Egy brit kimutatás szerint egy átlagos borfogyasztó tíz, legfeljebb húsz különböző szőlőfajtát ismer, nyitottabb, érdeklődő társaiknál ehhez képest kicsit jobb az arány. Az igazi borfanatikusok száz-kétszáz szőlőfajta kóstolásával büszkélkedhetnek. Ez sajnos még mindig kevés ahhoz képest, hogy a világon több mint 10 ezer szőlőfajta létezik.

Az angol és amerikai piacon a szakmabeliek, sommelier-k, borszakírók és borkritikusok egyre inkább a ritka szőlőfajtákat preferálják. London és New York legkiválóbb éttermeiben és hipszter bárjaiban szinte már elképzelhetetlen egy olyan borlap, ahol nem szerepel pár kimondhatatlan nevű tétel. A személyzet ajánlása nélkül azonban csak a legbátrabbak mernek rendelni például egy pohár agiorgitikot vagy rkatsitelit. Az „elfelejtett”, „majdnem kihalt”, „feltámasztott”, „filoxéra előtti ”és „titokzatos” szavak hallatára beindul a fogyasztók fantáziája, pláne, ha ehhez még egy szentimentális történet is párosul.

 

A szicíliai Occhipinti család életében mindig is fontos szerepet játszott a hagyományok ápolása és a borhoz fűződő történetek emlékezete. Talán ezért sem meglepő, hogy a család legfiatalabb tagja,

Hiába próbálták őt távol tartani bácsikája pincéjétől, mondván, ez nem nőnek való feladat, tántoríthatatlan volt. „Majd elmúlik” – legyintettek az ősök… Akkor kezdtek el komolyan aggódni, mikor Arianna fiatal kora ellenére beiratkozott a milánói szőlészeti egyetemre, majd kezelésbe vette Szicília déli részén, a Vittoria DOC régióban a családi nyaralóhoz tartozó 1 hektáros elhagyatott földet.

A szigeten úgy 40 évvel ezelőtt komoly fejtörést okozott, hogy a tömegborok helyett hogyan lehetne minőségibb borokat készíteni. Ekkor sokan mozdultak a klasszikus szőlőfajták irányába, mint például a chardonnay, syrah és merlot, ez kétségtelenül lendített az eladásokon, de nem hozta el a várva várt sikereket a nemzetközi piacon.

Szerencsére szép számmal akadtak borászok, akik úgy gondolták, hogy az ősi szőlőfajtákhoz kell ragaszkodni, ezek tükrözik kellőképpen a különleges terroir-t. Gondolom, említenem sem kell, hogy Arianna vérbeli helyi lányként az utóbbiak táborát erősítette és kedvenc szőlőfajtáján, a frappatón kezdte a kísérletezést azon a bizonyos 1 hektáron.

De mi is az a frappato?
„Szicília déli részéről származó, őshonos kékszőlőfajtájáról már 1760-ból vannak írásos emlékek. Nevét valószínűleg a fruttatóról kapta, jelentése zamatos, gyümölcsös. A legutóbbi DNS vizsgálatok szerint a sangiovese leszármazottja. Vékony héjú, tömör fürtű, ezért esős évjáratokban rothadásra hajlamos. Friss, könnyedebb testű, egyszerre gyümölcsös és virágos borokat ad, sokszor házasítják a szintén helyi nero d’Avola-val.” (Jancis Robinson – Wine Grapes 2012)

Igaz, hogy Arianna nem rendelkezett évtizedes gyakorlati tudással, arról viszont határozott elképzelése volt, hogy a lehető legtermészetesebb úton szeretne elindulni a borkészítésben, bácsikája organikus szőlőművelését követve.

 

Egyedülálló módon, az igen forró és száraz körülmények ellenére öntözésről hallani sem akart, száműzte a növényvédő szereket, a mai napig helyette inkább kamillateát, fedőnövénynek pedig babot használ és kizárólag kézzel szüretel. Eleinte sokan összesúgtak a háta mögött, de erre fittyet hányva makacsul ragaszkodott az elveihez. Vörösborai a lehető legkíméletesebb módon, a gravitáció erejét használva, csömöszölés nélkül készülnek, ami úttörő borászati attitűdnek számít a szigeten. Eltökélt célja az elegancia és frissesség megőrzése, ezért új fahordót sem használ.

DOC vagy DOCG? – ez itt a kérdés!
Az olasz klasszifikációban a „DOCG” (Denominazione di Origine Controllata e Garantita) a legmagasabb kategóriájú védjegy. Legalábbis elviekben. A legtöbb borász sok rafináltságot képes elkövetni azért, hogy ezt a négy betűt a palackra biggyeszthesse és borait csúcsborként tartsák számon.

A borvilág akkor kapta fel igazán a fejét, mikor Arianna elegánsan beintett a DOCG-re, mondván, ez neki csak fejfájás és papírmunka. Mellesleg rosszul viseli a szabályokat és a hosszabb fahordóban való érlelési követelményeknek sem szeretne eleget tenni, amit a DOCG előír. Ez a vakmerő és példaértékű húzás meghozta gyümölcsét.

 

Első kereskedelmi forgalomban kapható bora 2006-ban került a piacra, egyediségével egyből belopta magát a borrajongók szívébe. Még mindig fel tudom idézni, mikor először kóstoltam az Arianna Occhipinti Il Frappatót. A tekintélyt parancsoló palack piros viasznyakkal zárva, hozzá a címke is letisztultságról árulkodott. Izgatottan nyitottam ki, a szobát átjárta valami buja rózsás parfüm. Hagyni kellett, hogy kinyíljon, mint egy csokor virág, először viola, orgona, majd következtek a zamatos gyümölcsök. Szamóca, málna, fekete cseresznye, kevés dohány és füst. Alig vártam, hogy beleharapjak ebbe a rubinvörösen csillogó csodába. Mérhetetlen elegancia és letisztultság. Vibráló savak, frissesség, egyszerre könnyű és komoly. A kortyban visszaköszöntek a lédús gyümölcsök, a selymes rózsaszirom, fűszer, ugyanakkor volt benne valami megmagyarázhatatlan vad földes energia. Tagadhatatlanul Occhipinti. Hosszú percekig tartott mire lecsengett…

Arianna mára 25 hektárral büszkélkedhet, de ugyanolyan szerény lány maradt, mint kezdetekben. Biodinamikus gazdálkodást folytat, és hitvallásán egy cseppet sem változtatva, kizárólag helyi szőlőfajtákból készít borokat a természet legnagyobb tiszteletével.

Szicília. Ősi szőlőfajták, természet, frappato. Titkos kód vagy fedőnév…? Ariannának köszönhetően ez már nem kérdés.