Készülnek borok, melyeket érdemes azonnal kinyitni és a lehető leggyorsabban jóízűen elfogyasztani, élvezve a friss, gyümölcsös aromákat. Ám vannak olyanok is, amelyek a pincében történő érlelési folyamaton túl is rengeteg potenciállal rendelkeznek és olykor csak évek múlva mutatják meg valódi arcukat. Persze ez az arc csak akkor nem torzul el, ha megfelelően tároljuk a palackokat. Ha erre nincs lehetőségünk, még mindig sokkal jobb, ha nyíló virág korukban szakítjuk le őket és akár azon morfondírozunk a kortyok között, mivé válhatott volna ez a bor, ha lett volna lehetőségünk megvárni, hogy valóban kinyíljon. 

 

Azok a borok lesznek alkalmasak az érlelésre, amelyek savtartalma magas, jelentős mennyiségű tannin található bennük, valamint nagy testtel és magasabb cukortartalommal rendelkeznek. Ha a nagy egészet nézzük, befolyásolja tehát az eltarthatóságot a szőlőfajta, a termőhely, az évjárat, a művelésmód, a terméskorlátozás, a borkészítési technológia és természetesen az előzetes tárolás is.

 

 

Jó példák az érlelésre alkalmas nedűkre a tokaji, somlói, egri és a villányi borok mellett az évjáratos portói (vintage port) borok, a legszebb német rizlingek, a Bordeaux-i cru classé borok vagy a Burgundiából származó magas minőségű fehérek és vörösek. Utóbbiaknak akár két évtizedre is szükségük lehet ahhoz, hogy fejlődésük csúcsára érjenek. Számos országban, borvidéken törvényben írják elő, hogy az egyes borokat mennyi ideig kötelező palackban érlelni, mielőtt a piacra kerülnek. Egészen közeli példa erre a tokaji aszú vagy a Villányi Franc, de az Egri Csillag és az Egri Bikavér is csak meghatározott ideig tartó fahordós és palackos érlelés után kerülhet forgalomba.

 

Ha többféle, tárolásra szánt bort vásárolunk, hasznos a gyűjtemény felosztása néhány hónapon, illetve néhány éven belül elfogyasztandó borokra. Erről érdemes akár naplót is vezetni, amibe lejegyezhetjük a készleteinket és azt, hogy hány évre szándékozunk ideiglenesen elbúcsúzni az egyes tételektől. De használhatunk a palackok nyakára akasztott címkéket is, amelyekről könnyedén leolvasható, itt van-e már az idő.

 

Fontos ismeretetőjele a hosszan eltartható boroknak, hogy (néhány kivételtől eltekintve) parafadugóval zárják le őket. A palackos érlelés folyamata alatt nem szabad hagyni, hogy a dugó kiszáradjon, mert összemegy, átengedi a levegőt, oxidálja a bort, ami agyoncsapja a várva várt illat- és ízjegyeket. Vagyis a parafadugóval lezárt borokat mindenképpen fektetve tároljuk. A kiszáradás azonban kívülről is fenyegeti a dugót, így az is fontos, hogy a pince levegője legyen megfelelően párás (50-80 százalékos), lehetőleg 10-15 fok körüli hőmérsékletű és fénytől óvott. A fénytörés okozta károkról itt írtunk.

 

Ha nincs borospincéd, a célnak megfelel egy sötét, hűvös kamra vagy spájz is, ami nem kap közvetlen hőt és a külső hőmérsékletváltozások sem befolyásolják jelentősen. Ha még ilyen lehetőségünk sem adódik, akkor sincsen veszve semmi: léteznek olyan borhűtők, amelyek hosszabb távú bormegőrzésre szolgálnak. Mégis inkább akkor válasszuk ezt az opciót, ha csupán néhány évre szeretnénk eltenni a borokat.

 

• Gyöngyöző, habzó és pezsgőborok 4-6 °C-on a legkellemesebbek. Tedd őket hűtőbe a felbontás reggelén és csak bontás előtt közvetlenül vedd ki, töltések között tárold jéggel teli tálban, vázában.
• A fehér, és rozéborok ideális fogyasztási hőmérséklete 10-12°C. Ezeket is tárolhatod a hűtőben a felbontás reggelétől kezdve, de legalább egy fél órával a felbontás előtt vedd ki és hagyd szobahőmérsékleten.
• A vörösborok 16-18°C-on élvezhetők legjobban. Érdemes ezeket a fogyasztás előtt hűteni egy fél óráig, vagy hideg vizes vázába, tálba tenni, illetve zselés hűtőkabátot adni rájuk, amíg el nem érik a kívánt hőmérsékletet (amit borhőmérővel ellenőrizhetsz a legkönnyebben).