Számunkra az olaszrizling óriási dolog. Szerintem, ebben az országban két fő fehér szőlőfajta van: az egyik az olaszrizling, a másik a furmint. Ha azt szeretnénk, hogy a magyar bor kommunikálható legyen, maximum 2-3 fehérszőlő fajta kell, amire komoly hangsúlyt fektetünk. A mi vidékünkön nyilván az olaszrizling az. Rengeteg dűlőben van olaszrizlingünk, 2015 annyira szerencsés év, hogy az alap olaszrizlingen kívül 7 dűlőből szelektáltunk ebből a fajtából. Sohasem sikerült még 7 különböző domboldalról olaszrizlinget készíteni.

A Sáfránykert azért fontos, mert stabil. Kevés olyan dűlős terület van, ami 10 évjáratból akár hatszor-hétszer hozza azt a minőséget, hogy dűlős borként tud megjelenni. A Sáfránykert egy csopaki terület, közel van a tóhoz, ami olyan szempontból jó, hogy a szőlő használja azt a plusz hőt, amit a Balaton ad, hiszen a víz azért nyáron elég komoly hőmennyiséget vesz fel, ősszel pedig lassan adja le. A nehézség pedig a botrytis: mivel közel van a tó, magas a páratartalom. Ahol magas a páratartalom, ott jön a botrytis. A nemesrothadás az én filozófiám szerint elvesz a termőhelyi jegyekből. Ezért nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a termést időben leszedjük, vagy a botrytis-szes részeket ki kell belőle csipkedni.

Mekkora területen dolgoztok?

30 hektárunk van, és a rendező elv az volt – ezt még apuval találtuk ki együtt –, hogy minél több domboldalon legyünk jelen a körzetben. A 12 dűlő eltérő adottságú. A szüreti időpontok így nagyon változatosak. A Sáfránykert például sokkal előbb érik: a dűlő talaja vasoxidos, klasszikus csopaki talaj, az 50 éves ültetvény, így jó mélyen van a gyökér, nincs is gond aszálykor. Valószínűleg a szőlő korának, a dűlő nívójának köszönhető, hogy relatíve gyakran ad nagy minőséget.

 

Nagyon izgalmas volt itt a ’13-as és a ’14-es évjárat, összehasonlítva. 2013-ban készült egy Sáfránykert, egy kedves, bájos, ugyanakkor karakteres bor, ami rengeteg komoly eredményt ért el. Nem csak az Olaszrizling Októberen, hanem külföldön is tarol a bor. Ez a bor „valahonnan jött”, van benne valami, ami miatt, ha megkóstoljuk, azonnal érezzük, hogy több, mint egy tisztességesen elkészített, de „gyökértelen” bor.

 

2013-ban nagyjából minden rendben ment, annyi volt a csapadék, amennyi kellett, akkor virágzott a szőlő, amikor kellett, a virágzás alatt nem volt baj, és lett is egy szép bor. Ehhez képest jött a 2014, amikor augusztus közepéig olyan optimista voltam, mint soha. Aztán szeptember elsején elkezdett esni az eső, 30 napon keresztül szakadt éjjel-nappal. Gyakorlatilag végignéztük, ahogy a termésnek a fele tönkrement.

 

A Sáfránykert 1,7 hektárjáról sikerült készíteni 30 hl bort. Ez gazdasági szempontból nem értékelhető, viszont amikor a ’14-est fogják kóstolni a szakemberek, akkor azon fognak csodálkozni, hogy ’14-ből hogyan lehetett ilyen fehérbort készíteni? Ezért nagy a Sáfránykert. Gyönyörű savak, hihetetlen mineralitás, borzasztóan részletgazdag. A Külügyminisztérium borválogatásán a ’14-es Sáfránykert lett a legjobb fehérbor, ezzel fog az ország reprezentálni. Ez óriási öröm a családnak, hiszen mégis volt értelme dolgozni: négyszer válogattuk át szeptemberben a szőlőt, az ötödik volt a szüret. Ezt megelőzte két zöld szüret természetesen. És lám-lám, a Sáfránykert 2014-ben is tudta azt, amit tudnia kellett.

 

 

Én szerelmes vagyok a ’14-esbe. Nagyobb, mint a ’13-as. Szepsy István munkássága, a Balatonon Jásdi Istvánék, a Somlón Györgykovács Imre, Szekszárdon néhány kolléga, Vida Péter vagy Vesztergombi Csaba régóta tudja, hogy nagyon komolyan kell venni a dűlőket. Egyértelműen látszik, hogy ebben az országban ezek a dombok hatalmas lehetőségeket rejtenek.

 

Ezek azok a játékok, amik piaci szempontból nem feltétlenül érdekesek, szakmailag viszont ez a mi életünk. Nagyon örülök annak, hogy ma már ez gyakorlatilag evidencia, a borértő emberek tudják, hogy mivel foglalkozunk. Azt látom, hogy ezzel tudunk felnőni oda, ahol valaha ez az ország tartott szőlészeti-borászati szempontból.

 

A szívünk csücske. Van több szőlőfajta, de nyilván a domb (a termőhely - a szerk.) a meghatározó, engem az olaszrizling és a domb motivál. 

 

 

Nem szabad ezzel sokat foglalkozni, volt egy nagyon ködös korszak, rendszerváltás után, Apu elkészítette az első olaszrizlingeket, azt mondták a kollegák, hogy Misi, ezek a borok nagyon finomak, de ki fogja ezeket megvenni? Aki élt az előző korszakban, meg az újban is, az emlékszik rá, hogy még  a rendszerváltást követő években is – előtte meg aztán pláne –, a rizling az egy olyan bor volt, amit egy söntéspultból mertek ki egy alumínium kanállal, és öntötték bele egy talp nélküli pohárba. Ezt a bort nem is olaszrizlingnek hívták, csak rizlingnek.

 

Nos, innen szép nyerni. Ma ott tartunk, hogy a dűlőszelektált borainkat a hordóból értékesítjük. Gyakorlatilag előjegyzés alapján elfogy az összes dűlőszelektált rizling. És nem csak a hazai piacon, hanem most már exportban is erős az olaszrizling. Óriási fordulat van, és ugyanezt látom a furmintnál is. 

 

 

Németország, Franciaország, Hollandia, egy kevés megy Japánba… Izgalmas piacok, és ami nekem különösen fontos: a határokon túli magyar lakta településeken nagyon kíváncsiak ránk. Könnyen adunk el a szomszédos országokban bort. 

 

Mint például? 

 

Szlovákia, Szlovénia, Erdély, tehát ezek olyan piacok, ahol könnyű megjelenni. Nem olyan, mint például London, ahol elkezdek beszélni talajról, dűlőkről, és mindenki néz bután. Itt az emberek értik, hogy miről beszélek, ők ugyanezen nevelkedtek, teljesen mindegy, hogy a szőlőről van szó, vagy a szilvafáról, búzáról, kukoricáról, aki egy picit is mozog a mezőgazdaságban, annak ezek a dolgok egyértelműek. 

 

 

Izgultunk. Volt egy kifejezetten aszályos nyár, nagyon féltem, főleg a július közepétől augusztus közepéig, 38-40-41 Celsius fokok, csapadék nélkül, a fiatal szőlőknek lógott a levele, gyakorlatilag a talaj felső 30-60 centijében nem volt víz. Az öreg szőlő meg mosolygott az egészen. Mindig azt csináltam, hogy a fiatal ültetvényből elmentem az öregbe, hogy jobb legyen a kedvem.

 

Nagyon komolyan vettük a zöldmunkát. Megpróbáltunk úgy dolgozni, hogy minél nagyobb lomb legyen. A legnaposabb részeken próbáltunk szalmatakarást is tenni. Majd augusztus 20. körül véget ért ez az eszement hőség, jött egy klasszikus ősz, és hozott egy olyan évjáratot, amiről szerintem nagyon sokat fogunk beszélni.  56 napon keresztül szüreteltünk, szerintem az egyik legszebb szüret volt amióta szőlővel-borral foglalkozom. 

 

 

A meglévő területeken szeretnék sokkal jobb minőséget. Szőlészeti oldalon lehet javulni, borászati oldalon nem nagyon. A minőség nem a borászati résztől függ, hanem a szőlészettől. Mindig azt szoktuk mondani, hogy 90% a szőlő, 10% a bor. A szőlőben rengeteg tervünk van. Arra figyelünk, hogy a növény jól érezze magát, és tudom, hogy ez egy kicsit romantikusan hangzik, de tényleg így van. Nyilván ő akkor tud jó minőséget adni, ha jól érzi magát. Így semmi más dolgunk nincsen, csak minél több időt kint tölteni a területen, akkor látjuk, érezzük, hogy mit kell tenni. Nagyon sokat használom azt a tudást, amit a nagymamámtól kaptam. Ő a borvidéken élte le az életét. Azt a fajta irgalmatlan mennyiségű tömény tapasztalatot, ami egy 90 éves embernek a fejében volt, és mindazt, amit az elődöktől kapott, én ingyen megkaptam tőle, és érzem, hogy mi ebből élünk.

 

A legfontosabb szempont talán az, hogy megőrizzük ezt a természetes környezet olyannak, amilyen valaha volt. Elmúlt 8 éves a gyerekem, nagyon figyelek arra, hogy amikor ő 30-40-50 éves lesz, ugyanolyan jól érezze magát a Balaton felvidéken, mint ahogy én. Mi gombát szedünk, horgászni járunk. Ha ő nem tudja elvinni majd az ő gyerekét gombát szedni meg halat fogni, akkor majd azt fogja mondani, hogy azért mert a Nagypapáék nem vigyáztak a Balatonra. Ez egyszerűen nem fér bele. Nem szabad mindent a termelés oltárán felégetni.

Magyarországon van 60 ezer hektárunk. Ekkora területen meglőhetjük a felső polcot, termelhetünk nagyon-nagyon komoly bort, méregdrágán, és megtermelhetjük azt a bort, amit jókedvűen megiszunk együtt Magyarországon. Én azt hiszem, hogy ezt meg lehet csinálni, mert az adottságaink nagyon jók.