Az autóban klezmer zene szól.

- Kapcsold az ötödik sebességet!

Már meg is bántam ezt a figyelmeztető mondatot. Mosolyog. Káprázatos. Magával ragadó a szeme. De lehet, hogy most öl a tekintete? Vagy szeret? A tolnai dombok között andalgunk. Vár a szenvedély. Passionata.

Csak azt az utolsó, úgy 300 métert feledném. 2006-ban ugyanilyen kátyúkkal terhelt volt a megérkezés. Zomba határától egészen a kastélyig. Megmagyarázhatatlan, hogy miért nem figyelünk oda arra, ami érték. Aztán a lábunk előtt kitárulkozik egy darab Toszkána. A kertben medence, mintha egy olasz agriturismo-ba érkeznénk. Ott vár ilyen luxus és idill. Sanyi bá’ mint régi ismerőst, úgy fogad. Pedig csak egyszer jártam itt. Annak is van már vagy négy éve.

- Maga a facebook-os.

Mosolyogok. Nehéz lenne neki elmagyarázni mi az a közösségi portál. Más dimenzióban él. Neki van igaza!

Nem véletlenül van bennem toszkán érzés. Siena és a bódító dél. A sienai városatyák mondták egykoron: „Aki a város kormányzásával próbálkozik, annak elsősorban a szépsége lesz a gondja”. Szekszárd is bódít. Most éppen a hétvégi kihaltságával.

 

Közben kilenc bor vár ránk Zombán. Majd este. Most egy rozé a belépő. Hangulatteremtő. Sanyi bá’ úgy néz ki, mint egy szakács-házmester-kertész-fogadós. Bajsza alatt huncut mosolyával terelget. De csak finoman. Nem vágyom Itáliába. Két szabad szoba maradt.

- Na, melyiket választod Mona? Ezt? Vagy azt?

Még jó, hogy nem a másikat, abban már álmodtam. Jó, álmodjunk most egy másik álmot. Új szobát. De előbb egy kis séta Monával a régi és új szőlőtőkék között. Gyermeki sárdagasztás. A lapos palackból házi pálesz melegít. Valaminek a nyitánya ez. Zakatol. Passionata. Egy örökké tartó szenvedély. A 2007-est Cabernet Franc-ból, Merlot-ból és Sauvignon-ból gyúrták, pedig általában Franc-ból készül. De még mielőtt a csúcsra érünk, leereszkedünk a szőlők között a faluba. Benézünk a helyi kocsmába. Kihagyhatatlan szocreál romantika. Még jó, hogy nem hoztuk magunkkal a pénztárcánkat. Sárosan és éhesen érkezünk vissza. Jön a segítség. Rongy és kefe. Tisztán lépünk be a kastély ajtaján. Még mindig nem értem az előző tulajdonos lelkivilágát, aki valószínűleg megtalálta a giccs festészet übermesterét. Az ebédlőben szőlődombokról és pincékről készült „festmény” borítja a falat. Mint egy rosszul sikerült óriásplakát. A századforduló igényes polgári bútorai azért oldják a képet és elegánssá teszik a belső tereket. Sakkozni is lehet. Otthon érzem magam, amikor megérkezik Sanyi bá’ házikolbászos uzsonnája. A konyha szomszédságában ücsörgünk. Neki elhiszem: van még magyaros vendégszeretet. Még egy pohárral! Közben a készülő vacsora illata lengi be a teret. Vidéki polgári hangulat. Vagy inkább egy dzsentri feeling.

A pihenésbe beleizzadunk. Majd jön a vacsora. 2008-as és 2009-es hordómintákkal ismerkedünk. Egy bortudorral, egy valamikor volt, külföldről hazaérkezett vízilabdázóval és párjaikkal ülünk az asztalnál. Könnyed csevegés. Komoly borok. Eszembe jut a Szent Gaál pincészet jelmondata: „Borsznobok kíméljenek!”. A 2007-es bikavérüknél úgy érzem eljutottunk a csúcsra. De nem. Mert zárásként érkezik a szenvedély. Bordeaux-i házasításból született Passionata. Pedig e név alatt, általában csak Cabernet Franc-ot palackoznak. A 2006-os Pannon Bormustra csúcsboruk alkoholban égő testét látom és érzem a számban. Katedrálisablakokat vizionálok a pohár falán. A bortudor majd megmondja milyen illatokat és ízeket érezzünk. Mi addig kérünk még egy üveggel!

Másnap. 11 órakor már reggelizünk. A házi sonka ismét toszkán hangulatot hoz. Vékonyra szelt, de ízében magyaros. Nem bolti portéka. Vissza kell bújni az ágyba. Passionata hangulat. Ha beleharapsz ebbe a szenvedélybe, akkor biztosan nem zavar, ha éppen rosszkor nyitja rátok az ajtót a szobalány. Már régen át kellett volna adni a szobát.