Augusztus 25. az I. Pezsgő és Champagne Kóstoló Fesztivál nagy napja. Én viszont belépő híján nem a Gellért-hegy felé veszem az irányt az irodából, hanem haza. Ennél szomorúbbat el sem tudnék képzelni, ha nem vidítana fel már önmagában az, hogy a champagne létezik. Az, hogy rá gondolok – a könnyedségére, a kifinomultságára – a hőség blokád alá vett fővárosban az egyetlen, ami jó érzéseket kelt bennem. És ezekre a pozitív rezgésekre bevillan egy emlék, egy beszélgetés, amikor először hallottam Hebenstreit Ádámnak, a Drop Shop egyik létrahozójának nevét.

A DropShopban így utánakérdezek, megismerhetem-e ma a champagne-ok elkötelezett rajongóját. A válasz nem túl bíztató, de teljesen mindegy, mert a perifériás látásom már megtalálta a polcon a champagne sort, és felfedezte a bárpult sarkán a letisztult, beépített hűtőtartályban, jeges vízben pihenő palackokat. Itt tényleg kóstolhatok egy-egy pohárral? Ettől most valahogy még melegebb lett.

 

Az egyetlen hátrány, hogy mivel a palackok akár több napja is nyitva voltak, a gondos kiegyenlítés ellenére a szénsav mennyiségét, finomságát, a buborékokat nem tudtam pontosan értékelni.

Az Ayala Brut Mayeur gyümölcsös, friss barack illata igazán kedves fogadtatás, könnyen leragadnék mellette az üdesége és letisztultsága miatt. Az alap cuvée-k nagy figyelmet érdemelnek, sokan úgy tartják, ezek fejezik ki leginkább egy-egy champagne-i ház stílusát. A Piper-Heidsieck Brut Cuvée-je például már megjelenésében is markáns, piros-arany címkéjével és a sok határozott, nyomtatott nagybetűvel. Élesztős, intenzív illat, hűvösebb, citrusos jegyekkel. Kóstoláskor ropogós savak és komplexitás adja meg a 24 hónapig palackban érlelt klasszikus határozott eleganciáját (az Ayala visszafogott harmóniájához képest kifejezetten maszkulin vonal, talán a pinot noir hangsúlyos házasítás miatt). Stílus és champagne – ez mindig nagy találkozás, ami a tervezőket is megihleti. Ezúton üdvözlöm az idén tavasszal, Jean Paul Gaultier ötletéből született, ’halászháló harisnyába’, maszkba, és csokornyakkendőbe öltözött üveg dekadens zsenialitását, bár számomra a maison legemlékezetesebb design momentuma a Viktor & Rolf tervezőpáros feje tetejére állított rosé palackja marad.

A nagy kedvencről Barnaut Edmond Cuvée-je tereli el a figyelmem olyan kirobbanó autolízises, élesztős illatjeggyel, ami a Gosset ház stílusát idézi fel bennem. Kevés vanília és virágméz árnyalja ezt a briós és aszalt barack illatot, ami később, a már üres pohárban csak tovább erősödik. Az élesztő bőséges, demonstálja a hosszú érlelési folyamatot az első kortyban, de a citrusok és méz mellett a pörkölt aroma itt nálam már átlépi a határvonalat. 2006-os, kiemelkedően jó évjáratban szüretelt champagne-nál, és egyáltalán, ennél a nagyon különleges műfajnál mindig találkozok valami új, szokatlan benyomással – ezért esélyt adok annak, hogy egyszer még rajongani fogok érte. A gyémántot (a tökéletes egyensúlyt) addig is Billecart-Salmon Blanc de Blancs, Grand Cru pezsgőjében találom meg. „Nagyon friss”, ezt húztam alá a VinCe márciusi mesterkurzusán a jegyzeteimben (talán maga Denis Roland Billecart nyilatkoztatta ki), és most ezt fedezem fel újra nagy örömmel. Az élesztő itt visszafogott, épphogy egy kis kenyérhéj, amíg a zamatos alma és citrom nagyon szépen vezeti az érzeteket. A sav pont olyan játékos, ahogy a zöldalma zamatához ezt szeretném. Amitől még inkább megkapaszkodok a bárpultban, az a pezsgő nem várt módon, hosszan kitartó, telt íze egy érintésnyi mézzel és virággal. Ez megadja a komplexitását. Így legyen kerek a világ.

A spontán champagne kóstoló következő tétele, a Delamotte Blanc de Blancs ’99-es évjárata élénk, aranysárga, finom gyöngyözést mutat. Majd elvisz egy kanyarra, és a melegségével figyelmeztet rá (megérdemlem), hogy nagyon messze vagyok a régió hihetetlenül gazdag kínálatának megismerésétől. Ez egy fejedelmi vasárnapi reggeli; vajas briós illatos baracklekvárral, kis mézzel, hosszan, ráérősen. Ez tényleg vasárnap. A kedvenc piros gyümölcsök viszont hiányoznak a tálcáról, ezért itt az ideje egy pohár Ayala Rosé Majeur-nek. A málna nagyon íncsiklandóan vezeti az illatjegyeket, finoman egészül ki virágillattal. Egyből kapja is az „előítéleteket”, hogy hölgyeknek való, nőies- elegáns vonalú pezsgő. Titokzatosnak éppen nem mondanám, sok és nagyon frissítő savakkal hozza ugyanazt az érzetet ízben is, amit illatban, és nagyon megköszönöm.

Ha már nőiesség, nők, beugrik egy elcsépelt közhely: „a szomszédé mindig zöldebb” (elnézést, hogy le kellett írnom). Azonnal, magabiztosan visszakozok. Itt a Királyudvar, Henye dűlő, 2008 – dűlőszelektált, méthode traditionelle, furmintból és hárslevelűből, biodinamikus műveléssel. További nüanszok egy champagne-hoz képest, hogy az elsődleges érlelés magyar tölgyfahordókban történt, a dosage-ban pedig aszúesszenciát használtak. Halvány citrom, pici, kissé kusza buborékokkal. Mosoly és elismerés. Ezúttal az alma és keksz ellenállhatatlan illatának, a körtés, fémes kiegészítő jegyeknek, amelyeket hamarosan a jól felismerhető élesztősség kísér. Könnyed, arányos szerkezet, élénk sav; 8,7 g, de nem hivalkodó – a fajtákra büszkék lehetünk. Ami külön hozzáad a frissességhez, az a háttérben éppen, hogy felfedezhető zöldes hatás (nem tudom, honnan és miért, abban sem vagyok biztos, hogy tényleg, de tetszik). Ahogy túljutok az alma, barack, citrus és sok-sok ásvány tobzódásán, mézes, és kimondottan kenyérre emlékeztető benyomás zárja a kóstolást. Ez a gazdagság, a szerkezet egyensúlya maga az elegancia.

A Budai Borfesztiválon pedig Franciaország volt a vendégország. A beszámoló arról is jön hamarosan! Addig is két üveg Bolyki Cucc pihen a hűtőben, mert az is egy jó alternatíva. Pezsgő bármikor.