Toszkána azt hiszem kevesebb bemutatást igényel, hiszen a neve szinte mindenki számára ismerősen cseng. Alapvetően két ember létezik, aki már járt ott, és azért menne vissza, és aki még nem járt ott, de mindenképpen szeretne oda eljutni. Firenze, Siena, San Gimignano, Pisa, Volterra, hogy csak néhány várost említsek, a borok szerelmeseinek pedig a Chiantit, vagy Montalcinot és Montepulcianot. 

Kevésbé ismert viszont a szomszédos Umbria tartomány, pedig mind természeti kincseit, mind pedig borvilágát tekintve igen gazdag és figyelemreméltó. Itt van például Perugia, Assisi, Orvieto, a Trasimeno-tó. A borrajongók számára pedig Montefalco. Umbriában ez utóbbi helyen szálltunk meg, ezt választottuk kirándulásaink kiindulópontjává. 

 

 

Montefalco gyönyörű kis városka, mely a tengerszint feletti 473 méter magasságban egy kis hegy tetején fekszik. A régi városrész szinte teljes épségében megmaradt, várfallal körülvéve, a turistáik autói elől lezárva, műemlékek sorával teletűzdelve. A történelmi kincseken kívül a helyiek boltjaival, üzleteivel és szálláshelyekkel van tele ez a belső város. Szerencsére mi is itt találtunk magunk egy jó kis szállást. A vidék és a város fő szőlőfajtája és egyben bora is a sagrantino. Itt minden e köré épül, a termék, vagyis a bor pedig pompás darabokkal örvendezteti meg a kóstolókat. Ami szembetűnő, hogy mindenhol kapni a bor mellett egyéb helyi termékeket, mindenekelőtt kiváló minőségű oliva olajakat, de helyi sajtokat, sonkákat, vaddisznókolbászt, sagrantino-s szalámit is.

 

Nem véletlenül keveredtünk éppen most ide a városba, hiszen éppen ottjártunkkor tartották az Anteprima Sagrantino elnevezésű rendezvényt. Ez gyakorlatilag a legfrissebb palackba került Montefalco Sagrantino DOCG évjárat, a 2012-es bemutatója volt. De a pincészetek nem csak ebből hoztak kóstolót, hanem a borvidék egyéb eredetvédett kategóriás boraiból is, úgymint: Montefalco Rosso DOC 2014, Rosso Riserva 2013, Montefalco Bianco DOC 2015, illetve a felsorolt debütálók éppen kereskedelmi forgalomban lévő korábbi évjáratait is. Maga a rendezvény impozáns helyszínt kapott, a Szent Ágoston kolostor épületét, ahol közel harminc borászat mutatta be borait. 

 

 

A leghíresebb, legismertebb a sagrantino szőlőfajta és a belőle készült bor. Meglehetősen egyedi karaktere van, mely minden más olasz szőlőfajtától megkülönbözteti. Magát a szőlőfajtát és a belőle készült bort is a világ talán leginkább taninngazdag fajtájaként tartják számon. A magas tannin és polifenol tartalma miatt rendkívül jól és hosszan érlelhetőek a borai. Éppen ezért a helyi szabályozás nagyon pontosan kitér az érlelés minimum időtartamára is: a szüretet követő december 1-től számítva minimum 37 hónapig kell érlelni, amiből minimum 12 hónap a hordós érlelés. Persze a borászok többsége ennél tovább, általában 24 hónapig tartja hordóban. Többnyire francia, szlavón és amerikai hordókat használnak, a kis 225 literestől az egészen nagyokig.

 

A szőlőfajtából azonban nem csak száraz bort készítenek, hanem édeset is, ami passito névre hallgat (Montefalco Passito DOCG). A borászok szerint ez volt a régi, tradícionális sagrantino bor, nem a száraz. Ez úgy készül, hogy a szőlőfürtöket általában a száraz bornak szánt szőlő előtt szedik le (nagyjából egy héttel), majd a fürtöket egyben hagyva szétterítik és levegős helyen száradni hagyják, nagyjából két hónapig. Ez alatt az idő alatt a szemek betöppednek, elvesztik víztartalmukat, koncentrálódik a bennük lévő cukor. Ezután indul meg a préselés, majd az erjesztés, a szőlő héját a mustban benne hagyva, az eredmény pedig egy természetes édes vörösbor lesz, semmivel sem összehasonlítható egyedi karakterisztikával. Az érlelés itt is, kötelezően 37 hónap. 

 

Azonban a sagrantino-n túl is létezik itt élet, léteznek más borok is. Ilyen egy másik vörös borfajta a Montefalco Rosso, mely készítésénél a szabályozás szerint minimum 60-70%-ban sangiovese-t, 10-15%-ban sagrantino-t kell használni, a maradék 15-30% pedig a borász döntése szerint egyéb fajta lehet. A legtöbb pince erre a francia fajtákat - merlot, cabernet sauvignon – használja, de akad itt barbera, montepulciano és colorino is. A minimális érlelés itt is leszabályozott, 18 hónap, illetve a Rosso Riserva esetén 30 hónap (amiből min. 12 hónap a hordó). A sangiovese is meglehetősen tanningazdag fajta, a sagrantino-val karöltve pedig nem egy könnyű súlyú játékos. A helyiek ezt a bort mindenképpen komoly húsételekhez ajánlják, de azok közül szinte bármihez. 

 

 

A vörösökön kívül léteznek a borvidéken meglehetősen izgalmas és egyedi fehérek is. Itt van mindjárt a Montefalco Bianco DOC, amelyben a szabályozás szerint minimum 50%-os arányban kell lennie a grechetto fajtának, 20-35%-ban pedig a trebbiano-nak, míg a maradék 0-30% rész szintén a borász döntése szerint lehet mondjuk chardonnay, fiano, vermentino stb. is. Aztán szintén kiemelkedő fehérbor még a közeli Spoleto város környéki Trebbiano Sploletino DOC is, mely szintén terbbiano-ból készül, valamint a Grechetto Umbria és az Umbria Bianco is.

 

 

A rendezvény fő célja, hogy bemutassa a szakmának, az újságíróknak és a nagyközönségnek a fenti borok éppen aktuális, friss évjáratait. A főszervező a Montefalco-i borászokat tömörítő konzorcium (Consorzio TutelaVini Montefalco), mely 1981 óta a borvidék irányítója és motorja. Figyel a minőségi és mennyiségi követelmények betartására, szabályoz, eredetvédelemért felel, de rendezvények, kóstolók, közös megjelenések szervezését is bonyolítja. Kiemelt feladatának tekinti a borvidék, a táj, a város, a fajta védelmét, hírnevének emelését. Jelenleg 56 pincészetből 227 fő tagja van, amely így a borvidék termelőinek nagyjából a 80%-át tömöríti.

 

A friss évjárat bemutatója általában egy kétnapos esemény, amelyen külön tematikus ültetett kóstolókat is tartanak az újságírók részére, valamint nagyjából 30 borász állítja ki és kóstoltatja borait a városka szívében található Szent Ágoston kolostorban. A résztvevők kapnak egy szép kóstolópoharat a konzorcium logójával díszítve, valamint egy programfüzetet és egy másik informatív kiadványt a borvidék pincészeteiről, elérhetőségeikről, és a helyi borok tudnivalóiról. A rendezvénysorozat részeként amolyan „nyitott pincék” keretében el lehet látogatni jó néhány borászatba is, ahol speciális kóstolókkal készülnek a látogatóknak. 

 

Jómagam, és a kis magyar küldöttségünk korábban viszonylag kevés itteni bort kóstolt. A Tenute Del Cerro kötelékébe tartozó Colpetrone neve csengett ismerősen. Rémlik, hogy őket kóstoltuk már valamelyik itthoni boros fesztiválon. Aztán ismerős volt még a Cecchi család tulajdonába tartozó Tenuta Alaztura is, valamint a borvidék talán legismertebbje az Arnaldo Caprai. Viszont azért jöttünk, hogy a rajtuk kívüli másik 53 pincészetből is minél többet megismerjünk. A kóstoló során elég átfogó keresztmetszetet kaphattunk a borvidékből és az itteni borokból. A borok stílusa nagyon hasonló, mégis minden pince más, mindenkinek megvan a maga jellegzetes és egyedi stílusa, irányvonala a borokban. Mondhatnánk azt is, hogy mindenkinek más az erőssége. Vannak itt biodinamikus, organikus művelésmódot folytató pincészetek, egészen kicsi családi birtokok, komoly múltra visszatekintő nagyok, vagy frissen indult újak. Van, akinél a pezsgő az egyedi, másnál a sagrantino rozé, míg megint mások több évjárat sagrantino-t prezentáltak. Eltérő lehet az erjesztés, az érlelés, a hordóhasználat, és az egyes alkörzetek sajátosságai is jól megfoghatóak a borokban. A fesztivál mellett jutott időnk három pincével közelebbről is megismerkedni, ugyanis másnap ehhez a háromhoz tudtunk pincelátogatást is tenni. Szerencsére az időjárás is kegyes volt hozzánk, az erősen tavaszi napsütés pedig csak fokozta a látványt, az élményt.