Mi az hogy van; ahogy a borok is ezerféle arcot mutatnak szőlőfajtától, termőhelytől, technológiától függően, úgy a sörök skálája is sokkal szélesebb az általunk ismertnél. Az egy dolog, hogy hányféle, egymástól nagyon különböző fajta létezik, kezdve a jól ismert világos söröktől egészen az angol krémes, sötétbarna stout-okig, de az, hogy milyen malátát, milyen komlót használok, milyen ütemben főzöm a sörlevet, mikor teszem bele a hozzávalókat, ugyanazon a típuson belül komoly különbségeket tud produkálni.

Művészet ez kérem, és becsülendő, hogy vannak az országban annyian főzőemberek, akikből össze lehet hozni egy fesztiválnyit, már csak azért is, mert ha tételezzük fel, hobbiborászkodni akar az ember, legalább az alapanyag helyben van, mert szőlő az terem szinte mindenhol. De a sörösök minden alapanyagot szinte kizárólag külföldről tudnak csak beszerezni, plusz logisztika, plusz lutri, plusz nyűg. Plusz kiadás.

Mentem is a térre, egyrészt jó söröket inni, másrészt kiművelni magam folyékonykenyérileg, hogy szélesedjen az én látóköröm, és legyek én rettenet tudatos sörfogyasztó, hogy aztán tudjak élvezni, szívből, igazán.

Keserédes tapasztalatokkal tértem meg ám én. A fesztivál szerintem egyrészt kiválóan sikerült, hiszen agyonhirdetés nélkül összehozott több ezer embert, akik legalább ebben a két napban nem tömegsöröket ittak, és talán meg is jegyezték egy-két főzde nevét. A főzdék mindenképp jól jártak, komoly forgalom, jó reklám. De a fenti idézetben említett cél, amit a Főzdefeszt honlapjáról szedtem le, hozzátéve még azt is, hogy: „Kulcskérdés a személyes jelenlét, ezért ragaszkodtunk hozzá, hogy a sörfőzők személyesen mutassák be a söreiket.” az bizony vastagon nem jött, nem is jöhetett össze. Nem mondom, hogy a csapoló pultoslányok mellett nem volt egy-két érdekes fazon, akinek lehet, hogy volt valami köze az éppen ott csapolt sörhöz, de miután nyilván az első két órában teniszkönyököt kaptak a folyamatos csapolástól, merthogy ötven méteresnél rövidebb sort egyszer sem láttam, a „mitadhatok” és a pontos összeg bemondásán kívül minden egyéb kommunikáció esélytelen volt. Aki lett volna olyan bátor, hogy kérdez, azt a mögötte állók a húsz perc sorbanállás után biztos, hogy elevenen tépik szét. Amivel csak az a baj, hogy a buli ugyan jó volt, de a nagy többség csak arra fog emlékezni pár hét, hónap múlva, hogy ja, volt az a Mikszáth téri fesztivál, és ott ittam valami furcsát, de finomat. Hogy az milyen sör volt, melyik főzdéből, fogalma nem lesz. Pedig most még bizony ott tart a magyar sörkultúra, hogy igazából azt sem tudjuk, hogy világos és barna sörön kívül létezik más is, és amíg nem tudjuk, vágyni sem tudunk rá, pedig kellene, mert szorgos és tehetséges kezek már gyártják.

Értem ám én, hogy nehéz ez. Feltételezem nem számítottak arra a szervezők, hogy ekkora érdeklődés lesz, és egy sörfesztivál helyszínválasztás szempontjából sokkal macerásabb. Egy borfesztivál egy standjára elég egy borhűtő, sörfesztivál esetében csapot kell telepíteni, szénsavpalackostul, hűtőstül. A borokból átlag egy deci/fő fogyasztással számolok, kiviszek tíz, húsz akármennyi kartont, de ha nagyon fogyna, szalad is valaki egy-két kartonnal, az is több liter bor. Sör esetében a fejenkénti fogyasztás is magasabb, és minimum harminc literesek a hordók, amiknek meg kell oldani a szállítását, tárolását. Logikus, hogy a szervezők olyan helyet keresnek, ahol több vendéglátó üzlet csoportosul, talán jövőre több környéki üzlet beszáll, és akkor minden probléma megoldódik. Egyébként meg aki keres az talál, ha véletlenül ráérő szervezőbe ütközött az ember, akkor hiperszuperul informáltak, amit meg is fogok hálálni azzal, hogy nemsokára egy önálló írást kanyarítok a nagy magyar főzdehelyzetről.