Magyarországon a 2000-es évek vége, a 2010-es évek eleje a Soproni borvidék sikereiről és az itt zajló megújulásról szólt. Jól emlékszem, hogy a borértők olyan izgalommal várták Franz Weninger pinot-ját, syrah-ját, mint előtte jó pár évvel például Gál Tibor borait. A soproni kékfrankos kétségtelenül az egyik legkeresettebb vörösbor volt. Akkortájt a legmenőbb dolgok közé tartozott Ráspi Jóska éttermében vacsorázni, aki minden évben odarakott egy-egy elképesztő bort, és mellé járt egy-egy fricska is – az arra érdemeseknek. Az pedig, hogy volt három fiatal és tehetséges borász hölgy (Birgit és Katrin Pfneiszl, ileltve Luka Enikő), akik a férfiak uralta világban akartak érvényesülni, egyenesen csodaszámba ment. Emellett pedig folytak a határon átnyúló közös munkák. Sokan kapták fel a fejüket, amikor a soproni Lukács Szabolcs sommelier bajnok lett 2007-ben. Élénk volt a bormarketing élet is, főleg Riegler Zsolt munkájának köszönhetően.

Aztán megszűnt az állami bormarketing támogatás, bezárt a Soproni Bormarketing Műhely, és szépen elcsendesedtek a nagy hullámok, egyre kevesebb szó esett Sopronról. A pénzügyi befektetők elkerülték a borvidéket, és szakmai támogatás sem érkezett a meglévők mellé. A soproniak, ahogyan Taschner Kurt mondta, kicsit későn ébredős népek. Nem is volt rá szükségük, hogy a borászatban keressék megélhetésüket, hiszen a közeli Ausztria, illetve a régió mindig nyújtott egyéb lehetőséget. Náluk most kezdődik az a generációváltás, ami máshol az országban már lezajlott. Egyre tűnnek fel a fiatal soproni borászok, akik a soproni borral, borban képzelik el jövőjüket.

 

A soproni borvidékről illik tudni, hogy a Fertő-tó déli oldalán, elsősorban a Kőszegi-hegység és Vaskeresztes dűlőin terül el. Igazából egy borvidék Burgenlanddal, Lajtával és Ruszttal, benne van a Kárpát-medence egész történelme. Valamikor a borkészítés északi határán terült el, de mára ez már nem igaz és egyre kevésbé lesz az. Ettől még az izgalmas palás, gneiszes, mészköves, gazdag erdőtalajjal borított terület kiváló a boroknak, ahogyan a kissé hűvös, átlagosnál csapadékosabb, jó széljárású klíma is. Sopron mostanság vörösborairól híres, de a filoxéra előtt inkább fehérboros területként tartották nyílván a történelmi besorolásban. Főbb fajtái a kékfrankos, a cabernet-k, a zweigelt, a zöldveltelini és a chardonnay. De elsősorban és mindenekelőtt a kékfrankos a zászlós fajta, és ez nem is fog változni.

A már emlegetett csendesség nem volt rossz hatással a borokra, mivel azokban jelentős, jó irányú fejlődés történt. Az előrelépés a fehérborok, és ezen belül is a zöldveltelni területén a legszembeötlőbb, bár itt indultak a legmélyebbről. Mára ez lett a legfontosabb fehér szőlőfajta, és minden elfogultság nélkül állítom, hogy Sopronnak van esélye, hogy messze jobb tételeket készítsen belőle, mint Ausztria. A kóstolt alap veltelinik (Lővér Pince, Linzer-Orosz Borászat) egy rangban vannak osztrák kategóriatársaikkal, a Molnártiti Selection (Vincellér) pedig egyértelműen túlteljesíti ezt a szintet. Van még mit csiszolni, a hiányosságok a fajta jobb megismerésével kezelhetők. A vörösborok pedig megmutatták, hogy a soproniak józanul gondolkodó népek, nem fognak ennél a fajtánál sehova sem vezető forradalmi gondolatokat megvalósítani.

 

A vörösboroknál nem történt jelentős irányváltás, amit nem is indokolt semmi. A változás a borok letisztulásában, és a technológiák szebb használatában jelenik meg. A kékfrankos viszi a prímet, ebből készül rozé, alapkategóriás, dűlős tétel, illetve különböző válogatások, sőt a házasítások alapja is ez. Maradt a gazdagon gyümölcsös, jó savakkal bíró, egyensúlyos és elegáns tételekre való törekvés. A kékfrankos és az egyre népszerűbb zweigelt is elsősorban reduktív erjedésen megy keresztül, utána történik egy nagyhordós érlelés. A nagyhordóban töltött idő sem nagyon haladja meg a 6-12 hónapot. Ettől eltérőek lehetnek a dűlős tételek, de itt is inkább a hordóban erjedés adja a különbséget. Lényeg a sok gyümölcs, és az elegancia. A francia fajták esetében sem jellemző a túlzott hordós érlelés, a shirazok, merlot-k és cabernet-k is inkább a gyümölcsösségre és a jó savgerincre épülnek. Szerencsére van a pincészetekben önmérséklet, hiszen ezek a nagy hőigényű fajták nem készülnek minden évben.

A kóstolt borok alapján azt kell mondanom, hogy Sopron az egyik legegyértelműbb önképpel rendelkező borvidék Magyarországon. Letisztult a fajtaszerkezet, és a technológia, a megjelent borászok között nincs nagy gondolati különbség. A hangsúlyok talán kicsit mások, de ez így természetes. Jól egyesítik az aktuális fogyasztói szokásoknak megfelelő frissességet, gyümölcsösséget az érlelés lehetőségével. Persze azért volt néhány érdektelenebb bor, de hibás tételekkel egyáltalán nem találkoztam.

Sopron borai készen állnak arra, hogy újra reflektorfénybe kerüljenek, amihez csak egy dologra lenne szükség, mint mindenhol és mindenkinek ebben az országban: pénzre. Úgyhogy kedves fogyasztók húzzunk bele, hadd fogyjon a soproni bor, ürüljenek a pincék, mert készlet van bőven, és mert eladási problémák itt is akadnak.

 

Az este személyes kedvencei:

Etyeki Kúra Kékfrankos 2016, Garger Pince Kékfrankos Válogatás 2015, Jandl Kékfrankos Missio 2016, Linzer-Orosz Borászat Professor Zweigelt 2015, Taschner Bor- és Pezsgőház Blanc de Blanc 2015, Töltl Pincészet Pinot Blanc 2017, Molnártiti Selection Zöld veltelini 2015

Főszereplők voltak:
Bónis-Reitter Borászat, Bruckner Borászat, Etyeki Kúria, Gangl Borászat, Hermann Pincészet, Horváth Pince, Jandl Borászat, Kocsis Borászat, Linzer-Orosz Borászat, Lővér Pince, Luka Pincészet, Sterlik Pince, Taschner Bor-és Pezsgőház, Töltl Pincészet, Vincellér & Molnártiti Selection.

 

---