Sokak szerint már ez utóbbiért megérte eljönni. Ez meg is látszott a vendégek számán, hiszen régen látott nagy tömeg tette tiszteletét a rendezvényen. Nem is emlékszem, hogy mikor találkoztam annyi Borjourra járó törzsvendéggel, mint most. Valami ilyenre szokták azt mondani, hogy mindenki ott volt, aki számít. Miért e felfokozott várakozás? Talán, mert közeleg a nyár vége, mindenki visszatért a szabadságról, így erőteljes húzóhatást jelentett a hajókázás a Dunán a csodálatos kivilágított budapesti panorámával, és ehhez ideális volt az időjárás. Na és végül, de nem utolsósorban a borászok és boraik is vonzerőként hatottak. A Dunán ringatózva az alábbi kilenc borász borait kóstolhatta a vendégsereg: Benedek Pince, Mátra; Bodor Borászat, Villány; BorTrió, Eger; Bujdosó Pince Dél-Balaton; Dúzsi Tamás, Szekszárd; Gedeon Birtok, Alföld; Matias Pince, Villány; Miklóccsabi, Mór; Petrény Borászat Eger.

A hajó indulása előtt már egy órával a borászok elkezdték tölteni a borokat az első poharakba. A tömeg azonban folyamatosan érkezett, a beléptetésnél sorok álltak. Amikor a beígért indulási időponthoz képest is még kikötve állt a hajó, sokan aggódni kezdtek, hogy nem is fog elindulni soha. Aztán ez mégis megtörtént, igaz a beígérthez képest kevesebbet ment, de a látvány, a panoráma mindenkit kárpótolt. Elhaladtunk a Lánchíd alatt, ott, ahol Bessenyei Péter műrepülőnk repülni szokott, saját szemünkkel láthattuk, hogy bizony nem sok a hely a hajónak, hát még egy repülőnek. Aztán következett a Parlament csodálatos panorámája, azt hiszem ez a látvány semmihez sem fogható. Néhány résztvevővel azon morfondíroztunk, hogy milyen hatalmas élmény Párizsban a Szajnán hajókázni, micsoda látványvilág tárul elénk. Aztán belegondoltunk, hogy Budapesten, a Dunán hajókázni sem kisebb élmény semmivel. Felmentünk egészen a Margitszigetig, ott tettünk egy fordulót, majd vissza az Erzsébet-hídhoz, közben pedig megcsodáltuk a Budai Várat, Gellért-hegyet, a kivilágított hidakat, szállodákat, házakat is.

 

Persze közben azért borozgattunk is. Lássuk miket: Kezdésként a Gedeon Pince Perle fehér gyöngyözőborával oltottuk szomjunkat. Majd két igazi magyar fajtával folytattuk náluk, az egyaránt 2012-es kövidinkával és a sárfehérrel. Az első kicsit könnyedebb, jól iható, a sárfehér kicsit erőteljesebb, de mindkettő az üdítő könnyű nyári fehérborok remek példája, pont olyanok, amilyenek lenniük kell. Még sok ilyen fehérbort szeretnék az Alföldről!

Folytattuk Miklóscsabi móri fehéreivel, immár a hajó felső felében. A két 2012-es királyleányka közül a Füligér nevű a könnyedebb, mely önmagában is remek, de fröccsnek még inkább. Sajnálom, hogy nem akadtam rá már a nyár elején. A Marilyn nevű királyleányka kicsit masszívabb, de még mindig a könnyedebb, gyümölcsösebb, nyári fehér vonalon mozgott – könnyen csúszott. A 2012-es Moorer ezerjó már sokkal komolyabb tétel. Fahordós érlelést kapott, de nem túlzót, így már most is jól iható, szép sav-gyümölcs-hordó kombináció jellemzi.

Nagy kíváncsisággal fordultunk a Bujdosó pince standjához, hiszen ők idén több borversenyről is remek eredményekkel tértek haza, melyek közül a díjnyertes vörösboraikat ezúttal sajnos nem hozták el. A két gyöngyözőboruk, a fehér Frisecco (királyleányka), és a rozé a Rosecco (cabernet sauvignon és merlot), korábban mindig nagy kedvencem volt, különösen utóbbi bizonyult megbízható választásnak. Most kicsit egyszerűbbnek, egysíkúbbnak találtam őket, talán a savakból lehetett volna bennük több. Viszont kárpótolt bennünket a 2012-es Csomó névre hallgató sauvignon blanc és a 2012-es Sextáns nevű rajnai rizling. Bujdosóék nagy vitorlázók, és ez mostanában a boraikon is meglátszik, hisz’ igyekeznek minél többnek valamilyen hajózással kapcsolatos nevet adni, valamint a címkék világát is ehhez passzintani. Így kapta a két fehér ezen elnevezéseket. Mindkettő szép fajtajelleges, jól iható, hozták a fajtajegyeket, kértem is volna belőlük még egy pohárral, ha nem kellett volna más borokat is közelebbről megismernem az este folyamán.

De kellett! Például mindjárt Benedek Péter mátrai borait. A Mátra, mint borvidék egyre jön fel, egyre több a fiatal borász, egyre több az új arc, egyre szebb borokkal jelentkeznek. Ennek az újhullámnak az egyik jeles képviselője a Benedek pince, mely személyes kedvencem is lett az utóbbi időben. Most a 2012-es cserszegi fűszerest kóstoltam, mely fajtának nem vagyok annyira a rajongója, de Benedekék kicsit átértelmezték e műfajt, és egy sokkal komolyabb, izgalmasabb fehérbort készítettek belőle. Nagy kedvencem tőlük a chardonnay, melyet sajnos nem hoztak; már elfogyott. Míg a hasonlóan kiváló 2011-es pinot noirral pedig úgy jártam, hogy addig kóstolgattam a fehér- és gyöngyözőborokat, mire a vörösekre fordultam, sajnos már eltűntette a kóstoló közönség.

Így jártam sajnos a Matias pince 2009-es pécsi zweigeltjével is, melynek előző évjáratát nagyon szerettem, most viszont kénytelen leszek várni a következő alkalomig. Viszont még tudtam kóstolni a 2011-es szekszárdi kadarkából, mely hozta a klasszikus finoman fűszeres, gyümölcsös jegyeket, könnyű, jóivású volt. Valamint megnéztem még a 2008-as villányi cabernet sauvignont. A Matias pince Magyarország öt borvidékén van jelen (Villány, Pécs, Szekszárd, Badacsony, Tokaj), a birtokközpont is Baranyában található, egyelőre főleg az első három borvidék adja a szortiment gerincét. A borok kiváló minőségére pedig Kiss Gábor borász a garancia.

Dúzsi „Rozékirály” Tamás két rozéját természetesen nem lehetett kihagyni. A 2012-es kékfrankos könnyedebb gyümölcsösebb, üdítőbb. Ez az, ami minden évben megbízhatóan hozza a magas minőséget; nem lehet vele mellé lőni. A 2012-es cabernet sauvignon rozé viszont egy komolyabb, testesebb bor, nagyobb beltartalmi értékekkel, és meg merem kockáztatni, hogy ez a tétel még jövőre is vígan tartja magát, feltéve, ha marad belőle addig. A 2010-es shiraz viszont merész vállalkozás. Mint köztudott, a 2010-es év a vörös szőlőknek nem kedvezett; mondhatjuk úgy is, hogy a kevés napsütés és a sok csapadék miatt alig volt borvidék és alig volt vörös szőlőfajta, amiből értékelhető vörösbort lehetett volna készíteni. Sokszorosan igaz ez a nagyon sok napsütést és meleget igénylő shirazra. Sajnos az időjárás rányomta bélyegét erre a borra is: illatban még hozta a szokásos gyümölcsös-fűszeres jegyeket, ízben viszont egyértelmű volt, hogy nem teljesen beérett szőlőből készült. A 2007-es Fácánkert cuvée (merlot, cabernet sauvignon, cabernet franc) viszont új bor Dúzsiéknál. Közepesen testes, kellően gyümölcsös, jól iható, könnyen csúszik. Fácánkert település határában termett szőlőből készült, és ezt már a Dúzsi fiúk (Tamás és Bence) jegyzik, az ő kezük munkáját dicséri. Sőt elmondásuk szerint e településen épül a pince új birtokközpontja is. Kíváncsian várjuk!

Végül pedig az este meglepetése a villányi Bodor pincészet, melynek két tételét vettük szemügyre, és a nyelvünkre, a 2011-es kékfrankost és a szintén ebből az évjáratból származó merlot-t. Egyik sem a klasszikus villányi tanninbomba vonalat képviseli, sőt. Mindegyik szép, egyensúlyos, remek sav-tannin-alkohol arányokkal. Nem tépik le az ember szájpadlását, jól iható, gyümölcsös vörösborok, melyek komplexitást is mutatnak. Különösen a merlot tetszett, nálam az este bora volt. Bodor Bence a villányi borvidék nyugati felén, Diósviszlón gazdálkodik, azt hiszem, ha Villányról beszélünk, akkor a jövőben ennek a résznek érdemes komolyabb figyelmet szentelnünk, mert Villány új, izgalmas vörösei innét kerülhetnek ki.

Sajnos nemcsak a borok fogytak el a végére, de az időnk is lejárt. A rendezvényhajó személyzete udvarias, de fokozódó erővel igyekezett leterelni a hajóról mindenkit, vendéget és borászt egyaránt. Kár, pedig a hajón működő DJ egyre jobb zenéket kezdett feltenni, és a közönség egy részének már táncolni is szottyant kedve. A sietség persze érthetővé vált akkor, amikor kiértünk. A pincérek elképesztő hegyekben pakolták az édes BB pezsgőket és poharakat, miközben a bejáraton végeláthatatlanul ömlött be az angol fiatalokból álló turistacsoport. Szegények, ha tudták volna, hogy milyen kiváló borokat kaptunk a dunai panorámához, hozzájuk képest!