„Mit értünk hagyományos kontra modern borstíluson” – teszi fel a kérdést egy olvasó a Wine spectator egyik erre szakosodott rovatában. Valóban sokat hallani a borszakmában az „old school" és „new school" kifejezéseket, de értjük is, mit jelentenek? Hát mi most elmondjuk.
Előszeretettel osztják fel a borokat „old school” és „new school” borokra, és ezeket sokan még az óvilági és újvilági borstílusokkal is hajlamosak összekapcsolni.
A hagyományos borkészítési eljárás feltételezi, hogy olyan módszereket alkalmaznak, amik akár sok száz évre is visszanyúlnak, illetve természetközeliek, hiszen akkoriban még nem állt rendelkezésre a mai modern technika. Ezzel szemben a modern boroknál éppenhogy bevetik az összes létező innovációt.
Az előbb elmondottakhoz képest azonban némileg módosult a hagyományos és modern bor kifejezések jelentéstartalma, mivel sokkal inkább stílust jelölnek meg. A modern jelzőt használjuk a lágyabb, érett szőlőből készült, intenzíven gyümölcsös, nulla vagy enyhe hordós érlelést kapott tételekre, míg a hagyományos jelzőt a kevésbé zamatos, robosztusabb, erőteljesebb hordójegyeket mutató, érlelhetőbbekre értjük. Hogy magyar példát is mondjunk mindkettőre: villányi
RedY (modern) illetve egri bikavér superior (hagyományos).
Két kiegészítést mindenképpen érdemes tenni.
- Egyrészt, mint említettük, a modern kontra hagyományos inkább a borstílusra vonatkozik, vagyis például az ökológiai/vegyszermentes művelés, spontán erjesztés, gépi szedés, robotizáció kifejezések és a modern borok közé egyáltalán nem tehetünk egyenlőségjelet.
- A hagyományos borstílus sok esetben virágnyelven azt jelenti: „régi, rosszul karbantartott hordó, túlterhelt szőlő”. Más esetekben is sokszor inkább szitokszóként használjuk, pedig nagyon nem így kéne lennie. Pláne most, amikor elindult egy trend és egyre többen visszanyúlnak hagyományos/elfeledett eljárásokhoz. Legjobb példa erre a grúz borok soha nem látott népszerűsége napjainkban.