Az előző részben bemutatott en primeur rendszer Bordeaux-ban a 2010-as évek elején élte legnagyobb válságát, közel volt a megszűnéshez. Bár végül megmenekült, olyan veszteségeket kellett elkönyvelnie, mint az 5 legnagyobb presztízsű pincészet közé tartozó Chateau Lafite 2011-es kiszállása.

Az okok akkor merőben más természetűek voltak, mint most. 2005 után egyre gyakrabban fordult elő, hogy nem bizonyult jó befektetésnek a Bordeaux-i en primeur borok vásárlása, mert a forgalmi értékük évekkel később nem ütötte meg a kötési árszintet. A veszteségek a 2009-es, 2010-es évjáratoknál tetőztek, amikor Kína is felfedezte magának a borvidéket, ami csak fokozta a túlárazást (az első londoni bróker, aki Hong Kongban irodát nyitott, 69 millió fontos en primeur forgalmat bonyolított). Csakhogy aztán a kínai kereskedők otthon azzal szembesültek, hogy túlbecsülték a keresletet és nem bírják kipörgetni a készleteiket. Nagyjából 2016-ra állt helyre a rend, addigra az ázsiai lelkesedés érhetően jelentősen alábbhagyott (a már említett brókerirodának 2017-ben 3 milliós bevétele volt), a 2014-es évjárattal már átlag 13 és fél százalékos hasznot értek el az en primeurbe fektetők.

 

Mindazonáltal már ezek a tapasztalások is jelentős változásokat hoztak. Egyre több chateau volt elégedetlen az en primeur eredményeivel, ezért magánakciókba fogott. Ugyanazokon a napokon a közös bemutató helyett közvetlenül a pincészetnél tartottak, tartanak exkluzív vacsorákat és kóstolókat az általuk meghívott reménybeli ügyfeleknek, szakértőknek. Egészen egyedi módon hekkelte meg 2014-et a Chateau Pontet-Canet, miután még az értékelések megkezdése előtt beárazta 60 euróra a borát. „Sokan próbálnak valahogyan kitűnni, ez nem erősíti a kollektív szellemet” – panaszkodott Olivier Bernard, a nagy eseményt szervező Union des Grand Crus de Bordeaux elnöke. Korábban hagyományosan egy egész hétre „szétterült” a „zöld borok” vására, míg a közelmúltban már volt olyan év, amikor két naposra apadt a rendezvény (idén négy naposra tervezték).

Tavaly 6 ezren vettek részt rajta, ami jónak számít, ám a 2018-as (jó, de drága) évjárat üzletkötéseinek száma és értéke jócskán alulmúlta a várakozásokat. „Vajon a hasonló minőségűnek kikiáltott 2019-es évjáratból ilyen gazdasági környezetben – Ázsiában kisebb visszaesés év elején, Brexit, Trump büntetővámja és most a koronavírus – ki akar majd vásárolni?” – tette fel a kérdést a napokban thedrinksbusiness.com-on megjelent írásában Rupert Millar. Normális esetben a március végi kóstolót követően június-júliusban kerül aláírás a szerződésekre. „Még a legoptimistább forgatókönyv szerint is legkorábban májusban lehet megtartani a most elmaradt kóstolót, júliusig viszont akkor is le kell bonyolítani mindent, mert az augusztus már uborkaszezon. Vagyis a szokásos 5 helyett 3 hónap alatt kéne eredményt produkálni egy drágának ígérkező évjáratban a recesszió kellős közepén” – írja Millar. Hasonlóan aggályosnak tartja a meglebegtetett B-tervet, vagyis hogy őszre halasztják az egész kampányt.

 

Szerinte ez egy esély a borvidéknek a rendszer teljes átgondolására, ehhez viszont forradalmi újratervezésre van szükség: 2021 tavaszán tartsák meg a 2019-es borok en primeur bemutatóját, és a jövőben is maradjon ez az elcsúsztatás. „Ezzel két régi kritikának is ki lehetne húzni a méregfogát. Sokan mondják, 6-7 hónapos félkész állapotban képtelenség ítéletet mondani a borokról. Ezután viszont másfél évesen kellene, amikor már jóval előrébb tartanak a fejlődésben. Másrészt elejét lehetne venni a pletykáknak, miszerint a pincészetek az en primeur hétre szándékosan olyan házasításokat raknak össze, amik elnyerik a közönség tetszését, viszont köszönő viszonyban sincsenek a piacra dobott termékkel.”

Az elképzelésben van ráció, hiszen 2021-re várhatóan a világgazdaság is már kicsit magához fog térni. A borászatok jelentős része mögött tőkeerős befektetők állnak, van egy évre való tartalékuk. A brókerek, négociant-ok pedig az elmúlt évtized cikk elején említett viszontagságai miatt időközben diverzifikálták tevékenységüket, elkezdtek muzeális borokkal, csiszolatlan gyémántok felkutatásával és más régiók en primeur boraival foglalkozni, vagyis jó eséllyel ők is túlélnek addig. Egy év kihagyás után a piac is jobban ki lenne éhezve az új Bordaux-iakra, szóval ha valóban annyira jó, az őt megillető figyelem övezhetné a 2019-es évjáratot. Ahogy Gavin Quinney, a Chateau Bauduc tulajdonosa nagyon találóan megfogalmazta: „a miénk nem olyan, mint a divatszakma, ahol már ősszel lehetetlen eladni a tavaszi kollekciót”.