„Szekrény tetejéről lekerült régi boroknak kizárólag eszmei értékük van, mindenkit arra bíztatok, hogy bontsa fel és igya meg nagymama és nagypapa emlékére” – mondja Bálint László nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium oktatója, aki olykor maga is szokott értékbecslést végezni. Mint magyarázza, három előfeltétele van annak, hogy érdemes legyen ennél többet foglalkozni a dologgal: a bort sötét helyen, pincében és hidegben tárolták. Ha ezek közül valamelyik nem teljesült, akkor gyakorlatilag nincs remény. Sokáig tartotta magát az a nézet is, hogy a parafadugóval lezárt borok csak fektetve őrzik meg hosszú ideig minőségüket, ám ez megdőlni látszik.

 

 

Természetesen nem mindenkinek van lehetősége felgöngyölíteni a talált, örökölt bor előéletét. „Ha rosszul tárolták, zavarosság, színkiválás alakulhat ki a borban, ha összeszárad a dugó, akkor ereszt, és ha párolog, akkor is szemmel láthatóan csökken a palackban a mennyiség” – sorolja az árulkodó jeleket Bálint László. Hozzá legtöbbször egyébként a szülők, nagyszülők régi tokaji boraival kapcsolatban érkezik ilyen megkeresés, ezeknél a nem megfelelő tárolásra utalhat a nagyon mély, sötét szín is.

 

Gyere el Te is a Borkollégium változatos tematikájú borkurzusainak egyikére és tanulj  többek között a borhibákról, vagy arról, hogy az egyes színárnyalatok a borban mire utalnak.

Sok közülük ráadásul az állami gazdaság, vagyis a szocializmus időszakából maradt meg, ezért más gond is lehet velük. „1975 és 1986 között hirtelen megtízszereződött a bortermelés Tokajban, vagyis 10 palackból 9 hamis volt” – villant fel egy másik szempontot Víg Gyula, a Váci Curia Borház és Borgyűjteménytár tulajdonosa, aki 30 éve foglalkozik muzeális borokkal. 1975-ben a kombinát még maga buktatta le a pancsokat azzal, hogy ráírta, 3 évig őrzik meg a minőségüket (a valódi aszúkra pedig azt, hogy korlátlan ideig). A többi évjáratnál ez már hiányzik, így marad a „rázópróba”: az eredeti régi tokajiknak arany színűk kell legyen a rázás után is, a hamisítványok ezzel szemben úgy néznek ki, mint egy rosszabb minőségű kávézac.

 

Hazai viszonylatban, a viszonylag nagyobb mennyiségben fellelhető borok közül a 1. illetve 2. világháború előtti tokaji aszúk a legértékesebbek.

 

Csak ha az előbb elmondott tesztek mindegyikén átment a borunk, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Kölcsönös időspórolás okán általában még ekkor is egy fotós emailváltás az első lépés, az avatott szem ugyanis a legtöbbször képről megmondja, hogy a fenti feltételeknek valóban megfelel-e az adott tétel. Ha igen, akkor jöhet a személyes találkozás. Az alapos szemrevételezésnél megint előkerül a hamisítás kérdése, a hamis borok piaca ugyanis manapság is virágzik (igaz, már nem központi „utasításra”).  

 

Minden kornak megvan a maga jellemző anyaghasználata, grafikai stílusa, amiből kiderülhet, valóban akkor készült-e a bor, mint amit a címke állít. Ez persze nagy történelmi, lexikális ismeretet igényel” – mondja a különleges tételekkel foglalkozó aborbolt.com vezetője. Példaként hozza, hogy Bordeaux egyik legdrágább (és ezért előszeretettel hamisított) pincészeténél, a Chateau Lafite Rotschildnál korszakonként változott a címkén az emblematikus kastély rajza, olykor nüansznyi a különbség, de ezzel egy szakembernél simán fenn lehet akadni. Magának a bornak a bevizsgálására csak a legritkább esetben kerül sor. „Egyszer egy többszáz tételes gyűjteményből szúrópróbaszerűen laborba küldtünk pár palackot, amiből mintát vettek, hogy kiderüljön a borok állapota” – meséli. Egy ilyen vizsgálat tételenként tízezer forintos nagyságrendű költséget jelent.

 

 

„Nem mindig segít a laborvizsgálat, egyszerűen azért, mert nincs egy összehasonlítási alap. A tokaji állami gazdaság idejéből hatalmas készletek maradtak fenn a jogutódnál. Az 1956-os évjáratot már átpalackozták, újradugózták, miközben minden egyes palackból mintát vettek és azt analizálták. Ha tehát felbukkan a piacon egy 1956-os tétel, ott lehet tudni, milyen paramétereket kell mutasson, hogy azt mondhassuk, ez még rendben van. A többi évjáratnál ez a munka ezután fog következni” – magyarázza Bálint László. Így tehát a legtöbb esetben nem marad más, mint amit a nemzetközi borakadémikus a cikk elején említett: meg kell inni a bort. Meg nem romlott, a fő probléma az lesz (az aszúnál), hogy az édesség mellett már csak az oxidációs jegyeket (túlzott karamella, dió) fogjuk érezni.

Összességében tehát elmondható, nagyon kicsi az esélye, hogy valaki véletlen folytán olyan kincsekhez jusson, mint mondjuk 2017-ben a New Jersey-ben található Liberty Hall Museum csapata. Ők egy felújítás során akadtak 90 palack befalazott 100-200 éves madeira borra, amik közül egyes darabokat utóbb 15 ezer dollárért (4,5 millió forint) sikerült eladni egy aukción.