Szerencsés kiindulási alap, ha a szaglásunk és az ízlelésünk megfelelő, bár a kóstolás technikája tanulható és sok gyakorlás, illetve megannyi izgalmas tétel után szert tehetünk rutinra. A sorrend mindig ugyanaz: kezünkbe vesszük a poharat, hogy megnézzük, megszagoljuk s végül megízleljük a bort.

 

 

Az első fontos szempont, hogy megfelelő poharat válasszunk. A bort leginkább talpas pohárba szoktuk tölteni, amit a szárának a felső felénél fogunk meg. A fehér- vagy rozé borok esetében a kehelyrész lehet kicsit keskenyebb, ha viszont vörösbort kóstolunk, érdemes minél öblösebbet választani. Ami az egyéb körülményeket illeti: amikor kóstolunk, fontos, hogy mellőzük a parfüm és az erős illatú kozmetikumok használatát és együnk ugyan kóstolás előtt, de ne tömjük magunkat degeszre.

 

Először érdemes megvizsgálni a bor színét, annak teltségét, ezáltal már a legelején többet tudunk meg a kiválasztott borról annál, hogy fehéret, vöröset vagy éppen rozét készülünk a szánkhoz emelni. Praktikus oka is van a szemrevételezésnek, hiszen ha dugómaradványt vagy bármi nem odaillőt találunk benne, még idejében el tudjuk távolítani. A fény segít megállapítani a nedű tisztaságát, ha pedig fehér felület elé tartjuk, a színét és teltségét is pontosabban meg tudjuk határozni.

 

 

A következő lépés, hogy az orrunkkal is vizsgálódjunk. Mivel sokszor egyenesen a palackból töltjük a bort, nem adunk neki lehetőséget a levegőzésre, sőt, az is előfordulhat, hogy a hőmérséklete sem megfelelő még. Várjunk türelmesen és forgassuk meg a poharat, hogy az illatok minél jobban kinyílhassanak. Ezután történik az első csoda, amikor a poharat az orrunkhoz emelve megérezhetjük az illatokat. No és persze már ekkor fény derülhet a borhibákra. Gyanakodjunk, ha kellemetlen, ecetes, dohos szagok csapják meg az orrunkat: ilyenkor nagy valószínűséggel nem volt szerencsénk a palackkal és kóstolni sem érdemes. 

 

 

Az optimális kóstolási hőmérséklet:
-pezsgő 8°C,
-fehérbor 10-12°C,
-rozébor 12°C,
-tokaji aszú és más édes desszert borok 12°C,
-testes badacsonyi és somlói óbor 14°C,
-könnyű fiatal vörösbor 14°C
-testes vörös óborok 16-18°C

 

Vegyünk a szánkba néhány apró kortyot, de ne nyeljük le azonnal, inkább forgassuk meg, hogy az összes ízlelőbimbót bekapcsoljuk és elénk táruljanak az édes, savas, sós és fanyarabb ízek is! Ezáltal be tudjuk kalibrálni, mennyire savas és tanninos a borunk,  vagyis hogy mennyire indul meg a nyálelválasztásunk, illetve érzünk-e összehúzó, szárító hatást például a szájpadlásunkon. A magas alkoholtartalom biztos jele, ha érzünk melegítő hatást, ahogy legördül a torkunkon, garatunkon a korty.

 

 

Izgalmas lehet azt is összehasonlítani, mit érzünk az orrunkkal, mit az ízlelőbimbókkal, van-e különbség, esetleg változás. Semmiképpen ne essünk kétségbe, ha elsőre nem tudjuk pontosan beazonosítani a borban lévő szőlőfajtákat, a termőhelyet, a szüretelés idejét, az érlelés módját vagy az évjáratot. Egyrészt előfordulhat, hogy a bor nem rendelkezik nagyon karakteres jegyekkel, másrészt pedig itt is egy tanulási folyamatról van szó: gyakorlással egyre kifinomultabbá válnak érzékeink, így egyre több részlet tárul fel előttünk.

 

 

A kóstolási érzékenység mindenkinél különböző, de a rutin és a logika egész biztosan segít abban, hogy egyes jegyek felismerésével következtetéseket vonjunk le. Ha erőteljesek a citrusos aromák, jó eséllyel egy friss, gyümölcsös, magasabb savtartalmú borral van dolgunk. Persze egy a magasabb maradékcukor-tartalom mellett ugyanaz a sav másként hat, míg a markáns savgerinc éppen a magasabb alkoholt fedheti el. Érdemes többször visszakóstolni és mindig más “komponensre” koncentrálni.

 

 

Ha egy sok tételből álló borsor vár ránk, megfontolandó a köpőcsésze használata az “éberségünk” fenntartása céljából. Néhány korty lenyelése persze általában elkerülhetetlen ahhoz, hogy alaposan elemezni tudjunk. Annak érdekében, hogy az előzőleg kóstolt tételek ne befolyásolják az értékítéletünket, érdemes az első korttyal átöblíteni a szánkat, aztán kiköpni, hogy ezzel is ráhangolódjunk az aktuális borra. A második kortynál már sokkal jobban érezzük majd az ízeket, persze lehet, hogy egy harmadik kortyra is szükség lesz. A kóstolás végén nyugodtan térjünk vissza az általunk legjobbnak talált tételekhez, kortyoljunk belőlük most már többet, hogy lássuk, ilyen mennyiségben is meggyőzőek-e.

Ezek egyensúlya és összhangja emeli fel a bort az egészen kiválók közé.  Nem csak az összetett, strukturált, nagy testű tételek tartozhatnak ide, bármelyik bor, aminek örömet okoz a fogyasztása, jobb kedvre derít és megfelelően “hozzásimul” az elfogyasztott ételhez, megérdemli a dicséretet.