„A túrasport az én kategóriám, úgyhogy bevallom, először idegenkedtem ettől a motortól” – kezdi élménybeszámolóját Takács Zsolt, aki - csakúgy, mint korábbi tesztvezetőink -, egy hétre kapta kölcsön a Hondától az enduro motorok királyaként aposztrofált VFR1200X-et, hogy kalandozzon vele a villányi lankákon.

„Szerencsére az időjárás is kedvezett a késő őszi próbának. Több száz kilométer alatt a lehető legtöbb módot, funkciót volt szerencsém kipróbálni. Egy városon kívüli túrával leptem meg magam először. A motor meglehetősen könnyed kezelhetősége és a jól kézre eső kezelőszervek hamar kitűntek. Gyors és mozgékony, még a szűkös mecseki szerpentineken is. Az első komolyabb előzés közben mutatta ki a foga fehétjét rendesen. Akár automata-sport, akár manuális fokozatban nézzük, nem volt gond a lóerő hiánnyal. A sport-fokozat teszi a dolgát és felszabadítja a még rendelkezésre álló lóerőt. Gondolkozás nélkül kapcsol vissza és lódul meg, akár két személlyel is”  – meséli Zsolt.

„Aztán, gondoltam, nézzük meg, Pécs belvárosában mit tud a motor, és sötétedés után 30 kilométert beleraktam tisztességgel... Nos, azt a fogyasztásmérőt jobb, ha nem látom, de hát nem is az alacsony fogyasztás volt az elsődleges elvárás” – nevet Zsolt. „Mindenesetre, mint mondtam, volt alkalmam kipróbálni a funkciókat – az automatát, a sportot, a >>plusz-minuszt<< –, mentem sík terepen, szerpentinen felfelé, dugóban rengeteg autó között, kis utcákban szűkösen lavírozva. Városban nálam egyértelműen a >>plusz-minusz<< (manuális sebességváltó, tulajdonképpen egy bajuszkapcsoló – a szerk.) viszi a prímet; az automata is hasznos tud lenni, de talán az a nálam kényelmesebb embereknek való. Kipróbáltam egyébként az ABS-t is; mondjuk, kénytelen voltam, mivel kifordult elém egy kombájn, de legalább tapasztalatból mondhatom, a fékrendszer hibátlan” – így Zsolt.

Zsolt párja, Günzer Gina szintén egy erősen borközeli személy, de a családneve ezt sokak számára bizonyára rögtön el is árulja. Günzer Tamás lánya jelenleg a családi pincészetet erősíti, és maximálisan osztozik Zsolt, a motorok iránt érzett szenvedélyében. „Ahhoz képest, ami nekem van – egy Suzuki 650-es SV, de már túrára felkészített/átépített –, olyan a VFR1200X, mintha limuzinban ülne az ember. A hosszú túrák alkalmával nem elhanyagolható szempont a testtartás sem. Bár egy lendületes enduroról beszélünk, a tervezők valószínűleg kényelmes emberek lehettek, mert sikeresen eltalálták a jó üléspozíciót és testtartást. Balcsira ketten, a párommal mentünk le, és azt kell, mondjam, a tesztmotor sokkal kényelmesebb volt utassal.”

A VFR1200X egy 285 kilós csöppség, de a mozgékonyságra, a fordulékonyságra vonatkozó dícséreteket e behemótok terén mindig begyűjti a cég a kritikusoktól. „Tartottam attól, hogy százharminc fölött majd dobálni fogja a motort a szél a hátulra felszerelt doboz miatt, de nem. Nem könnyű holmi ez a doboz sem, de ez a stabilitás leginkább a súlynak köszönhető. Összességében megváltozott a véleményem erről a kategóriáról” – mondja Zsolt.

A Crosstourernél a módosított vezérlésnek köszönhetően jóval nagyobb nyomaték áll a pilóta rendelkezésére négyezres fordulatszám alatt, és a maximális 126 Nm-re sem kell sokat várni. A Crosstourer tehát már egészen alacsony fordulatról meggyőzően elindul, és lelkesen pörög 9500-ig – legalábbis manuális váltóval. A DCT (Dual-clutch Transmission, magyarul duplakuplungos erőávitel) változatról hiányzik a kuplung- és a váltókar, cserében viszont a jobb oldali kormánymarkolaton találunk egy nagyméretű billenőkapcsolót. Ennek a váltónak leegyszerűsítve az a lényege, hogy két kuplungszerkezet dolgozik együttesen a fokozatok két csoportján. Azaz van egy kuplung az 1,3,5-ös sebességfokozatokhoz és van egy a 2,4,6-os fokozathoz. Amikor váltunk akkor a számítógép-vezérléssel az egyik kuplung kienged, míg a másik záródik. A rendszer lényege a folyamatosság.

A Crosstourer másik újdonsága a TCS nevet viselő kipörgésgátló. A kikapcsolható elektronika a két kerék fordulatának különbsége alapján veszi el a gázt. „Kifejezetten finoman lép közbe, szinte csak a műszerfalon felvillanó fény tudatja, mikor avatkozik bele a vezetésbe. A kipörgésgátló rossz tapadási körülmények közt hasznos segítség” – vélekedik Zsolt.

***

Közben megérkezik Gere Zsolt és édesapja, a pincészet borai pedig egyre jobban ellepik asztalunkat.

A Gere Tamás Pincészet évtizedek óta szőlőtermesztéssel és feldolgozással foglalkozik. Az első saját palackozású borukat 1988-ban hozták forgalomba, melyek mára országosan is ismertté váltak. Pincészetük jelenleg 35 hektáron gazdálkodik, az ültetvényeik pedig Villány, Nagyharsány és Siklós legjobb adottságú területein helyezkednek el.

„Az egyre növekvő mennyiség miatt 2002-ben fejlesztésekbe kezdtünk. A technológiai folyamatokat szétválasztottuk: a feldolgozás és a borok hordós érlelése Nagyharsányban történik, míg a palackozás, a palackos érlelés és a kereskedők kiszolgálása az újonnan épült villányi üzemünkben” – meséli Gere Zsolt.

A ’80-as években elkezdett vállalkozás mára ismert családi pincészetté nőtte ki magát. Az apa, Gere Tamás mellett a következő nemzedék is belépett a sorba. Zsolt képzett borász, és főleg a pincében tevékenykedik. Hagyományos és nemzetközi fajták egyaránt megtalálhatók a területeiken. A kisebb mennyiségben termesztett fehérbor-fajták, az olaszrizling és a hárslevelű Nagyharsány és Siklós dűlőiben teremnek. Villány legfontosabb hagyományos kékszőlői, a kékoportó és a kékfrankos mellett a világszerte népszerű pinot noir, cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot is igen jelentős szerepet játszanak a fajtaválasztékukban. A szőlő feldolgozása és a bor érlelése a nagyharsányi pincéjükben történik. A leszüretelt szőlő műanyag ládákban kerül beszállításra, majd válogatás után bogyózva kerül az erjesztő tartályokba. Az erjesztés kóracél tartályokban zajlik, ezt követően a vörösborok nagy fahordókba és barrique hordókba kerülnek.

„Mára mi is igyekszünk igazodni a modern világ kihívásaihoz, követelményeihez, így nálunk is a fenntarthatóság a legfőbb cél. Organikus módon gazdálkodunk a szőlőben, a tanácsadóink pedig Wassmanék, akik ilyen téren sokaknak segítenek (és akiket ha máshonnan nem, a természet- és tájhű gazdálkodásból származó borokat népszerűsítő Terra Hungarica kötelékeiből ismerhet az olvasóközönség – a szerk.)” – árulja el a borász.

És hogy mit is tud ez az Aureus, meg az alatta lévő tételek? Lássuk.

Még nem forgalmi tétel, bár mivel csupán 400 palack készült belőle, így valószínű, hogy Geréék ezt a tételt a fogadójukban kívánják értékesíteni. Nem olcsón: egy üveg 5000 forintot kóstál.

Illatban ntenzív újhordós (vanília, karamell), rózsaolajos aromákkal találkozunk elsőre, melyek az ízben is visszaköszönnek, trópusi gyümölcsök hadával kiegészülve. Az almasavbontásnak köszönhetően egy krémesebb textúrával van dolgunk. Az alkohol belesimul a szerkezetbe, a savak lágyak, a finish pedig talán egy kicsit lehetne hosszabb. Mindenesetre a pincészet e tétellel egy könnyen iható, könnyen megszerethető bort tett vendégei asztalára.

Tartályban készült, csavarzárral ellátott bor, ami intenzív illatában hozza a fajtára jellemző darált mandulát, fehér szirmokat, fehér húsú gyümölcsöket. E tétellel szintén a jól iható borok körét kívánta a pincészet gyarapítani, ennek megfelelően ropogós savakat, moderált alkoholt és egy könnyed testet kapunk a kortyban. A lecsengésben a citrusok mellett találni egy kevés fehérborsot is, de tulajdonképpen egy egyszerű, egyből érthető itallal van dolgunk.

Meggyel, gránátalmával indít illatban, ami mögé levegővel megérkeznek az édesfűszerek. Életerős savak a kortyban, ami mellett egy picit magas alkoholt találni. Ízében: meggy, bors; lecsengésben: gyógynövény. A hordó szerencsére nem ül az aromaprofilon, de a legjobb, ha ezt a bort egy év múlva kóstoljuk, hátha palackban még tovább csiszolódik. Egyébként meg Villányban vagyunk, ahol az ilyen savhangsúlyos boroknak inkább örülni kell, hiszen ezek jó pár évvel tovább tudnak élni a már eleve lágyan megszülető társaiknál.

Cseresznye, nubuk, feketebors, szerecsendió, huhh, az illata sokat ígér. Remek savak itt is, akár a pinónál, lágy tanninok, közepes test, kissé tüzes hangulat (14 % alk.). Széles, sima felszínű, kimondottan hosszú lecsengésű bor. Szerettem. Nem olcsó, 5000 forint, de azon kevés kadarkák közé tartozik, amelyek ennyi pénzért remek borélményt szolgáltatnak.

Feketeszeder, lícium gyümölcs, málnalevél és sok-sok fűszer kezdésnek. Az ezúttal is meglepően vitálisnak mutatkozó savaknak köszönhetően ez az erdei gyümölcsös-fűszeres világ hosszan érezhető a kortyban. A remek arányok és a sima felszín eleganciát kölcsönöz a bornak. Bravó!

Közepesen sötét rubin színű folyadék, aminek illatképét elsőre negró, vizes bőr rajzolja, de levegővel töppedő kékszőlő, szilva és édesfűszerek is jelentkeznek. Sok, még kissé kökényesen szárító tanninnal találkozni a kortyban, meg persze sok-sok gyümölccsel. Teltsége, alkoholossága ellenére nem mondanám robosztusnak, ez is megfelel a jól ihatóság kritériumának. De ez koncepció is – mint azt Gere Zsolttól megtudtuk. Bőven van még potenciál ebben a borban, érdemes lesz megvizsgálni 2-4 év múlva is.

Elsőre ribizli, rózsabors, szellőztetéssel, cseresznye és föld bontakozik ki az illatprofilban. A bor 40 %-ban cabernet franc-ból, 40 %-ban merlot-ból, 20 %-ban cabernet sauvignon-ból áll össze. Hogy ez a bor még nincs készen, arról savkészlete, erőteljesen kökényes tanninjai árulkodnak. A szárító cser ellenére azonban felsejlik valami abból az eleganciából, ami szerintem leginkább 3-4 év múlva fog kiteljesedni a borban. Komplex és mély ital, aminek remekül sikerült kilépnie a nehézkes nagy villányi vörösek sorából. Így is lehet nagy bort készíteni, kérem szépen.