Bár jelen formájában a pincészet csak 1996 óta létezik, a család generációkon keresztül foglalkozott szőlőtermesztéssel, borkészítéssel. Az akkor 1 hektáros terület mára 6,5 hektárosra növekedett. A ház a helyi hagyományoknak megfelelően az 1800-as években épült pince mögött kap helyet, de a régiek tisztelete mellett ma már megjelenik birtokukon az a modernebb technológia is, ami a borász, Holló Ákos filozófiájának eléréshez elengedhetetlenül szükséges. És hogy mi ez a filozófia? A vele való beszélgetés nélkül pusztán a boraiból kiolvasva a következőkkel jellemeznénk: tervezés, pontosság, ízlés, tisztelet.

Tervezés, hiszen a borvidék és az adott dűlő adottságaihoz leginkább illeszkedő fajtákat válogatja a szortimentbe; pontosság, mivel mind a szőlő gondozásában, mind a szüret folyamatában és a bor kezelésében a legapróbb momentumig tökéletesen időzített minden mozzanat; ízlés, ugyanis többünk egybehangzó véleménye alapján elképesztő az a finomhangolás, amivel Holló Ákos az erjesztési folyamat során, a koracél tartályos vagy nagy ászokhordós érlelés alatt a különböző fajtákat abba az irányba terelgeti, amiben a legletisztultabban, legéteribben, jellegzetes vonásaik ellenére is diszkréten tudják artikulálni adottságaikat; és tisztelet, amit a szőlőben végzett napi munka, a kézzel válogatott hajtások, a csonkázás, honaljazás, zöldszüret és kíméletes szőlőfeldolgozás jelez. Sosem az ember és a kényelem, mindig a szőlő az első. Végtelen precizitása miatt a hivatás romantikus arca ellenére nekem az Ákos Pince borairól a svájci óra jutott eszembe: a könnyedség, elegancia és megbízhatóság. Holló Ákosnál az ember nem találkozik génbankból megmenekítet ősi fajtákkal, egzotikus dél-francia import tőkékkel, évekig barrique-olt gigantikus vörösborokkal, viszont hibás dugóval, kilógó alkohollal, túlkalibrált fajtajelleggel úgyszintén nem.                                                                  

Elsőként a pince 2013-as Irsai Olivérjét kóstoltuk meg, aminek már világos, zöldes sárga színe is imponáló, a pohárból szinte kirobbanó muskotályos illatbomba pedig egyenesen lehengerlő. Mintha egy puttony illatos fürt került volna az asztalra! A bor könnyed, mozgékony, kecsesen nyaldossa a pohár falát, mikor megtáncoltatjuk. Ízben egy árnyalatnyit vékonyabb, mint amit az illat ígér, de azt felülmúlni talán lehetetlen is lenne: érett szőlő, friss, mégis diszkrét savak, egész szájat betöltő ropogós, citrusos jegyek – gyönyörű felütés!

Kicsit félünk, hogy az erős indítás után esetleg hullámhegyekkel és –völgyekkel tarkított lesz boros utazásunk, de hamar kiderül, ha van olyan erény, ami minden Ákos-borra egyaránt ráillik, akkor az a hibátlanság.

A Bodzás fantázianévre hallgató 2013-as cuvée következett a sorban, ami Ottonel muskotály és Szürkebarát házasításából készült. A 13-as alkoholból sejtjük, egy leheletnyit markánsabb tétel következik, de az első impulzus megint a kirobbanó muskotályos illat, ami a színesebb héjú ’szürkének’ köszönhetően zöldes bevillanásokkal tarkított szalmasárga színnel párosulva hódít. Lassan kinyílik benne a névadó bodzavirág is, amit a kortyban enyhe fűszeresség és mineralitás, majd gyönyörűen lekerekített savak követnek. A lecsengés hosszú, jólesően kesernyés, mintha itt már inkább a Szürkebarát dominálna, aminek külön örülünk, hiszen mintha kiszorulóban lenne a fajta a magyar borkedvelők kedvencei közül. Remekül eltalált, szépen megkomponált bor!

A 2013-as Sauvignon blanc színe újfent a zöldes árnyalatokban tobzódik, illatában gyógynövények és csalán, továbbá sok-sok érett szőlő. Talán a hidegkezelésnek, talán a kíméletes és gyors feldolgozásnak hála, de az Ákos-borok közös vonása az elsődleges illat –és ízkomponensek tökéletes megőrződése. A bor mozgása kimérten kényelmes, a pohár oldalán lecsorogva határozottan olajos hatást kelt. Az ízben is megjelenő enyhe fűszeresség mellett legfőképpen a birs jelenik meg, a savak hihetetlen eleganciával kerekítik le a kortyot. Azonnal vizionálunk is mellé egy tál rukkolás salátakölteményt némi vajon pirított lazaccal, de felkészületlenségünknek hála, csak a pogácsát majszoljuk tovább lelkesen. A Sauvignon azonban – megállapítjuk – még ilyen kísérővel is mennyei.

A fehér sor végére érve a 2013-as Olaszrizling kerül. Hagyományosan a legjobb tételek a Balatonfüred-Csopaki borvidékről, Badacsony környékéről, Somlóról és a Káli-medencéből szoktak érkezni (ki ne tudna hosszasan mesélni ezirányú boros élményeiről?), de talán éppen végtelen sokféleségének hála, több helyről is kóstoltunk már egészen kiváló tételeket.

Persze nagy kérdés, ki mit akar üzenni a fogyasztónak egy palack "olasszal". Az egészen vékony fröccsbortól kezdve (ugye, hogy ez nem szitokszó, kedves borbarátunk?) a gyümölcsösen könnyed változaton át a fahordós érlelésű, nagy mondanivalóval bíró "diófás" (by Hamvas) monstrumig, vagy a késői szüretelésű, aszúkat idéző borostyán sárga nektárig. Mi úgy gondoltuk, ez egy végtelenül korrekt, a fajta sok szépségét bemutatni képes ivóbor. A már megszokott zöldes sárga színhez virgonc mozgás társul, illatban – mint minden Ákos pincés bornál – megjelenik a fajtajelleget talán legjobban artikuláló rezedaillat, ami mellé kis meglepetésünkre a zöldalmával karöltve némi édesség kerül. Ízben ennek a behízelgő vonalnak semmi nyoma, egy teljesen száraz, gördülékeny, frissítő, savait tekintve is inkább sima korty érkezik. Talán a pogácsának (is) köszönhető, de én egy tihanyi étteremteraszra álmodtam magam, ahol a Balaton felől fújó enyhe keleti szélben fröccsözgetek, mert igenis, tartom, a fröccsbor kifejezés egy csöppet sem lesajnáló. Sőt!

 

Ha a Pince szortimentjét egy CD-hez hasonlítom, az adott borokat pedig egy-egy számhoz, akkor a 2013-as Nyárest rosé az a sláger, ami miatt, még ha a többi dal átlagosra sikerülne is, megveszem a korongot. Nem lehet nem szeretni! A tisztán Zweigelt szőlőből készült rózsaszín ital már pusztán ezen kuriozitása folytán számot tarthatna az érdeklődésre, de az évről évre remekül eltalált, általában 9 és 12 g/liter maradék cukorral együtt igazi csali, amire nem csak a hölgyek harapnak rá! Színe a rózsaszín egészen valószínűtlenül meseszerű árnyalatát ölti magára (kíváncsi lennék, a franciák 27 szakaszú rosé-skáláján hová sorolnák ezt), illatában egyszerre jelenik meg a frissen szedett málna és a már-már giccses tutti-frutti. Bár a bor félszáraz, a nanométerre megtervezett savszerkezet és a pohár aljából felgyöngyöző kis buborékok elvarázsolják az embert: mintha a buborékok belseje cukorral lenne kikenve, és mindegyik úgy landolna a nyelven, mint egy-egy külön kis rosébomba. Egyszerre játékos és frissítő, komplex és tartalmas. Megunhatatlan!

Szinte el sem hisszük, hogy a következő – és nagy bánatunkra egyben utolsó – palack ugyanabból a szőlőből készült bort rejt: a 2012-es Zweigelt sűrű, tömör hatást kelt, a rubin mély, alig áttetsző színében pompázik. A pohárban kicsit megmozgatva megjelenik a barnás szél, a világos rubin bevillanások pedig olyanok, mint mikor drágakő csillan meg az ékszerész lámpája alatt. Az első benyomás komolyságát némileg átrajzolja a bor virgonc mozgása. A 12-es alkohol tökéletesen belesimul a szilvás-meggyes-lekváros hatásba, a bor mégis tüzes, fűszeres, majdhogynem pikáns. Az egyetlen észrevételünk talán az lehet – hála a tételt hordómintás korából ismerő kollégánknak –, hogy talán a fehérboroknál tökéletes működő hidegkezelés a vörösborból mintha picit el is venne, kellemesen karcos éleit lekerekítené, természetes nyersességét túl jól neveltté idomítaná. Ezzel együtt is remek, a fajtát ismét nagyszerűen megjelenítő bor!

Nehéz összegezni egy pincészetet, ami tulajdonképpen évről vére önmagát összegzi, a bevezetőben leírt címszavak mellett jellemzésként röviden talán mégis ez állhatna: gyümölcsös, könnyed, elegáns. Ajándék egy igazán kiváló borásztól, aki tudja, mit akar, mindenkinek, aki tudja, hogy ő is ezt akarja!

A Borház Magyarország Kóstoló Klub csapata
írta: Fejérvári Gergely