Péntek reggel indultunk útnak a jéggé dermedt Balaton északi partja felé, hogy a Laposa Pincészet meghívásának eleget téve megkóstoljuk az év legfrissebb bazaltborait. Kirándulásunk a két építészeti kitüntetést elnyert borfeldolgozó üzem (Az év ipari épülete 2010 – ArchDaily; Építészeti Design Award 2011 – hg.hu) bejárása miatt is izgalmasnak ígérkezett.

 

 

A Bazaltbor Badacsony Kft. pincészetének kapujában Gagyi Pálffy András ügyvezető igazgató fogadott bennünket. Köszöntőjében elmondta, hogy a borfeldolgozó üzem két különálló szárnyból áll (egy háromszintes technológia szárny, és egy érlelő-tároló pinceszárny), melyek csak a legalsó szinten csatlakoznak. Az épület nagy része föld alá süllyesztett, mivel a belső terek szervezése a gravitációs rendszerű borászati eljárás igényeihez igazodik. Erről meg is akartunk győződni, úgyhogy elindultunk a labirintus mélyére.

A szőlőfogadó szintről egy emelettel lentebb sétálva a függőhídként kialakított présszintre érkeztünk. Fejünk fölött áztató tartályok lógtak, talpunk alatt öt méter magas erjesztő tér tátongott, miközben Laszlovszky Gábor borász az üzem működéséről beszélt. Mint elmondta, a kézi szüretből beérkező szőlő feldolgozása gravitációs rendszerben indul (bár efelől ekkorra már nem volt kétségünk), és végig kontrollált hőmérsékleten zajlik. A présmustot és a „sima” mustot külön kezelik, az alapanyag primer aromáit pedig hűtött erjesztéssel nyerik ki a jellemzően reduktív eljárással készülő fehérborok számára, mint amilyen például a „Friss” termékcsalád. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a jelenlegi géppark évente 350 ezer palack bor előállítására képes, mely mennyiséget évenkénti fejlődéssel igyekeznek elérni. 2012-re kitűzött céljuk 140 ezer palack.

A növekedéshez viszont szőlő kell, amit egyrészt a környékbeli termelőktől fognak beszerezni (hosszú távú, feltételekhez kötött megállapodásokkal), másrészt a jelenleg 6 hektáros saját területet bővítésével akarnak biztosítani. Az elképzelések szakmai kidolgozásával Alain Rousse-t, a december óta alkalmazott, francia származású szőlész-borász szaktanácsadót bízták meg. Exportra még nem termelnek, de a lehetőségekről tárgyalások folynak külföldi, többek között kínai befektetőkkel.

Új információink és 2011-es Rizling Frissel töltött poharaink birtokában tovább haladtunk a labortisztaságú betonbunker legalsó szintjére, az erjesztő térbe. Az itt sorakozó, irányított fermentációra alkalmas, 50, 100 és 200 hektoliteres acéltartályokban válik borrá a közeli lejtőkről szüretelt termés. A Badacsonyról szürkebarát és kéknyelű, a Szent György-hegyről olaszrizling, a Csobánc-hegyről rajnai rizling, sárgamuskotály, és hárslevelű, a Somló-hegyről pedig olaszrizling és juhfark érkezik a tartályokba. Az arra érdemes alapanyagok rövid hordós érlelést is kapnak.

Az erjesztő térből nyíló „téglaboltozatos” pince látványa senkit ne tévesszen meg: szerkezete monolit vasbeton (mint itt minden másé), rajta a ferdén rakott tégla csak burkolat. A hagyományos pincehangulatot azonban így is képes megidézi, és színt visz a szürke betonrengetegbe. A hordós érlelő végéből egy tíz méter magas térbe léptünk. Ez az utcáról is megközelíthető vendégfogadó terem a tervezők (Kis Péter, Molnár Bea) szándéka szerint szakrális térélményt nyújt, és valóban: az égbe törő falak és a tető üvegfelületén át beömlő fény elcsendesíti az ide belépőt. Bár egyelőre ez a terem még üresen áll, a feldolgozó leglátványosabb részévé válhat, ha megkapja majd kellő berendezését: pultot, asztalokat, és a borosüveg-tároló polcrendszert.

A föld mélyéből újra visszatérve az üzem legfelső szintjére, szemügyre vettük még az 1500 palack/óra teljesítményre képes hideg steril palackozó gépet, de mivel a mikrobiológiai stabilizáció kérdése legtöbbünket már nem hozott lázba, buszra szálltunk, és útnak indultunk a tanúhegy tetején készülő ebéd irányába.

A Laposa komplexum három épületből áll: borfeldolgozó, adminisztrációs épület, és hotel. Utóbbi a telek legmagasabb pontján áll, tíz szobája remek kilátást nyújt a Balatonra. A wellness-sarok (jakuzzi és szauna), és egy kőboltozatú pincéből kialakított kóstolóterem megtekintése után Póczik Péter tulajdonos az emeleti étterembe invitált minket, ahol lenyűgöző panoráma mellett kóstolhattuk végig Kolozsi Attila séf négy Laposa tételhez komponált ételsorát.

Az első fogásként felszolgált grillezett kecskesajtot körtés vinaigrette-tel ízesített zöldsaláta-ágyon tálalták. Hozzá Pinot Gris Friss-et ittunk, a legújabb évjáratból. A Badacsonyban több mint hatszáz éves múltra visszatekintő olaszrizling ezúttal egy könnyed verzióját mutatta: gazdag almás-körtés illata, friss savai, selymes textúrája jól illett a laktató előételhez. A 2009-es Rizling2 másodtöltésű francia hordókban érlelt házasítás (olasz- és rajnai rizling), melynek mandula és vanília aromáihoz a séf pirított libamájkockákkal megszórt rizlinges kelkáposzta krémlevest kreált. Főételként egy közepesen átsütött szűzérme került a tányérra, zellerkrémmel és sült burgonyával körítve. A hozzá kínált 2009-es Somlói Juhfark házasítás (80% juhfark, 20% olaszrizling) határozott savakra épülő, magas extraktú teste, kifejezett mineralitása és komplex díszítő jegyei meghaladták az étel összetettségét.

Végül habkönnyű desszert érkezett: szuflé eljárással készített, erdei gyümölcsvelőben úszó túrótorta. A 2011-es Illatos Friss (Muscat Ottonel és Lunel, Pinot Gris, Sauvignon Blanc, Chardonnay házasítás) édességérzetben ugyan nem tudott felzárkózni mellé, de a torta így is osztatlan sikert aratott. Miután minden falat elfogyott, egy rövid vertikális kóstolón összevetettük a 2009-es és 2010-es Rizling2 savait. Utóbbi várható győzelme beigazolódott. A sort a legszebb tétel zárta: Juhfark Válogatás, 2008. Remek alapanyagát az „alap juhfark” szüretnél két-három héttel később leszedett termésből válogatták. Gerincét (savak és ásványosság) déli gyümölcsök kifejezett aromavilága veszi körül. A Nagy-Somlói Borvidék egyik legizgalmasabb tétele.

A vendégszeretet ellenére nem távozhattunk anélkül, hogy ne firtassuk a Bazaltbor Badacsony Kft. és a Laposa család között pár hónapja történt szakadás okait. Póczik Péter tulajdonos így foglalta össze álláspontját: „Mi eddig is sokat tettünk Laposáékért, de útjaink kettéváltak.

Márkanév tekintetében ”B” tervünk egyelőre nincs. Nem szerepel terveink között egy új név bevezetése.” A befektető és az alapító borász ígéretesen induló együttműködése tehát ezúttal is elválással végződik (lásd a Gál Tibor Pincészet, vagy a Gróf Buttler Borászat esetét), és kapcsolatuk talán már csak a márkanév-használati jogvitára fog korlátozódni. Reméljük azonban, hogy ez a modern technológiával felszerelt, nagyvonalú vállalkozás a későbbiekben mégis megfontolja egy új márkanév bevezetését, a saját dűlőibe visszavonuló Laposa család pedig újra használhatja majd saját nevét megtermelt borai palackján.