Ha valaki ismeri a budapesti Hungexpo vásárközpont legnagyobb csarnokát, akkor azt kicsit nagyítsa fel és szorozza be párszor, ezeket pedig tegye egymás mellé, és gondoljon bele végeláthatatlan mennyiségű boros standot. Hogy mekkora ez a terület, azt jól bizonyítja, hogy a kiállítás pavilonjai közt is busz közlekedik. A résztvevő kiállítókat felsoroló és azokat térképeken bemutató, egyébként eléggé informatív tájékoztató füzet, könyvnyi vastagságú. Szükség is van erre, hiszen a kínálat olyan végtelen és átláthatatlan, hogy valamilyen segítség mindenkinek elkél. Ha bárki útnak indul, akkor jó előre készüljön fel, vagy vigyen magával a helyszínen és az olasz borok világában egyaránt jártas társat, mert simán eltéved. A tájékozódást nagyon informatív internetes oldal is segíti, továbbá az egyes pavilonok számozása igen jól követhető, minden bejáratnál részleteses stand térképekkel.

Maga a rendezvény főleg az olasz borokról szól, a kiállítók döntő többségét ők teszik ki. Régiónként egy-egy külön csarnokkal, vannak persze kiemelt régiók, és kiemelt borászok, melyek több helyen is megtalálhatóak. Külön csarnokban kap helyet az olasz ételeket, mezőgazdasági termékeket bemutató részleg, a Sol&Agrifood, sonkákkal, sajtokkal, sörökkel, tésztákkal, süteményekkel, szarvasgombával, olíva olajokkal és mindennel, mi szem-szájnak ingere. Egy kört ez a részleg is megér. Szintén külön pavilont kap mindig a borászati technológiát, gépeket, eszközöket bemutató kiállítás, az Enolitech is, borászoknak ez is kötelező. Idén újításként a szervezők kialakítottak egy olyan pavilont is, ahol csak külföldi borászatok mutatkozhattak be. Az olaszokon van a hangsúly a Vinitaly-n, de a kevés nemzetközi kiállító „el volt rejtve” köztük, vagy vendégként volt jelen valamelyik olasz borászat standján. Hogy őket jobban megtalálja a közönség, így kaptak most egy külön részleget. Ez jó ötletnek bizonyult, de azért sok külföldi kiállítót még így is más olaszoknál találhattunk meg vendégként.

A magyarokat könnyen megszámoltuk, idén csak a tokaji borvidéket képviselő Monyók pincészet volt jelen, míg korábban a badacsonyi Szeremley pince. Külön kell kiemelni, hogy mind a négy nap során remek mesterkurzusokra, ültetett kóstolókra is lehetőség adatott beülni (német rizlingek, osztrák borok, francia pezsgők, olasz csúcsborok, újvilági nagyágyúk stb.). Ami pedig nagy öröm, hogy az egyik ilyen mesterkurzuson a VinCE magazin szervezésében és Romsics László előadásában megismerhették az érdeklődők a legkiválóbb tokaji aszúkat és aszúeszenciákat, persze mondanom sem kell, telt házzal. Másik nagy örömünk, hogy a vendégek közt is sok magyarral is találkoztunk, borászokkal, gasztrósokkal, újságírókkal, szakértőkkel, de egyszerű borkedvelőkkel is.

A Vinitaly idejére megtelik Verona városa, ilyenkor itt minden a borról szól. A szállások dugig vannak, hónapokkal előre kell foglalni, sőt, ha valaki pénztárcabarát szállást keres, akkor érdemes inkább a város környékén keresni, és inkább vonattal beutazni, a vasútállomásról ugyanis ingyenes shuttle buszok visznek a kiállítás területére. Kézenfekvő megoldás összekötni egy Garda-tó környéki kirándulással és egy veronai városnézéssel is utunkat. A város lüktet, esténként minden étterem tele, boros after partik tömege, könnyen elcsábulunk. De csak óvatosan, mert bírni kell négy napot.

 

Miket kóstoltunk?

A végeláthatatlan kínálatnak nem lehet csak úgy nekiesni, szisztematikus itthoni tervezést és készülést igényel a dolog. Érdemes megnézni a rendezvény netes oldalán, hogy kikhez akarunk ellátogatni, ők pontosan hol találhatóak. Persze az ember mindig a sokszorosát írja fel annak, mint amit a bőség zavara miatt aztán ideje lesz meglátogatni, na meg persze a spontán jött kóstolók is eltérítik a látogatót. Az viszont megállapítható, hogy szinte mindenhol remek borokba botlik az ember, nehéz mellélőni, és mindenhol sok-sok türelemmel, kedvességgel fogadják az érdeklődőt. Látszik a különbség a borászatok méretében, a mögöttük lévő tőkében is.

A nagyobb és gazdagabb pincészetek több szintes, kastélyszerű díszletekkel tarkított hatalmas kóstolóstandokon vannak jelen, külön programokkal, előre bejelentkezős zárt kóstolókkal, hatalmas személyzettel (pl. Frescobaldi, Ricasoli, Banfi, Antinori, Biondi Santi, Masi stb.). Míg a kisebbeknek csak egy pici kis stand jut, ahol épp elfér pár kóstoló a tulajdonoson túl, de sokszor pont ilyeneknél lehet igazi kincsekre akadni. Nagyon fontos szerep jut ezen kívül az egyes régiókat bemutató közös standoknak, ahol az egyes borvidéki szövetségek (consorzio) tagjai közösen mutatkoznak be (pl. Soave, Chianti, Brunello). A négy nap alatt rengeteget kóstoltunk, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtunk, mondhatni a bőség zavarával küszködik az ember ilyenkor, hogy miket említsen meg. Most négy különleges kóstolóélményt említenék, mely biztosan emlékezetes marad.

Frescobaldi

Sikerült bejutnunk a Marchesi de Frescobaldi egyik kiemelt zártkörű kóstolójára, ahol három évjárat Brunello di Montalcino-ját mutatták be a CastelGiocondo birtokról. Ebből egyet is élmény kóstolni, nem pedig három évjáratot, ráadásul mindhármat a magnum palackos verzióból. Természetesen mindhárom 100% sangiovese szőlőfajtából készült, és már jó előre a pohárban volt, hogy szellőzhessen. A 2007-es évjárattal kezdtük, közepesen intenzív illata gyorsan nyílt, rengeteg fekete bogyós gyümölccsel a háttérben nagyon szép ásványossággal. Nagy test, sok sav és rengetege tannin, de szép egyensúlyban. Az ásványosság ízben fokozódik, kirobbanó gyümölcsösséggel megtámogatva. Egyensúly, koncentráció, és még sok év potenciál. A 2006-os évjárattal folytattuk, mely kilógott a sorból, na nem azért mert nem volt jó, hanem mert a másik kettőtől teljesen eltérő karaktert mutatott. Sokkal intenzívebb illatából dőltek a fekete bogyós gyümölcsök, szeder, áfonya, feketeribizli. Ízben is ez a mindent magával ragadó gyümölcsösség dominált benne, rendkívül hosszú lecsengéssel. Nagyon vonzó, behízelgő, a fajta tetszetős arcát mutató bor, könnyen bele lehet szeretni.

Végül pedig a 2001-es évjárat következett. Tiszta gránátvörös színű, illata sokrétű, csoki, kakaó, mineralitás, érett gyümölcsök. Kóstolva is ezek dominálják, nagy test, sok-sok tanninnal, ami már integrálódott, egész szájat betöltő igazi nagyágyú, elképesztően szép ásványossággal és hosszúsággal, páratlan élmény. Ha már itt voltunk, akkor persze kihasználtuk az alkalmat és kóstoltunk mást is. A pincészet Attems birtokáról néztünk fehérborokat, Friuli-Venezia-Giulia tartományból, Collio borvidékről, a szlovén-olasz határ mellől. A mészköves talaj nagyon kedvez itt a fehérboroknak. Négyféle 2013-as reduktív fehérborral kezdtünk (chardonnay, pinot grigio, sauvignon blanc, ribolla gialla), mindegyik rendkívül tiszta, friss, zamatos, fajtajelleges, rendkívül csiszolt savakkal, hosszú lecsengéssel, mérsékelt alkohollal (12,5%). Majd következett a 2012-es Cicinis, ami egy válogatott sauvignon blanc, tíz hónapos francia hordós érleléssel. A fajtának nem a harsogó populáris verziója, inkább egy nagyon komoly, testes, olajos, tömény, rendkívül komplex, izgalmas hosszú bor, fantasztikus mineralitással és savakkal. Az általam valaha kóstolt legjobb sauvignon blanc. Aztán a végén még kóstoltunk két csúcsvöröset Toszkánából, a külön birtokként és brand-ként futó Luce-ból. Mind a Lucente, mind a Luce friss, 2011-es borok, nagyon sok és fiatal tanninnal, hatalmas testtel, gyümölcsökkel és hihetetlen hosszúsággal, fele arányban merlot és sangiovese, óriási potenciál van bennük.

Franciacorta

A bejárati épület együttesként is szolgáló főépület (Palaexpo) emeleti részén kapott helyet Lombardia régió. Ezen épület nagyságáról elég csak annyit elmondani, hogy kb. két futballpálya hosszúságú, és hogy a Lombardia 15 borrégiója külön területeket kapott benne. Az egész fesztivált és látogatásunkat ezen terület leginkább ismert részén, Franciacorta-ban kezdtük.

Ez a rész a pezsgőiről híres, és természetesen nincs jobb, mint egy ilyen fesztivált autentikus pezsgőkkel kezdeni. Franciacorta mint régió amúgy Bergamo és Brescia közt a Lago d’ Iseo déli részén terül el, DOCG minősítéssel. A Riva di Franiacorta pincészetet kóstoltuk, amelyről elmondható, hogy a Cá’ del Bosco és a Bellavista után a harmadik legjelentősebb termelő. Kiemelten fontosnak tartják az egyes szőlő klónok változatosságát, melyek mind-mind eltérő karaktert adnak pezsgőiknek, az egyes terroir-okat tükrözve, és mindez egyben összeadódva. Ezért egy 75 fajtából álló válogatással dolgoznak, és a csúcspezsgőjükben ezeket használják. Az elsőként kóstolt brut tétel 90% chardonnay és 10% pinot noir cuvée-je, nagyon intenzív virágos és gyümölcsös illattal, finom és elegáns bubikkal, lágysággal. A cél a könnyedség és a jól ihatóság, jól fogyaszthatóság, ezt hozza is, remek aperitif, de halak mellé is kiváló. Másodikként egy 100% pinot noir rozét kóstoltunk, halvány cseresznyés szín, intenzív epres, málnás, cseresznyés illatok, frissesség, hosszúság, komplexitás. Harmadik tételünk a Rivalto 75 cuvée pas dosé DOCG, az összes közül ez tükrözi leginkább a terroir-t, szintén 90% chardonnay és 10% pinot noir. Intenzív illatában gyümölcsök, pörkölt magvak, élesztős jegyek, kenyérhéj. Kóstolva rendkívül gazdag, testes, krémes, szétterül a szájban, ugyanakkor friss és ásványos is, hosszú lecsengéssel, remek, egyedi. Zárásként pedig a Satén brut következett, mely 100% chardonnay. Illatában először virágok, majd a palackos erjesztés jegyei, vajas kenyér, élesztő, pirított magvak, kis mandula, mogyoró. Kóstolva is ezen jegyek dominálnak benne, nagyon jó egyensúlyt alkotnak a savak és az 5-6 g/l körüli cukor, lágy krémes, selymes, ugyanokkor friss.
 
Soave

Miért érdekes Soave? Először is azért, mert Soave városa és szőlői a Vinitaly-nak otthont adó Verona mellett találhatóak. És ha már valaki ellátogat erre a rendezvényre, akkor az innét származó borokat mindenképp meg kell kóstolnia. A Soave-i borok fehérek, kicsit talán kevesebb figyelmet is kapnak, mint a szomszéd Valpolicella vörösei, Amaronéi, pedig egyediségük miatt nem szabad kihagyni őket. A Soave alapvető fajtája a garganega szőlő, vagy teljesen ebből készül, vagy kiegészülhet még trebbiano-val és max. 30% erejéig chardonnay-val. Az igazán izgalmasak azonban a tisztán garganegából készültek. Több pincétől is kóstoltunk borokat, közülük először Sandro de Bruno-t emelném ki, a borvidék egyik legjobb helyén található a 12 hektár saját és a 11 hektár bérelt területük, tengerszint felett 600 m magasságban, egy kihalt vulkán oldalában, mely intenzív és egyedi ásványosságot ad a boraiknak.

Természetesen a Soave DOC és Soave DOCG borokra voltunk elsősorban kíváncsiak, de ha már ott voltunk, akkor megkóstoltuk a Garda-tó mellőli egyéb boraikat is (chardonnay, sauvignon blanc, pinot grigio). Mindegyik bor egységes stílusú, intenzív aranyszínű, nagyon komoly testtel és extrakttal, krémes textúrával, érett gyümölcsökkel, erőteljes ásványossággal, hosszú lecsengéssel, és talán egy picit kevés savval. Érdekességként kóstoltunk két 2010-es vörösbort is, egy pinot noirt (IGT Veneto kategória) és egy cabernet sauvignont (Garda DOC kategória), melyekben a terroir és az ásványosság olyan szinten dominált, mintha egy hasonló badacsonyi, vagy Szent György-hegyi lett volna.

A másik pince, amelyet mindenképp kiemelnék, a La Mandolare, kb. 20 hektáros birtokkal, családi vállalkozás, szülők és két lányuk viszik a borászatot. Boraik nagy része egy alap Soave, acéltartályos verzió, 100% garganega, jól iható, lendületes, fajtajelleges, remek savakkal és hosszú utóízzel, melyből a friss 2013-ast kóstoltuk. Aztán készítenek olyan verziót, amelynek 30%-a szlavón hordókban érett, míg 70%-a tartályos. Érezni a hordó által hozzáadott vajas, krémes, vaníliás, mogyorós jegyeket, melyhez némi ásványosság és a szőlő, mandulás, csonthéjas jellege társul. Ebből egy 2012-es és egy 2013-as évjáratot teszteltünk. Aztán jött egy 2011-es csak hordós érlelést kapott verzió, mely olajos, testes, tömény, vastag, erőteljes tétel, csonthéjasokkal, ásványossággal, de picit elbillen a fahordó adta vajas, mogyorós, vaníliás irányba. Aztán készítenek még Passito-t is, mely vulkanikus eredetű hegyoldalról származó válogatott fürtökből készül. A szeptember közepe környékén szedett fürtöket kiválogatják és ládákba teszik, majd száradni hagyják januárig, utána préselik és acéltartályokba teszik kilenc hónapra. Az eredmény egy kb. 120 g/l maradékcukorral és 13,5%-os alkohollal bíró édes bor, melyet a savak szépen egyensúlyoznak, aranyszínű, érett sárga gyümölcsökkel, barackkal, ananásszal, banánnal, hosszú utóízzel. A másik különlegességük a Recioto di Soave DOCG minősítésű szintén édes bor. A garganega fürtöket szintén kézzel szedik szeptember közepéig, majd válogatják és kis ládákba teszik, jól szellőző helyre és száradni hagyják, egészen február végéig. Ekkor préselik, utána pedig kis fahordókba teszik kb. egy évig. Mély aranyszínű bor, érett gyümölcsökkel, intenzív illat és ízjegyekkel, barackkal, ananásszal. A 120 g/l körüli cukor kicsit az édesség irányába billenti, a savak nem tudnak lépést tartani vele, de ettől még egyedi és élvezhető bor. Amikor megtudták, hogy a pincéjük közelében lévő településen van a szállásunk, egyből meginvitáltak egy kis birtoklátogatásra, melynek hazaindulás előtt szívesen tettünk eleget. Remek élmény volt, na és még megnéztük Soave várát is, ha már arra jártunk.

Campania

A sok kedvenc olasz borvidékünk közül most Campaniat emelném ki, mivel viszonylag kevés szó esik róla, pedig olyan kiváló borok kerülnek ki onnét, amit nem szabad kihagyni. Sem a borvidék, sem a borok nem olyan felkapottak és sztároltak, mint mondjuk a toszkánok, vagy Piemont, pedig mind fehérben mind vörösben remek borokat produkál. Mindezt a helyi remek autochton fajták, a kiváló terroir valamint a Vezúv nyújtotta vulkanikus talaj összhatásának köszönhető. Három kiemelt DOCG régió található itt, vörösben a Taurasi, mely aglianico szőlőfajtából készül, fehérben pedig a Greco di Tufo és a Fiano di Avellino. Természetesen a kínálat ezekből a borokból is végtelennek bizonyult itt, egy külön pavilon csak róluk szólt. Eligazodásunkat segítette e borok meglehetősen széles világában a borvidéket összefogó egyesülés az Irpinia, remek kiadványa, mely a borvidék borászait foglalja egybe, a borokon túl a helyi gasztronómiára, kultúrára, történelemre is fókuszálva. Több borász borait is teszteltük (Contrada, Sella Delle Spine, Claudio Quarta, Le Ormere, Cantina del Barone di Sarno Luigi, Dell’Angelo, Nardonne). A Greco di Tufo a greco (neve annyit jelent, hogy görög) szőlőfajtából készül Tufo környékén, itt a talaj rendkívül egyedi, szinte sárga, igen magas kéntartalommal. Ez az egyedi karakterisztika a borokon is érződik, általában mély színű, aranysárga bort adnak, illatban sokrétűek, érett sárga gyümölcsök (barack, ananász), mellet kis keserű mandula és rendkívüli ásványosság. Kóstolva igen testesek, mineralitással és hosszú utóízzel, abszolút különleges egyedi borok. A Fiano di Avellino szőlőfajtája a fiano és a Nápoly melletti Avellino városának környéke a termőhelye. A greco-hoz képest kicsit halványabb sárga színű, kis zöldes beütéssel, illatában elsősorban gyümölcsösség, barack, körte, alma, majd a palackos érés során trópusi gyümölcsök is előjönnek belőle. A talaj itt nem olyan ásványos, mint a greco esetén, itt homokos, homokköves, így ízkarakterisztikája sem olyan komplex, de mindenképp egyedi és különleges. A két kiemelt fajtán kívül még találhatunk itt olyan kincseket, különleges fehér fajtákat, mint a coda di volpe (aminek jelentése: a róka farka), vagy a falanghina. Vörösben az aglianico szőlőfajta dominál, melynek alapverziói Irpinia Aglinico, vagy csak szimplán aglianico néven kerülnek forgalomba. A csúcsborok ebből fajtából pedig Taurasi környékéről, Taurasi DOCG-ként. Ezek a borok rendkívül komplexek, izgalmasak, testesek, rengeteg tanninnal, melyeknek idő kell, míg elsimulnak. Illatban is sokrétűek, cseresznye, fekete bogyósok, kis dohány, bors és némi ásványosság. Kóstolva ezek a jegyek kiegészülnek szilvával, kis lekváros gyümölcsösséggel, bőrősséggel, nagyon hosszú utóízzel. Vörösben van még egy említésre méltó fajta a piedirosso. A Contrada pincészet például a Pompei környéki rendkívül ásványos vulkanikus talajon termeszti ezt az egyedi fajtát, mely ebből fakadóan rendkívül gazdag ásványos jegyeket mutat a fűszeres és gyümölcsös jellemzők mellett. Ebből a szőlőfajtából készül még egy szintén sajátosan egyedi bor a Lacryma Christi, mely az előző vörösekhez képest kicsit könnyedebb versenyző, de komplex ízvilágú. Nagyjából nyolc-tíz pincével ismerkedtünk meg erről a borvidékről, mely egy kis betekintésnek elég volt, de ezek a borok annyira egyediek és különlegesek, hogy sokkal több idő kell, hogy az ember megismerkedjen velük. Legjobb persze itt is, ha a helyszínre utazunk és ott próbáljuk ki őket, a borok mellett ugyanis ide csalogat Nápoly, a Vezúv, Pompei, Capri szigete és Caserta is.

Konklúzió

A Vinitaly elsősorban az olasz borokról szól, olaszoknak, de világ minden részéről érkezett borszakértőknek is. Olyan hatalmas komplexitás és változatosság jellemzi az olasz borok világát, hogy ha mindenbe egy kicsit akarunk csak belekóstolni, maximum csak egy bort akarunk megnézni mindenhonnan, akkor sem elég rá ez a négy nap. Ezért jó előre megtervezett ütemtervvel kell végigmennünk és kóstolni. Tervünktől úgyis eltérünk, de ez nem probléma, hiszen mindenhol remek borokba, vendégszeretetbe, kedvességbe botlunk. Külön kiemelném a rendkívül ízléses, informatív és magas minőségű, igen nagyfokú igényességgel elkészített szórólapokat, prospektusokat. Az ember egyszerűen nem tudja ott hagyni, tele remek képekkel a borvidékekről, birtokokról, és rögtön bortúrák tervezése villan be a fejünkbe. Majd minden standon van valami kis apró figyelmesség, helyi sonkák, kolbászok, sajtok, olíva, kenyér, apró sós vagy édes rágcsálni való. Az egész monumentális, mégis ha az egyes borászokat nézzük, akkor rögtön emberközelivé válik. Tanulság, hogy ide még sokszor, sok éven keresztül ki kell látogatni, ha valaki azt szeretné, hogy elmondhassa magáról, hogy az olasz borokból nemhogy profi, de legalább képben van. Szóval már csak 11 hónap és itt a következő Vinitaly.