Érdekesség, hogy csak később nevezték el a fajtát nemesítőjéről, aki maga eredetileg a „Rotburger” nevet adta neki.

 

A mai zweigeltek (Ausztriában és azon kívül) többnyire könnyed, (piros) gyümölcsös-fűszeres vörösborok. Legjellemzőbb íz- és illatjegyeik a piros bogyósgyümölcsök (meggy, cseresznye, szilva), a szárított gyógynövények, de akár a paprika és a földesség is. 

 

Ne tévesszük azonban szem elől, hogy a nemesítő eredeti szándéka egy olyan fajta létrehozása volt, amely Alsó-Ausztria hűvösebb klímáján, gyengébb talajokon is kiváló hozamokat produkál, ellenálló a rothadással szemben, jó fagytűrő, korán érik, és bőven terem. Mindezek a tulajdonságai, illetve az, hogy talajösszetételt illetően nincsenek különleges igényei, tömegtermelésre predesztinálták. Ez szülőhazájában akkor változott meg, amikor a második világháború után elkezdték kordonosan művelni, és fölismerték, hogy a zweigelt esetében is igaz „a kevesebb több” elve, vagyis, hogy tudatos hozamkorlátozással magasabb minőségű alapanyag állítható elő. 

A 80-as, 90-es évekből maradhattak ugyan rossz emlékek a magyar fogyasztókban is soproniként palackozott, nyers, túlterhelt szőlőből készült durva borokról a zweigelt kapcsán, mára azonban a fajta épp a soproni borvidéken talált (a kunsági, a villányi, az egri és a szekszárdi mellett) igazán otthonára, Magyarországon egyébként összesen 1600 hektáron.

 

Itthon a zweigelt, illetve hivatalos nevén blauer zweigelt, az 1980-as évek elején nyert felvételt a nemzeti fajtajegyzékbe, noha korábban is ismert volt, főleg az ország nyugati részén, ahol már az 1960-as években részt vett a nagyüzemi termelésben. Ekkor persze még csak bőtermő tulajdonságát igyekeztek kiaknázni. A soproni borvidéken a fajta szülőhazájával való történelmi rokonság okán is hagyománya van annak, hogy a zweigelttel érdemben foglalkozzanak, illetve (a szó legjobb értelmében) jóivású fajtabornak is elkészítsék: fűszeres, pirosgyümölcsös, könnyed, de izgalmas, vitális, feszes tételek születnek belőle. (Cuvée-ként pedig leggyakrabban kékfrankos vagy más csersavasabb fajta mellett tud jól teljesíteni vibráló gyümölcsösségével.)

 

 

A zweigelt savai fiatalon frissek, tannintartalma közepes vagy annál alacsonyabb, teste és alkoholtartalma is közepes, épp ezért remek, egész évben fogyasztható gasztroborként szolgálhatnak a bíborszínű, friss, ropogós, fahordós érlelést nem kapott tételek. (Ami nem jelenti, hogy kiemelkedő évjáratokban ne volnának termelők, akik kisfahordós érlelést adnak neki.) Fűszeres-paprikás ízvilága nagyon jó kísérőjévé teszi paradicsomos ételeknek, magyaros fűszerezésű leveseknek (halászlének), paprikás rakottasaknak, sült zöldségeknek. (Rakott kel mellé tökéletes választás.) Ha esetleg hordóban érlelt zweigelttel van dolgunk, válaszhatunk hozzá komolyabb, húsos fogásokat: sült húst, fasírozottat, májat, esetleg vadhúsokat.

 

A zweigelt rozéalapanyagként is megállja a helyét, sőt, a kunsági borvidéken előszeretettel használják erre a célra, gyakran kékfrankossal házasítva. A rövid héjkontaktnak köszönhetően a savak ropogósak maradnak vidám, gyümölcsös aromatikával, egy kevés fűszerességgel. (Mint a rozéknál általában, itt is az elérhető legfrissebb évjáratot válasszuk, és párosítsuk a rozét is paradicsomos, fűszerpaprikás, zöldséges ételekhez.)