Különösen érvényes ez Olaszországra, amely a világ egyik legnagyobb szőlő-és bortermelő országa. Franciaországgal karöltve, évjárattól függően a világ első-második bortermelője, valamint a mennyiséget tekintve a világ legnagyobb borexportőre (az értéket tekintve is csak Franciaország előzi meg). A félsziget az egy főre eső fogyasztásban is az első három ország közé tartozik (37 liter/fő/év). Mintegy 1000 szőlőfajtát termesztenek az ország mind a 20 tartományában, melyek egyben a borvidékeknek is megfelelnek. Több száz saját őshonos (autochton) szőlőfajtával rendelkeznek, a legnagyobb olasz borseregszemlén, a Vinitaly-n minden évben több mint négyezer borász kiállító mutatja be borait. Tegyük e mellé itt a Várban a kb. 200 borász kiállítót, és máris képet kapunk a nagyságrendi különbségekről. Az olaszoknál 405 eredetvédett terület (DOC) van, ezek közül 73 kiemelt státuszú (DOCG). Olaszország pedig ha emlékeim nem csalnak, akkor már második alkalommal vendégország a Várban, először 2005-ben jutottak e lehetőséghez, és akkor az Oroszlános udvarban a mostani stand területének többszörösét foglalták el egy sokkal szélesebb kínálattal.

Aztán azért is nehéz dolog vendégországnak lenni, mert az ide látogatók elsősorban a magyar borokra, borászokra, pincékre kíváncsiak. A külföldieket nem ismerik, az olaszokat végképp nem, max a hipermarketek alsó polcairól, vagy a hírekből negatív kontextusba helyezve. Pedig az olasz borvilág rendkívül széles, izgalmas, érdekes, szeretni való, csábító, megismerésre méltó. Aki egyszer beleszeret, rákap az ízére, az nem tud tőle szabadulni, egyre mélyebben akarja feltérképezni, el akar látogatni a pazarnál pazarabb borászatokba, borvidékekre, amelyek önmagukban is a nyaralás kiemelt célpontjai. Gondoljunk csak Toszkánára, Szicíliára vagy a Garda-tó környékére.

 

A vendégstand sikerességének meghatározó eleme, hogy az adott ország borait ki vonultatja fel, milyen borokat hoz, honnét, milyen minőségben és árkategóriában, van-e hozzáértő személyzet a pultban, van-e megfelelő prospektus, információs anyag az egyes pincékről, esetleg megjelenik-e egy-egy vendég borász is az adott országból.

A Budavári Borfesztiválon ezek alapján megéltünk nagy mélypontokat és csúcsokat az elmúlt években. Talán a legkiemelkedőbb és legsikeresebb vendégország stand a horvátoké volt, náluk szinte minden stimmelt, abszolút jól lefedve az ország szőlőtermelését, borászatait, fajtáit, hozzáértő ottani személyzettel, hihetetlen gazdag információs anyaggal (borvidéki prospektusokkal, DVD-ékkel, borászatok anyagival). A mélypont pedig talán a francia és portugál stand volt, ahol szinte mindennek az ellenkezőjére láthattunk példát.

Az idei olasz standon található borok a Valpolicella Kft. jóvoltából érkeztek. Közel ötven féle borral készültek, próbálták lefedni a kínálatukkal a magyar közönség számára ismertebb régiókat és borfajtákat. Hatféle bubis tételt hoztak (spumante, prosecco), köztük olyanokat, mint a Prosecco di Valdobiaddene, Ribolla Gialla spumante, és még rozét is. A legnagyobb név talán a lombardiai Ca’ del Bosco volt, velük a Vinitaly-n találkoztam először, és ott is tömegek vették körül a standjukat. A három rozé nem túl sok, de nem is kellett ennél több szerintem (egy Bardolino Veneto-ból, egy szicíliai és a Ciro rozé Calabriából). Közülük talán a Librandi Ciro rozéját emelném ki. Az édes lambrusco-k nem az én világom, itt kettőt találhatott belőle, aki akart, én nem akartam. A három desszertbor közül a piemonti Moscato d’ Asti kötelező volt az édes bor rajongóknak, a másik két lombardiai édes már nem.

A fehérbor kínálat a lehetőségekhez mérten egész korrektnek mondható. Kóstolható volt a két venetói kedvencem, a Soave és a Custoza, ez utóbbi olyan ritka nálunk, mint a fehér holló. A Di Lenardo három kötelező Friuliból származó fehérborából (pinot grigio, sauvignon blanc és a chardonnay) inkább csak a pinot grigio-t ajánlanám. Öröm volt viszont látni az olyan különlegességeket, mint a grechetto Umbriából, a falanghina Campaniaból és a vermentino Szardínia szigetéről. Izgalmas egyedi tétel a Librandi Ciro Bianco-ja Calabriából és a szicíliai Corvo Bianco a Duca di Salaparuta pincétől.

Vörös fronton kicsit jobb volt a helyzet. De a hangsúly főleg három borvidékre helyeződött: Puglia, Piemont, Toszkána. Pugliából a Monteverdi pincészet negroamaro-ja és primitivója a könnyebben érthető és jobban fogyasztható tételek közé tartoztak, míg a Farnese Primitivo di Manduriája egy sokkal masszívabb, testesebb, tanninosabb ütősebb cucc, ez már az árán is meglátszott. Az első olyan tétel volt, amire igazán felkaptuk a fejünket.

A Librandi 2012-es Ciro Rosso-ja Calabriából a közepes testű piros bogyós gyümölcsök által dominált kicsit lekvárosságba hajló bor egyediségével tűnt ki. Mindenképp akartunk kóstolni egy szicíliai nero d’avolát, de a Monteverdi pince ilyenje sajnos még nagyon friss, 2013-as volt, de sötét, szinte fekete színével, fűszerességével, testével, gyümölcseivel azt jelezte, hogy van benne potenciál bőven.

Innét aztán rámentünk a nagyobb nevekre. Piemontból először a 2010-es Ceretto Barbaresco-t teszteltük: Közepesnél intenzívebb illata gazdag, fűszerek, ibolya, cseresznye, a tanninok még kissé rakoncátlanok, de szép hosszú lecsengésű a bor. Toszkánából a Borgo Scopetto pince 2009-es Chianti Classico Riservá-ja hozta azt, amit vártunk tőle: Mély rubin szín, intenzív illatában érett erdei gyümölcsök, komplex, összetett bor, talán picit a savak irányába billen a szerkezet, de hosszú utóízzel zár. A végére hagytuk a toszkán nagyágyú brunellók-ból az egyiket, a Saiagricola Brunello di Montalcino La Poderina-t 2009-ből: Mély rubin szín, intenzív illatában csoki, feketeribizli, áfonya, szeder, fűszerek, kevés földes avaros vonal. Rengeteg tannin, de kezd beépülni a bor szerkezetébe, kicsit lekvárosságba hajló hosszú gyümölcsös utóíz.

Összességében elmondható, hogy a Valpolicella által vitt olasz vendég stand hozta idén a kötelezőt, nagyjából kihozta azt a maximumot, amit két standra beszorítva el lehetett érni és be lehetett mutatni. Aki nem ismerte az olasz borokat, az kapott némi betekintést, egy kis szűk keresztmetszetet. Nem voltak nagy durranások, de azért akadt néhány kiemeltebb tétel (pl. Caparzo brunello, Primitivo di Manduria, Ceretto Barolo, Ca’ del Bosco).

A kínálatban az egyik legtöbbet szereplő Monteverdi pincészet több borvidéket képviselt egyben, és saját bemutatkozó anyaguk szerint is inkább a jóivású, mindennapok borára koncentrálnak, semmint a csúcsborokra (persze az is van nekik). Igaz, sokkal inkább ezt igyák a kedves magyar borfogyasztók, mint a hiperek alsó polcos olcsó „olasz” borait.

Szóróanyagból, prospektusból nem volt valami nagy kínálat, épp egy monteverdis akadt csak a kezembe. Olasz vendégek időnként előfordultak a standon, igaz elvétve, de azért lehetett néha olasz szót hallani a pult mögül, bár komoly beszélgetésekre nem nagyon adódott alkalom velük. Viszont a személyzet legalább felkészült volt, tudták, hogy mi micsoda, ha kb. 8-10 félét akartam kóstolni, akkor fel tudtak állítani egy sorrendet. Megértették azt is, hogy kóstolni akarok és nem mindenből deciket inni. Másrészről viszont meg kell jegyezni, hogy léteznek a piacon ma Magyarországon más kereskedők, akik ennél komolyabb olasz borokat tudtak volna bemutatni. Lehet, hogy kooperálni kellett volna velük is. Nyilván a hozzá nem értő átlagembernek az se mondott volna sokkal többet. De az olasz fanoknak igen.

Kiemelném még azt, hogy a standon vendégként ott voltak a DOC Wine Bar (Gianni érdekeltsége) remek borai, a legjobb barbaresco-t, barolo-t és brunello-t itt kóstoltuk, és a többi boruk is kicsit magasabbra volt pozícionálva. Aki ezeket keresi, az látogasson el hozzájuk a DOC Wine Bárba.

Visszatérő probléma viszont évek óta, hogy a boros standok mellett található közvetlenül a vendégország gasztronómiáját bemutató stand, ahonnét a füst és egyéb szagok átáramlanak a boros standhoz és borok illatából alig érezni valamit. Ezzel most is szembesülni kellett, annak ellenére, hogy az olasz ételkínálat (főleg a NU bisztró jóvoltából) egész kiváló volt. Kíváncsian várjuk, hogy a szervezők ezen a jövőben változtatnak-e, illetve, hogy ki lesz a vendégország 2015-ben. Addig pedig látogasson el Olaszországba, aki csak teheti!