Az Olaszrizling Október egy borkulturális-borgasztronómiai mozgalom. A két legfontosabb törekvése, hogy Magyarország legelterjedtebb szőlőfajtáját észrevetesse a mai generációval, valamint hogy a háztartások asztalaira visszakerüljön – immár minőségi kivitelben – az olaszrizling, a mindennapok bora. E célkitüzéshez az ország valamennyi borbárja, borkereskedése, borászata és étterme csatlakozhatott önkéntesen a saját maga által kitalált programokkal, akciókkal, kóstolókkal. Ami meg a csúcseseményt illeti, a múlt hét szombaton, október 19-én tartott Nagy Olaszrizling Kóstoló azt célozta – legalábbis a délelőtti három mesterkurzusból kettő által –, hogy lemérje, hogyan is állunk nemzetközi összehasonlításban. Az erről szóló két párhuzamos előadás közül csak az egyiken tudtam részt venni, azon, amelyiken Kielmayer Kristian AIWS és Josef Schuller MW a hazai olaszrizlingeket hasonlította össze a sógorok welschrieslingjeivel. Hogy is állunk?

(A Mészáros Gabriella AIWS által tartott összehasonlító mesterkurzusról - Fejezetek a világ nagy fehérboraiból: az olaszrizling, a chenin blanc és a furmint – is hamarosan közreadjuk összegzésünket, csak úgy, mint a Jásdi vertikálisról.) 

 

Az előbb azt mondtam, csak ezen tudtam részt venni a párhuzamos mesterkurzusok közül. De valójában nem a sorok között ültem, hanem a hátsó zónában bontogattam a borokat a felszolgálóknak. Jegyzeteket emiatt nem sikerült készítenem, de állítólag Bede Márton is akkor tudta a legtalálóbb úti élményeit írni, mikor nem volt internete, s csak emlékezetből, lexikális segítség nélkül kellett a bejárt helyszínekről írásban tudósítania. Szóval.

Szászi: analitikailag hiába alacsony az alkohol (12%), annyira kevés és lágy a sav, hogy számomra így, ebben a formában élvezhetetlen ez a tétel. Borult egyensúlyú, lassú ritmusú, farnehéz ital.

Tement 1: ezzel szemben az ausztriai tétel olyan, mint a Youtube híres TechnoVikingje. Feszes savgerinc, masszív bordák, lüktető korty. Nincs benne semmi egyediség, de ettől az alsó kategóriától nem is ezt várjuk el, hanem a jól ihatóságot.

Laposa (nem Bence): fa, fa, fa.

Tement 2: ez is oxidatív, de olyan intelligens a hordómenedzsment, ami nekünk, magyaroknak szinte még felfoghatatlan. Hibátlan arányok, elegancia, perfekció. Örök emlék.

Gál: gyógynövények, mandula, pici kenyérhéj és barna alma. Remek alapanyag, vibráló savak, sok-sok részlet, mélység. Gál Lajos az egyik legjobb magyar olaszrizling-termelő!

Schröck & K. Greiner: reveláció. Ilyen késeit nem tudnak a Badacsonyban, és ezt mély fájdalommal tudatom. Lehet, hogy a mikroklíma meg a talaj meg a jó ég tudja, mi miatt, de valahogy ebben az ausztriai borban is olyan precizitás érhető tetten, ami nem származhatik csakis humán-tényezőből.

Kracher (édes): ezt, mondjuk, ígyák meg az osztrákok. Ha meg kíváncsiak arra, milyen a sav-cukor egyensúly non plus ultrája 120 gramm/liter maradékcukor fölött, akkor ballagjanak el Demeter Zolihoz, a Királyudvarhoz vagy a Disznókőhöz. De, ha szépeket akarunk olvasni erről a borról, azt meg majd megírja a nálam sokkal nagyobb osztrákfan Vörös Attila vagy Bukovics Martin vagy egyenesen a kurzus előadója, Kielmayer Kris.

Összességében azt tudom mondani, az édes borokat leszámítva, Ausztria előttünk jár (micsoda újszerű észrevétel ez, mi?), s ez nem csak a kurzuson bemutatott néhány tétel vonatkozásában áll. Persze édes borban minden bornemzet elmarad hazánktól – szerintem –, de ez főként Tokajnak és a furmintnak, a sárgamuskotálynak meg a hárslevelűnek köszönhető. De most az olaszrizlingről van szó, amit mi magyarok ugyanúgy szeretünk túlhordózni (ez már nemcsak ennek a mesterkurzusnak, hanem a sétáló kóstolónak a tapasztalata is), mint sokszor a furmintot, ami miatt időnként pellengérre is állítják a borbloggerek Tokajt. Meg kell tanulnunk precízebben bánni a hordóval, valahogy úgy, mint az osztrákok. Laposa Bencének, például, nincs is csak tartályos olaszrizlingje és meg kell mondjam, a 4 Hegy névre hallgató az egyik legjobb nem oxidatív olaszrizling, ami ma Magyarországon kapható. Ha a hordósakról beszélünk, akkor személyes preferenciámként a Borbély és a Szent Donát pince dűlős olaszrizlingjeit kell megjelölnöm. De most már megint a sétáló kóstolós élményeimről beszélek. Meghallgattam egy-két tanult kollégától érkező véleményt is a rendezvény közben, s ezek a felvonult tételeket bizony elmarasztalták, főként középszerűségük miatt. Túl sokféle a stílus; nincs egy egyértelmű olaszrizling-képünk – ezt is mondták.

Az biztos, hogy Magyarországnak – ha fehér borról van szó – a furminttal és az olaszrizlinggel van keresnivalója a nemzetközi palettán. Nemcsak azért, mert ezek remekül passzolnak a Kárpát-medence éghajlati viszonyaihoz, hanem mert – ahogy azt már ronggyá mantrázták sokan – nincs sok értelme megcsinálnunk a harminckétezrdeik chardonnay-t. Az is biztos, hogy általánosságban egyelőre mindkét fajta tekintetében csak útkeresést tapasztalni, kiforrott stílust nem. Oké, a furmint valamivel előrébb jár ebben, de ha csak néhány éve (maximum 10) kezdtük el komolyan venni a furmint- és az olaszrizling-munkát, akkor egyelőre ne várjunk csodákat. A magam részéről optimista vagyok; remélem, hogy ebben az életemben még tanúja leszek valamilyen lecsiszolt, kikristályosodott, nemzeti szintű végeredménynek. Azt persze már most elmondhatjuk: az olaszrizling jobban teljesít annál, mint amit eleinktől tudunk e fajta silány tömegtermékké degradált, előző érabeli változatától.

Sovány vigasz, de tény, olaszrizlinget készíteni még mindig jobban tudunk, mint focizni. Tudom, méltatlan és erőszakos is a magyar bort a magyar focihoz hasonlítani, de amit Szalai Ádám mondott a 8:1 után, az valahol értelmezhető a hazai bortermelés, szűkebben az olaszrizling vonatkozásában is: amíg még nincs mögöttünk sok tíz év kísérletezés, addig, ne legyenek hazánkkal szemben túlzott elvárásaink. Egyelőre itt tartunk. Sok minőségi, de középszerű olaszrizlingünk van, egyre gyarapodó, de egyelőre kevés kiemelkedő tétel mellett. De ettől még nem szabad a kardunkba dőlnünk. A fogyasztóktól bizalomra, a kritikusoktól támogatásra, a borászok részéről pedig letisztult koncepcióra, kemény munkára van szükség.