Meszes talaj (kristályos palával vagy anélkül): Legjobb példákat az osztrák Leithaberg gyűjtőnév alatt található borok jelentik. Jois, Breitenbrunn, Purbach, Rust és St. Margarethen környékén a két talajfajta felváltva vagy együtt található. Ezek a borok adják a Leithaberg legkiegyensúlyozottabb tételeit, ahol a mészkő adta, már-már „tapadós mineralitást” nagyon jól ellensúlyozza a többnyire mica ásvány összetételű, kevesebb vibrálást, visszafogott gyümölcsösséget, de jó struktúrát kölcsönző talaj. Mivel Jois településen élesen kettéválik a két talajtípus, ezért az ott termesztett borokon lehet legjobban összehasonlítani a mész és pala különbségét. A különbséget akkor tapasztalhatjuk meg igazán, ha ugyanazon termelőtől kóstolunk egy Leithakalk megnevezésű (erősen mészkövestalajról származó) vagy egy Jungenberg-en termett bort, ahol a talajképző kőzet kristályos pala. Franz Pasler borait ajánlom az összehasonlításra. Tiszta mészköves talaj Grosshöflein környékén található, jó próbát jelentenek a Lichtenberger & González érleltebb borai, ahol az erősen mészköves hatás ellenére testes, tanninban viszonylag gazdagabb tónusok jelennek meg. A Sopron környéki szőlők talajképző kőzete is kristályos pala, Luka Enikő a kihagyhatatlan termelő a kíváncsiak számára. Tipp: Luka Kékfrankos 2020

 

Vályog: A kékfrankos a gazdagabb, nagyon jó vízháztartással rendelkező talajokat sem veti meg. Burgenlandban két ilyen terület található a Fertő tó két ellentétes pólusán. Mittelburgenland, ami a tóhoz képes délnyugati irányban, illetve Gols környéke, amely az északkeleten helyezkedik el. Rétegzett struktúra jellemzi mindkét terület kiemelkedő minőségű borait, ahol a gyümölcsösség, a savak magas alkohollal és telt textúrával találkoznak, utat nyitva a másodlagos és harmadlagos aromák fejlődésének. A mittelburgenlandi kékfrankosok feszesebbek, köszönhetően a nagyobb napi hőingadozásnak.  

 

Gránit agyagpala bemosódással: Kevesen tudják, hogy a Velencei hegység sovány talajának lankáin termett kékfrankosok igazi csemegét jelentenek a borkedvelők számára. A legtöbb évjáratban érett gyümölcsökkel (cseresznye, aszalt vagy aszalatlan szilva), visszafogott szegfűborssal és mediterrán aromákkal (mint pl. rozmaring vagy levendula) kápráztatják el kóstolóikat, úgy, hogy a savak is érezhető nyomot hagynak a szájban. Kétségtelen, hogy ez a vidék jelenti a legnagyobb potenciált a fajta számára, annak ellenére, hogy Nadap és környéke messze elkerüli a rivaldafényt. Kipróbálásra érdemesek Csóbor és Szentesi vörösborai. Tipp: Szentesi Kékfrankos 2019

 

Riolittufa (Eger) illetve löszös riolittufa (Mátra): Hűvösebb északi területeinken legkevésbé kiegyensúlyozott a minőség, az évjáratnak nagy jelentősége van. Egerben több termelő is képes aromatikailag komplex borokat készíteni, ahol rumpuncsos, likőrös és csokoládés aromák kavalkádja kényezteti a borbarátokat. Tóth Ferenc, Stumpf, Gál Tibor, Juhász Testvérek, Petrény és Dula pincészetek mind ezek közé sorolhatóak. A Mátrában elvétve található néhány termelő, akik izgalmas tételeket szállítanak, azok viszont kiemelkedő minőséget képviselnek: Losonci, Németh Attila Gábor és Hegedűs-Kőpataki pincészetek mindenképpen említésre méltóak. Tipp: N.A.G. Föld és Ég Kékfrankos 2018

 

 

 

Egyensúlyhiány: A legtöbb kereskedelemben kapható kékfrankos szinte ihatatlanul savas vagy irritálóan fűszeres. A savasság oka lehet például, hogy nem ment végbe teljesen az almasavbontás, vagy borkősavval is telített. Az udvarias borszakértők ilyenkor szokták gasztronómiai bornak (food-wine) nevezni az adott tételt. Ezek a borok erőteljesen rontják a fajta megítélését, kiváltképp, ha a fogyasztó első találkozását jelenti a kékfrankossal, mert másodszorra nem kóstolja meg, és nem is hajlandó magasabb összeget áldozni egy prémium tételért. A túlzott fűszeresség is inkább a tömegborok jellemzője, amely ha magas savakkal párosul, katasztrofálisan rossz benyomást kelthet.

 

Barrique hatás: Mivel a kékfrankos nem gazdag tanninban, nincs, ami igazából ellensúlyozza/elnyelje a hordóból bejutó aromákat. A fajta nagyon óvatos fahordós érlelést igényel. 

 

Túlzott érlelés: Annak ellenére, hogy sok tétel érlelhető 7-10 évig, általánosságban elmondható, hogy a fajta 3-4 év után éri el csúcsát a legtöbb termelőnél, így nagyon nagy kockázatot jelent a hosszabb érlelés.

 

 

 

 

Hiányosságok elhárítása: Nem szabad hagyni, hogy gasztronómiai borként beszéljenek a kékfrankos szőlőből készített vörösborokról. 

A fajta jól tükrözi a termőterületet, így alátámasztható a fajtát jól termő dűlők központi osztályozása. A fogyasztók választását is megkönnyítené a boroscímkére felkerülő dűlőszelekció.  Pl. (Superior kékfrankos, Hidaspetre). A kiegyensúlyozott minőség garantálása érdekében szükséges, hogy a megkülönböztető besorolás csak ellenőrzést követően, az arra érdemes tételeken szerepelhessen. A magasabb minőségű kékfrankosok megkülönböztetése és fogyasztói tudatba integrálása létkérdés mind a termelő, mind az értő borkedvelő számára.

 

 

A nyár bora: A kékfrankosból a világ nagy rozéival (Provance, Champagne rozék) egyenértékű borok készíthetőek spontán vagy semleges élesztővel erjesztve. Ezek a borok egyedi ribizli, meggy és cseresznye aromákat mutatnak némi fűszeresség társaságában. Itt is fontos lenne a klasszifikáció, hogy elkerüljük a „rágógumi” vagy „tutti-frutti” névvel fémjelzett silány tömegtermékeket. 

 

A tél bora: A kékfrankos fűszeressége, savai és alacsony tannintartalma szinte kívánja, hogy forralt bort készítsünk belőle, hiszen jónéhány tétel még fűszer nélkül is megállja a helyét. Azok a borok, melyek egyensúlyukat tekintve megfelelőek, de nem érik el a legmagasabb szintű kategóriát, kifejezetten kínálják ezt a lehetőséget. Ha a Prosecco lehet az Aperol fröccs, a pezsgő az ünnepi koccintás itala, akkor miért ne lehetne a kékfrankos a forralt bor királya?