Babiczki Lászlót egy 2004-ben megjelent újságcikk nyomán úgy ismerhettük meg, mint az „ország legfiatalabb borásza”, aki lelkes, 19 éves kísérletező kedvű borászként már remek mátrai borokat tett le az asztalra. Laci borstílusa azóta kiforrott, s a borászkodás mellett másik szenvedélye is lett: a quadozás. Szponzorunk jóvoltából így ő is egy héten keresztül tesztelhetett egy Honda TRX 500 FPE-t.
Miért van az, hogy minden borász a pincében tarja a motorját? :)
Akik követik Honda-sorozatunkat, azok a TRX 500 FPE tesztélményéről már olvashattak korábban itt, a Borászportálon, hiszen legutóbb a Villa Tolnay vincellére, a badacsonyi illetőségű Nagy László kapta meg ezt a munka quad-ot egy hétre. Míg Lacinak nehéz volt elfogadtatni, megértetni a helyiekkel, hogy ő nem azért megy föl a Csobánc-hegyre a quaddal napjában akár többször is, mert a borkészítés mellett most az lett az új kedvtelése, hogy szándékosan borzolja a szomszédjai idegeit (a quadosok és cross motorosok szimpátia indexe egyébként egész országszerte a zérushoz tendál), hanem egyszerűen csak a munkáját kívánja mennél hatékonyabban elvégezni, addig a másik Lacinak, a mátrainak, efféle problémái nem adódtak. Ez nem feltétlenül a gyöngyössolymosiak magasabb toleranciaszintjére vezethető vissza; míg Nagy Laci 17 hektáron quadozgathatott, addig Babiczki Laci 330 hektáron, hiszen a Nyilas Pincészet, ahol a főborászi teendőket látja el, 230 hektár saját szőlőterülettel rendelkezik, további 100 hektárról pedig, bár integrálják az alapanyagot, de saját gépeikkel művelik azt.
A fiatal mátrai borász imád motorozni, de a napi teendők mellett (melyek jóformán a hétvégéit is lekötik) egyre kevesebb ideje jut rá. „A quadba - mondja - azért szerettem bele, mert így munka közben is tudok hódolni a motorozásnak, bár tény, hogy itt másfajta motoros élményről beszélhetünk. Kicsit olyan, mikor felülök rá, mintha bevetésre készülnék, a hegy meghódítására, pláne, ha egy esős idő után a sártengereken kell lavírozni.”
A Mátrai borvidék az ország legnagyobb hegyvidéki borvidéke. Mintegy 33.000 hektár a területe (melyből 24.000 hektár első osztályú termőföldként van számon tartva), s ezen adat ismeretében méginkább fájó a faktum, hogy csupán 6.600 hektárnyi a szőlővel betelepített földek mérete.
Mátrai vonalak
A lét megkerülhetetlen kérdéseire a választ a tömegtermelésben látó kommunista tervgazdálkodás súlyos regresszióba taszította Mátraalját. A föld életerejét az utolsó cseppig ki akarták szipolyozni. Milliószámra állított elő bort akkoriban Magyarország kivált a Szovjetunió és az NDK számára. A múlt fölött azonban mára nemigen keseregnek a helyiek; főként az illatos fajtákra koncentrálva (ahogy teszi azt Babiczki is) igyekeznek újjáépíteni a borvidéket, s egységessé tenni annak arculatát. A Mátra egészében persze nem egyenlő az Irsai Olivérrel, a reduktív iskolával és a technológiai borkészítéssel (lásd Tőkések).
Ami viszont Babiczki Lacit illeti, ő a friss, üde, roppanó savú, gyümölcshangsúlyos, irányított erjesztéssel, modern körülmény között készített borok híve. Az alapvető filozófiája, hogy tiszta, technológiai bizonytalanságoktól mentes alapborokat készítsen, melyekben nem érhető tetten az évjárat szeszélye. Sokan ennek éppen ellenkezőjét vallják: felvállalni az évjáratok szeszélyéből eredő sajátosságokat, mellőzni az üzemi körülményeket (persze van, akinek tőkéje sincs rá) és bevállalni, hogy adott esetben a bor sikerülhet máshogy is, mint korábban. Jobban is, rosszabbul is, a lényeg, hogy a hitelesség ne sérüljön. Nem szeretnék most egy ilyen irányba elmenni, annyit azonban megjegyeznék: tiszta, technológia borok nélkül, melyek ára valahol 1500 forint körül mozog, a borkultúra piramisának hiányozna a legalsó szegmense (sajnos még most is elég hiányos...). A Nyilas Pincészet ezt a – ha úgy tetszik – küldetést abszolút felvállalta, s bár a Babiczki-borokat Laci is reduktíve készíti, azért nála már jelentősen tetten érhetők a termőhely sajátosságai - elég ha pinot noirja vagy chardonnay-ja tipikus mátrai mineralitással bíró karakterére gondolunk.
Babiczki László
„Sokan úgy kezdtek el Magyarországon bort készíteni – és itt elsősorban a hozzám hasonló kicsikre gondolok –, hogy megcsinálták a prémium boraikat, aztán meg - mivel azok elkezdtek beragadni - kénytelenek voltak szélesíteni a szortimentjüket. Én nem szeretnék ebbe a hibába esni. Fiatal vagyok, van még időm bőven arra, hogy letegyem az asztalra a Nagy Boromat. Egyelőre építkezem, s ha >>csak<< Jó Bort adhatok a fogyasztóknak, úgy vélem, akkor is tisztességesen jártam el” - mondja Laci.
Mivel a gyöngyössolymosi látogatásunkkor kifejezetten jó időt fogtunk ki, így megragadtuk az alkalmat és kikísértük Lacit a szőlőbe. Ő természetesen quaddal ment, mintegy demonstrálva TRX 500 FPE képességeit.
„Ezt a quadot ESP-vel szerelték fel (Elektromos Váltó Program – A szerk.). Megerőltetés nélkül, gombnyomásra váltja fel majd vissza a sebességfokozatokat. A váltás sebessége persze függ a pillanatnyi tempótól is, hiszen a váltómű gyorsabban vált, ha sportos stílusban használják, míg mondjuk itt, a dűlőn lefelé 3 km/h-nál gyorsabban haladva hatékony motorféket szolgáltat. No, meg az ESP az akkumulátortól független. Akkor működik csak, ha jár a motor” - mondja Laci, mikor azt kérem, emelje ki azt, ami számára a legjobban tetszett ebben a TRX-ben. „Aztán, ha valamit még muszáj újra és újra hangoztatni szerintem - folytatja -, hogy ez egy munkaquad. Erős, de halk. Ez nem vagánykodásra való, hanem melóra.”
Meghódítani a hegyet
A szőlősorokban való rövid időzés, beszélgetés, napozás után a Gyöngyössolymos határában nemrég felépült Sziluett borhotel felé vesszük az irányt. Laci egyik kedvenc helye lett ez az utóbbi időkben; borkóstolókat és borvacsorákat tart itt. Bár a hotel – koncepciója szerint – elsősorban a farkasmályi pincesor régi fényének visszaállítását szorgalmazza a hozzájuk szervezett bortúrák által, azért jegyezzük meg: egy, a Mátrai borvidéket megismerni szándékozó társaság csillagtúráinak is tökéletes helyszíne lehet a Sziluett.
Hangulatában vidékies, otthonos, vendégfogadásában, szervizében kifogástalan. A hotel éttermének ételei között tipikus magyar fogásokat találni, amelyeket nem akartak mindenáron újragondolni, erőszakkal modernebbé tenni; jól érthető, laktató, korrekt fogások ezek, amelyek mellett néhány palack Babiczki bor úgy lecsúszik egy 4-5 fős társaság torkán, hogy szinte észre sem veszi azt az ember. A Babiczki borok ugyanis a legjobb értelemben vett ivóborok - erre fentebb már tétetett némi utalás.
A borkóstolás közben abban a megtiszteltetésben lehetett részünk, hogy ugyanazt a menüsort ehettük végig, melyet a legutóbbi Babiczki-borvacsora során felszolgált a Sziluett. Remek két órát tölthettünk el így, komótosan falatozgatva a borász társaságában. Alább a megismert borok kóstolási jegyzetét tennénk közre.
Babiczki - Pinot Grigio Selection 2012
Késői szüretből származó szürkebarát, ennek megfelelően érett naspolya és egy kevés füst alkotja az illatképet. Közepesen telt testét kerek savak támasztják, 13%-os alkoholtartalma pedig még a könnyen csúszó tartományba sorolja. „Hogy a hölgyek miért cuppannak rá rögtön erre a borra? A 8 gramm / liter maradékcukor miatt ” - mondja Laci.
Babiczki - Cabernet Sauvignon Rosé 2013
Málna, szárított málnalevél, rózsabors, szárított koriandermag és egy kis füst tarkítja az illatprofilt. A korty ízgazdag, jó arányú; élénk savak, közepesen telt test, moderált alkohol ábrázolja karakterét. Ízben a piros bogyós gyümölcsök mellett kapunk egy kis fűszerpaprikás beütést is, de épp csak mutatóba. Fűszeres, tartalmas rozé - kár, hogy az ilyenekből keveset találni országszerte.
Babiczki - Battonage Chardonnay 2013
A seprő felkavargatásának köszönhetően a bor színében egy halvány arany tónust tapasztalni. Friss, üde illatában mangó, ananász keveredik a battonage vajas, pop-corn-os jegyeivel. Ez a vajas aroma az ízben is visszaköszön, a citrusok és a közepesnél magasabb savak azonban kellő lendületet adnak a kortynak. Némi alkoholédesség is bejátszik, de 14,5%-al ezt ne csodáljuk. A sav analitikai értéke 5,5 gram / liter, s ez nagyjából Laci összes borára jellemző. A kóstoltak közül kétségtelen, ez a legjobb bor.
Babiczki - Pinot Noir 2011
Korábban már kóstoltam és akkor valahogy nem hozta az igazi formáját. Most viszont, hogy három éve ér, formálódik, fejlődik palackban, határozottabban több réteget fedezni fel benne. Illatában érett cseresznye, szegfűbors és földes-köves aromák a meghatározók, míg ízében - a piros bogyós jegyeken túl - étcsokoládét, szerecsendiót és finom szárított gombás felhangokat fedezni fel. Csersavai finomak, érettek, savai szépen tartják magukat; szép struktúra.
Babiczki - Cabernet Franc 2009
Sötét rubin színű folyadék, fiatalos, bíbor reflexekkel. Étcsokoládé, tejkaramell, vanília, de idővel cseresznye, szárított diólevél és némi földesség is mutatja magát illatban. Ízben hasonló aromákat kapunk. A korty telt, a csersavak érettek, az alkohol 14%. Érett, populáris tétel.