, sauvignon blanc, chardonnay, cserszegi fűszeres, pinot noir és a kékfrankos.

 

 

 

Ha Balaton északi part, akkor alig akad olyan család, akinek ne mondana valamit a retró büfék hangulata a nyüzsgő gyerektáboroknak otthont adó Zánkán, ahol nyaralóházak széles választéka fogadja a látogatókat és ahol jómagam is nem egy nyarat töltöttem el. Az emlékeimtől hét perc kocsiútra viszont a völgyben már teljesen mást látok, mert az itteniek meg is művelik a földet és lényegesen kevesebb a kiparcellázott nyaraló, mint a parthoz közel. A borkultúra nagyon fontossá vált, nagyjából 520 hektár szőlőterület van itt, ez a Balatonfüred-Csopaki borvidék legnagyobb egybefüggő területe.
 
A völgy középpontjában fekszik a kevesebb, mint 500 fős Szentantalfa, amit a Kéktúra vonal is érint, másrészt a borai is híresek. A napsütötte településen a házak között sétálva a hagyományos népi építészet szépségei mellett a lélekszámhoz viszonyítva igen magas számban találkozhatunk gazdaságokkal és meglepő módon igen sok fiatallal. A vállalkozások a legkiválóbb szőlőket, gyümölcsöket termesztik, így nemcsak egy-egy pohár borra érdemes betérni, de találunk itt kézműves sajtokat, bio kolbászt, lekvárokat, szörpöt, mindegyikkel külön manufaktúrák foglalkoznak. Modern mezőgazdasági gépek és tradícionális hangulat, színvonalas kiszolgálás és helyi termékek, itt a technológiai fejldődés és lokálpatriotizmus kéz a kézben járnak, a helyiek igyekeznek megteremteni az összhangot a múlt szokásai és a jelenkor kihívásai között. Ha betérünk a Dobosi Pincészethez, vagy a Lídia Borházba egy pohárra, biztosan találkozni fogunk külföldi vendéggel. Összességében a turizmus itt a gasztronómiára és a borra épül, vele együtt pedig főleg a (bor)túrázókra, a kerékpárosokra. A régió nem a széles tömegeket célozza meg, ide azok jönnek, akik tényleg a Balaton-felvidéki ízekre kíváncsiak, távol a nagyvárosi zajtól.

 

Szembetűnő számomra, hogy a helyi a vállalkozások között a szoros az összefogás és nem a rivalizálás a jellemző. Közös érdek a szezonnyújtás, hogy minden évszakban kínáljanak programokat, ilyen például a “télen-nyáron Nivegy-völgy” projekt, vagy a Márton-napi kóstolók, a Balázs-nap. Személyes kedvencem lett a KóBor túra, négy állomással, saját bortaxival, vacsorával. A legkiválóbb alkalom arra, hogy a környékbeli fogásokat és jobbnál jobb tételeket megismertessék a résztvevőkkel, mindezt kényelmesen és megfizethető áron. Mindent, amit négy pincészet és egy étterem nyújtani tud, itt meg is kapjuk: a Lídia Borház a Dobosi Pincészet, a Cse-Ki Pince, Molnár Családi Pincészet egytől egyig kiváló tételeket prezentál, a főutcán található Zsóka fogadója pedig igazán minőségi fogásokkal koronázza meg az eseményt, és innen már a szállás is biztosan gyalogtávra lesz. A program minden pénteken biztosítani tudja a település folyamatos látogatottságát, még egy saját közös olaszrizlinget is „összeöntöttek”, hosszútávú szövetség a KóBor cuvée. A boraik minőségben, ár-érték arányban is megállják a helyüket, és mivel többségében biotermékekről beszélünk, így az érzés is teljesen más, a kellő mértéktartás mellett nem kell félni egyáltalán a másnaposságtól.