A szervezők ezt a remek helyszínt olyan megfontolásból választották, hogy a nyár közeledtével majd jó lesz sütkérezni a napon finom borokat kortyolgatva, és gyönyörködni a csodás dunai panorámában. Mindez adott is volt, kivéve a szép időjárást, mert bizony a csúnya szél és a felhős-esős idő miatt be kellett borítani a teraszt szinte minden oldalról. Persze a borozgatást ez sem zavarta szerencsére. A hajót szépen kidíszítették, mindenhol lufik, nagy 22-es számokkal, el sem lehetetett téveszteni, hogy hova kell menni. Mint minden eddigi alkalommal, így most is zene színesítette a rendezvényt. De míg az előző két kóstolón egy-egy zongorista bűvölte el a közönséget játékával, ezúttal egy tehetséges fiatal művész, Szarka Mátyás játszott nagybőgőn. Sajnos a szél és a hangzavar sokszor elnyomta, pedig több figyelmet érdemelt volna.

 

A belépéskor minden résztvevő megkapta a szokásos prospektust a résztvevő borászokkal és az általuk hozott borokkal. Az elején érkezve tettem egy kört, de azon ritka dolog esett meg velem, hogy több olyan pincészet volt jelen, akiket nem ismertem, mint akiket igen. Most először volt szükségem tehát arra, hogy a kiosztott segítségből puskázzak. Persze azért akadt néhány fix viszonyítási pontom, mint mondjuk Tamás Ervin Csopakról, Benedek Péter Mártából, vagy az Egri Korona Borház. De nem hallottam még például sohasem a kunsági Szentpéteri pincéről, a somlói Fazekasról, vagy a neszmélyi Simeczről, a pannonhalmi Huszár vagy a pécsi Házler pincékről már nem is beszélve. Gyors újratervezést kellett tehát végrehajtani, hogy kiket és milyen sorrendben kóstoljunk.

Ránézésre a fehérboros felhozatal tűnt erősebbnek és mennyiségileg is többnek. Benedek Péter friss 2012-es mátrai cserszegi fűszeresével kezdtük, jó belövő bor, megbízható, klasszikus, intenzív illatos, parfümös jegyekkel. Mivel a jég még nem dolgozott eléggé, így a 2011-es chardonnayt későbbre halasztottuk, és előbb amúgy is a könnyebb versenyzőkre mentünk rá.

 

A pécsi Házler pince tulajdonképpen borvidéken kívüli területen, Bakócán található, apró kis pince, mindössze 1,2 hektár területtel és évi 3000 palackkal kimondott hobbiborászatnak számít. Kóstoltunk tőlük egy érdekes, fűszeres, zamatos 2011-es zöldveltelinit, valamint egy 2011-es olaszrizling és sauvignon blanc cuvéet. Ez utóbbiban az olaszrizling dominált, utóbbi csak színesítette.

Villányt érdekes módon nem egy nagyágyú vöröseiről híres pince képviselte, hanem Bakonyi Péter, aki siklósi fehéreket hozott. Sokak kedvence volt a vicces nevű Csavargó, mely olaszrizling, zöldveltelini, királyleányka 2012-es friss bora. Sokkal komolyabb és számomra is tetszetősebb volt a 2011-es Tiglio, hárslevelűből és olaszrizlingből.

 

A zalai borvidéket a Vinum Veress képviselte. Ők egy igazi különlegességet hoztak, mégpedig a 2011-es Pintest. Ez egy régi magyar szőlőfajta, már mindössze csak 1,3 hektár található belőle az országban, és az is csak náluk. Hasonló héjú, mint a szürkebarát, régen pezsgőkészítésre használták, érezni is lehetett a szép savstruktúráját. Emellett fűszeres, fehér borsos és virágos jegyekben bővelkedett. Egyedi bor, ki kell próbálni, mert kevés van belőle, és ki tudja meddig lesz még. A móri Geszler pince fehérborai erősen azonos karakterisztikát mutattak, pedig három különböző fajtáról volt szó (zenit, chardonnay, ezerjó). Közülük a 2011-es száraz ezerjó tetszett, ezen lehetett érezni a móri karaktert is, és a másik két borhoz képest komolyabb, komplexebb, a borvidék igazi arcát visszatükrözni képes fajta.

Aztán következett az este egyik érdekessége, a somlói Fazekas pince. Pezsgőt is hoztak, de először a borokat kóstoltuk. Juhfarkkal indítottunk 2009-ből, fajtajelleges, ásványos, kellemes. Aztán jött egy furmint 2004-ből, 9 éves bor, de olyan friss volt, mintha mindössze néhány éves lett volna csak. Meg is jegyeztük a borásznak, hogy valami nem stimmel, mert ennyi idő alatt sokkal mélyebbnek, érettebbnek és oxidáltabbnak kéne lennie, de ő esküdött, hogy ez bizony ennyi idős, mert ő különleges érlelési technológiát alkalmaz. Majd következett egy újabb általunk nem ismert egyediség, egy újabb ismeretlen szőlőfajta, a Korona a 2007-es évjáratból. Ez a fajta a Juhfark és az Irsai Olivér keresztezéséből jött létre.

 

Érdekesnek érdekes, de egyelőre nem látom, hogy ennek nagy mennyiségben létjogosultsága lenne. Végül pedig a non plus ultra: a somlói pezsgő. Az édes, félszáraz, száraz hármasból csak a szárazat mertük kipróbálni. Még bele sem kortyoltunk, már jelezte a tulajdonos, hogy a világ legjobb pezsgőjét kóstoljuk. Kíváncsiságunk ettől csak tovább fokozódott. Hát? Azt hiszem, én azért maradok továbbra is champagne-nál... Külön csak pezsgőnek szüretelt válogatott fürtökből készülő alapbort egy évig érlelik fahordóban. Érződött rajta Somló ásványossága, de kissé fáradtnak, oxidáltnak tűnt, ugyanakkor biztos, hogy egyedi jelenség, és helye van a szortimentben.

A csopaki Tamás pincére már nagyon vágytunk, tudtuk, hogy ott nem lehet hibázni. Mindenekelőtt volt levendula szörp, és a fél literes műanyag palackba zárt kellemes levendulás üdítő ital, a Levital. Na meg persze a friss 2011-es olaszrizling, klasszikus csopaki, melyben minden komponens a helyén, hibátlan, jó inni, minden kortya felüdít. Aztán jött az este legjobb fehére, a 2009-es Oriolus cuvée, sauvignon blanc, olaszrizling, szürkebarát házasítása. Érett gyümölcsök illata és íze, ásványok, kerek savak, testes, finom bor, egyensúllyal, komplexitással, egy csepp sem maradt a pohárban senkinél kóstoló csapatunkból.

 

Hogy magunkhoz térjünk végig kóstoltuk a Szarka pince Szent György-hegyi és badacsonyi borsorát. Szarka Gyula bizony nem csak a Ghymes együttes frontembere, de kiváló borász is. A borsorából számomra 2011-es szürkebarát tetszett a legjobban, mely stílusosan és találóan a Szarkabarát nevet kapta, fajtajelleges, testes, krémes, vastag, tömény, ásványos, és inni is jó, tetszett. A két olaszrizling szerintem kicsit több savval jobb lett volna, a 2011-es hárslevelű illatban fajtajelleges, karakteres, olajos, míg a 2011-es kéknyelű még számomra nagyon fiatal, picit nyersnek és rendezetlennek tűnt, de a potenciál azért érződött benne.

Tokajból is egy általam nem ismert pince érkezett, az Árpád-hegy pince, pedig remek dűlőkkel rendelkeznek Mád (Király, Betsek, Veresek) és Tarcal (Zafír, Mézesmál) környékén. A boraik sem okoztak csalódást, sőt az este egyik kellemes meglepetését szolgáltatták. A 2012-es muscat lunel a Zafír-dűlőből a klasszikus muskotályos ízvilágot képviseli, pici maradékcukrával, intenzív illatával, szép savaival, vonzó, kellemes, hölgyek kedvence. A 2011-es Király-dűlős furmint érezhetően komolyabb bor, ásványos, izgalmas, még kicsit fiatal, de már most szépen mutatja magát. A szintén 2011-es kövérszőlő kései szüretelésű édes bor, 115 g/l maradékcukorral, de ehhez mérten alacsony savval (5,8g /l), könnyen csúszik, nem vág fejbe.

Aztán persze visszanéztünk a mátrai Benedek chardonnay-ra, mert azt szeretjük, Epreskert-dűlő 2011, most is tetszett, főleg azért, mert nincs agyonvágva a fahordóval, a diszkrét hordóhasználat mellet szóhoz jutnak a gyümölcsök is, na és persze inni is kellemes.

Az idő csak haladt és haladt a maga feltarlózhatatlan gyorsaságával, ami az elfogyasztott borok mennyiségével csak tovább fokozódott. Közben azért a fehérek fogytak, és azon kaptuk magunkat, hogy vöröset meg alig kóstoltunk. Átvezetésként megnéztük a kunsági Szentpéteri pince 2011-es néró rozéját. Egy újabb különleges fajta, újabb különleges bora, a komolyabb, testesebb rozék világából, és nem is a friss 2012-es évjáratból.

 

A meglepő nevű bükki Csáter apó pincéjénél kezdtünk a vörösekkel. A pince a nevét a tulajdonos dédapjáról kapta, ilyen névre tuti emlékezni fog mindenki. A kiadott programfüzetben több borral is szerepeltek, de csak a 2011-es cabernet franc-ot láttuk a pulton. A pince Bogácson található, ami a nagy potenciálú és a szomszédos egri borvidékhez tartozó Szomolya és Noszvaj mellett fekszik, így nagy dobásra számítottunk. Sajnos nem váltotta be várakozásainkat, a borban a fajtát nem ismertük fel, inkább a turánra jellemző virágos, illatos, kicsit parfümös jegyek vezették, és borzasztó fiatal még.

Aztán jött az este egyik pozitív meglepetése, a balatonboglári Veszprémi pince. A 2011-es portugieser egészen kiválóra sikerült, gyümölcsös, lendületes, üde, friss, finom. Sok villányi borász is megirigyelhetné. Érdekes volt az ugyanitt kóstolt 2008-as cabernet sauvignon is, fűszeres, gyümölcsös, jó ivású.

A soproni Winelife pince hozott ugyan kékfrankost is, kóstoltuk is, de mégis a friss, 2012-es zweigelt nyerte el tetszésünket. Érdekes volt ugyanakkor az Egri Korona Borház 2010-es bikavére. Ebből az évjáratból kevés jó vörösbort lehet kóstolni, ez viszont az, ezt már a Borászportál idei bikavér tesztjén is tapasztaltam, és most megint tetszett. Az este egyik legjobb vöröse is a csopaki Tamás pincéhez köthető, a 2008-as cabernet franc minden tekintetben kiemelkedett a mezőnyből.

 

A 22 borvidékről érkezett 22 borászt megint nem sikerült végignézni, pedig erősen törekedtünk rá. Ezúton kérek elnézést, akihez nem jutottam el, ígérem, igyekszem a jövőben pótolni. Az este ugyanakkor hangulatosra sikerült, a helyszínválasztás az időjárás ellenére remeknek bizonyult. Megint volt elegendő ásványvíz, kenyérfalatkák az asztalon, és ajándékcsomag távozáskor a vendégeknek. A borászatok színvonalában viszont erős hullámzás mutatkozott. Ugyanakkor nagyon fontos küldetése ennek a rendezvénysorozatnak, hogy kevésbé ismert borvidékek, eddig ismeretlen kispincéit is felfedezze a kóstoló közönség, ők is lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra. Most is sikerült közülük párat a tudatunkba csempészni. Ugyanakkor az előző két alkalomhoz képest hiányzott néhány húzónév, főleg azon kiemelt borvidékeinkről, amelyek bizony bővelkednek ilyenekben. Reméljük, ilyenekkel bővül majd a mezőny a következő alkalommal, a negyedik, az őszi 22-es csapdáján! Csak így tovább!