Ez a tény azonban még nem jelenti azt, hogy az egyes bortermelő országok jogalkotói könnyű helyzetben lennének. Az ágazat szereplői joggal várják el, hogy az őket terhelő adminisztrációs terhek csökkenjenek, ugyanakkor a jogalkotó számára is kötelezettséget jelent a közösségi jog betartása és betartatása.

Az Európai Unió döntéshozatalának reformját követően az Alaprendelethez kapcsolódó végrehajtási feladatok két különböző jogalkotási eljárás mentén történnek. A jogalkotás egyik módja alapján az Európai Bizottság az Alaprendeletet alkotó Európai Tanácstól és az Európai Parlamenttől olyan jogalkotási jogosítványokat kap, amelyekkel a Bizottság alapvető szabályokat állapíthat meg. A jogalkotás másik módjára vonatkozóan az Alaprendelet alkotóitól a Bizottság csak végrehajtási jellegű jogalkotási lehetőséget kap.

 

A termelési potenciál esetében a jogalkotó a nyilvántartás szabályozásának kialakításában a Bizottság számára tág lehetőségeket biztosít. A felhatalmazás a nyilvántartás vezetésére vonatkozó kötelezettségre és a nyilvántartás használatára, és annak meghatározása, hogy ki köteles nyilvántartást vezetni, valamint az ilyen kötelezettség alóli mentességekre, illetve a nyilvántartásban szerepeltetendő műveletekre vonatkozik. Végrehajtási jellegű felhatalmazást kapott a Bizottság a nyilvántartás felépítésére, a nyilvántartásban szerepeltetendő termékekre, a nyilvántartásba vétel határidejére és a nyilvántartás lezárására vonatkozó szabályok megállapítására, a tagállamokat a veszteségek maximálisan elfogadható százalékos értékének meghatározására kötelező intézkedésekre, valamint a nyilvántartások vezetésére vonatkozó általános és átmeneti rendelkezésekre.

Ezt a két jogalkotási formát azért érdemes megkülönböztetni egymástól, mert a tágabb jogalkotási felhatalmazás felett a Parlamentnek van kontroll szerepe. A képviselők az ágazat szereplőinek képviseletében fékezhetik a túlzott bürokráciát.
Fontos az adminisztrációs kötelezettségek teljesítésének szervezése

Ahogy azt a korábbi, adminisztrációs kötelezettségekkel kapcsolatos cikkeinkben is már leírtuk, abban mindenki egyetért, hogy a borpiaci reform egyszerűsítést megcélzó törekvése egyértelműen kudarcot vallott. Az adminisztráció növekedéséből adódó terhek nem csak az ágazat szereplőinek rossz, hanem a tagállamoknak is. Egy összetettebb adminisztrációban több és gyakoribb lehet az adatszolgáltatás elmaradása, a pontatlanság. A termelési potenciál szempontjából viszont az ágazat minden szereplője, bármelyik oldalon is álljon, abban érdekelt, hogy pontos adatok álljanak rendelkezésre. Csak megbízható adatokból lehet megfelelő következtetéseket levonni, azokra döntéseket alapozni.

A 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet az adminisztrációs kötelezettségek teljesítésének ésszerűsítésére törekszik. Ehhez felhasználja azokat a tagállami sajátosságokat, amelyek Magyarországra jellemzőek, az ágazatban már régen alkalmazott megoldások. Erre tipikus példa a származási bizonyítványok rendszere. Ilyen dokumentumot más tagállamoknak nem kell alkalmazniuk, ugyanakkor a származási igazolások funkcióit más dokumentumok, vagy adatszolgáltatási kötelezettségek helyettesítik.

A származási bizonyítványokat az ágazat szereplőinek már a csatlakozás előtt is alkalmazniuk kellett. A származási bizonyítványok használatának kötelezettségét a Bortörvény 22. §-a írja elő. Ennek alapján borászati terméket csak származási bizonyítvánnyal rendelkező borszőlőből, mustból, borból lehet előállítani, illetve továbbfeldolgozás céljából forgalomba hozni. A származási bizonyítványok nem csak a borászati termékek előállításához adják meg a hivatalos igazolást, hanem a törvény szerint borszőlő alapú üdítőitalokat is csak származási bizonyítvánnyal igazolt szőlőmustból vagy szőlőmustsűrítményből lehet előállítani.

A törvény megmondja a származási bizonyítványok célját is. A 23. § alapján a borszőlő, illetve a bor származási bizonyítványa igazolja a származási helyet, a borszőlőtermés, illetve a bor mennyiségét, a borszőlő és a bor alkoholtartalmát, valamint az alkoholtartalom módosítására vonatkozó tényt. Ezen kívül ezek a dokumentumok igazolják, hogy a borszőlőtermés, illetve a bor oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel rendelkező bor, illetve milyen bortípus készítésére alkalmas. A származási bizonyítvány igazolja a borszőlő fajtáját, az évjáratot. A forgalomba hozatali engedélykérelemhez csatolni kell a származási bizonyítványt. Származási bizonyítvány hiányában vagy valótlan adatok feltüntetése esetén a borászati hatóság forgalomba hozatali engedélyt nem ad ki.

A származási bizonyítvány a törvény alapján tehát mindhárom adminisztrációs kötelezettség teljesítéséhez szükséges alapdokumentum. A származási bizonyítványok alapján igazolható a jövedéki terméknek minősülő borászati termékek mennyisége és származása, de ez a dokumentum jelenti az eredetvédelemmel rendelkező termékek igazoló dokumentumát. A 127/2009. (IX. 29.) FVM rendelet 14. §-a alapján a kiadott bor származási bizonyítványok összesítéséből a hegybíró el tudja készíteni a termelő szüreti jelentését, amely a termelési potenciállal összefüggő adatszolgáltatás közül a leginkább összetett feladatot jelentené a termelőknek.

Származási igazolások hiányában a fent bemutatott kötelezettségek teljesítését egészen más módon kellene megszervezni, amely egyértelműen többletterhet jelentene az ágazat szereplői számára.