A rendezvénysorozat egyik fő eseménye volt a Gerbeaud-házban megtartott Nagy Olaszrizling Kóstoló.

Az egyik nagy kérdés – ha valakinek be kell mutatni –, hogy milyen is az olaszrizling?

Az biztos, hogy ezerarcú. Jól megmutatja a származási helyet, az évjáratot, és talán a borász felfogását is. De hogy milyen is igazából, arra bennem még nem született egyértelmű válasz. Talán nincs is. Mindenki másképpen szereti. Van, akinek a reduktív, tiszta, virágos, citrusos, lendületes tetszik. Van, aki szereti, ha volt hordóban. Van, aki szereti a végén a kesernyét, van, aki nem. A villányiak meg a melegebb tónusúra esküsznek.

Azt persze már tudom, hogy milyen a számomra legkedvesebb arca. Illatában és ízében citrusos, virágos, kicsit gyümölcsös, semmiképpen nem erőteljes. Savban gazdag, üde, lendületes, jól iható, és nincs benne túl sok alkohol. Kedvelem, ha találkozott néhány hónapig nagyhordóval. A végén pedig érezem a legfőbb jellemzőt a kesernyét. Nem bánnom, ha teljesen reduktív, de akkor legfontosabb elvárásom, hogy legyen tökéletesen tiszta illatú. Vigyázni kell, mert az olaszrizling a csalafintaságot is nagyon könnyen megmutatja. S aztán jön egy bor, mint Légli Ottó Banyászó 2011-ből és minden más lesz a fejemben...

Lehet, hogy nem is kellene megmondani, hogy milyen az igazi olaszrizling?

Lehet.

Az viszont nagyon jó, ha megmondjuk, hogy egyes borvidéken milyen legyen, lásd Csopaki Kódex, mely nemcsak egy követelmény meghatározás (a világ egyik legszigorúbb borkészítési előírása, kizárólag olaszrizlingre specifikálva – a szerk.), hanem jó példa az együtt munkálkodásra, amely a balatoniakban az utóbbi időben megindult (Badacsonyi Kör, Balaton Kör).

Az olaszrizling olyan mint, egy Picasso kép. Nehéz elmondani, inkább személyesen kell tanulmányozni. Bár, ha belegondolok, minden bor ilyen. Ehhez viszont el kell érni az egyenletes minőséget, amibe még csúszik hiba.

 

Egy újabb nagy kérdés, hogy miként lesz egy Nagy Olaszrizling Kóstolóból közönségrendezvény?

Miként lehet megismertetni még több emberrel az olaszrizling erejét?

Sokan voltunk, és talán elegen is, de a résztvevők jelentős része megint azokból tevődött össze, akik a bor közelében élnek, a borral és a legtöbb borásszal napi kapcsolatban állnak. A szakma tudott volna csak a rendezvényről? Ha igen, akkor lehet, hogy nem jól végezzük a munkánkat? Valamiért megint hiányzott a potenciális fogyasztó, ami nem egyedi jelenség. Pedig az olaszrizlingnek annyira kell a pozitív visszhang, a megerősítés, mint a magyar borvilágban semmi másnak. Tudom, hogy minden pénzbe kerül, de úgy látszik, hogy a borfogyasztók (értsd fizetőképes kereslettel rendelkezők) elérésére nem elég a hírlevél, a szakmai oldalak, a szakmai blogok megtalálása. Pedig minden idők egyik legnagyobb szabású olaszrizling bemutatója volt, sőt lehet azt mondani, hogy a teljes magyar borpaletta tekintetében is kiemelkedő. Ezért a részért minden elismerésem a Winelovers-nek. Sőt, az is kaphatott volna nagyobb publicitást, hogy a rendezvény előtt egy igen komoly tesztelés történt, egy nagyon komoly zsűri előtt. Ennek az eredményét is aktívabban kellett volna reklámozni, hirdetni, ha másért nem legalább tiszteletből a kiválóak előtt. Bár nem bántok ezért senkit, mert az egész magyar bormarketing nem találja a sikerhez vezető utat, ahogy sajnos a magyar bor sem.

Az vitathatatlan, hogy ezek a kezdeményezések, az ilyen rendezvények is rengeteget segítenek, ez egyértelmű. Az olyan tehetséges pincészetek megmutatását teszik lehetővé, mint többek között a Villa Tolnay, a 2HA, Csetvei Kriszta pincéje, Csernyik pincéje, Mátyás András pincéje, Kolonics Károly pincéje vagy Laposa Bencéjé. Mert többek között az ő munkájuk viszi előre a fajta jövőjét.

S végül, de nem utolsó sorban mi a helyzet a hölgyekkel?

Nem tehetek róla és vállalom is, hogy nem érzem magamat túl jól férfiak társaságában. Ez van, de ez most nem is fontos. Sokkal fontosabb kérdéseket vett fel a női közönség hiánya. Napjainkban már nem képezi vita tárgyát, hogy a pénz költését, a vásárlási szokásokat közvetlenül vagy közvetetten, de a nők határozzák meg. Elég csak arra gondolni, hogy a legnagyobb példányszámú magazinok, hetilapok a nőknek szólnak. Ez a bor esetében sincs másként. Még ha a férfiak dolgai is az ital beszerzése, akkor is úgy választunk, hogy az adott nőnek, nőtársaságnak is megfeleljen. Muszáj lenne valahogy a nőtársadalmat bevonzani; ismerjék meg a komolyabb borokat is; próbáljuk meg őket leválasztani arról a tévhitről, hogy nem értenek hozzá, vagy ha igen, hát akkor is csak az illatért rajonganak. Mert mindez nem igaz.Gondoljunk csak a sok aranykezű magyar borásznőre, akik valljuk be, lekörözik sok magabiztos férfitársukat.

Említhetem még Mészáros Gabriellát is, az esemény egyik előadóját – és őt kellett volna első helye –, aki az egyik legelismertebb szaktekintélye a boroknak hazánkban. Mi a megoldás? Választ nem tudok a kérdésre adni, mert nem vagyok reklámszakember. Csak, mint borszerető, a magyar borért szenvedéllyel élő emberként kérdéseket tudok feltenni.

A sok kérdés és elmélkedés után térjünk vissza az eseményre. A Gerbeaud-ház tökéletes helyszín, a rendezés rendben volt, minden rendelkezésre állt, amire szükség lehet. Szóval jó volt. Talán egyedül a harapnivalókon lenne még mit csiszolni, de ez persze nem a rendezők kérdése, hanem inkább a helyé. Azt gondolom, hogy 1 500 forintért három falatnyi borhoz komponált kis kreációnak nem itt van a helye, de lehet, hogy én gondolkozom teljesen másképp a vendéglátás mikéntjéről. Bár sok nálam képzettebb, nemcsak vendéglátós végzettséggel, hanem jelentős tapasztalattal rendelkező ember leírta, hogy a magyar vendéglátás is egy másik világban él. 

Ám, hogy ne csak megint a kőszívű kritikus szóljék belőlem, jöjjön egy nagy kupacnyi dicséret is.

Örülök, hogy nagyon sok borász viseli szívén a fajta sorsát, és nagyon sokan tudnak kiemelkedőt alkotni, széles választékban, nagy fantáziával. Nagy öröm számomra az is, hogy a fajta megmutatta, hogy képes akár a lehetetlenre is, hogy gyakorlatilag minden ízlés megtalálja a magának valót. S ez nagy szó. Az sajnálatos tény viszont, hogy véleményem szerint az olaszrizling nem fogja soha felvenni a versenyt a világfajtákkal. De egy helyi fajtának talán nem is ez a dolga. Sokkal inkább, hogy jó minőségben, tisztán, jó áron kiszolgálja a hazai fogyasztókat és az ide látogatókat. Sőt, hogy alapot adjon a mindennapi, házias, tiszta, egyértelmű magyar konyha újraalakulásának.

Emlékezetesebb tételek, a teljesség igénye nélkül: Légli Banyászó 2011, Kolonics Károly 2010, Csetvei Krisztina Kő 2012, Mátyás András 2012, Trombitás Tamás 2011, Villa Tolnay 2007, Csernyik 2012, Istvándy Jenő 2012 és biztos volt még sok szép, amit nem is kóstoltam, mert hát 2-3 óra alatt mindenki megtelt olaszrizlinggel.

***