Ami azt illeti, a helyszín is meglehetősen impozáns volt; a csodálatos Wiener Konzerthaus, illetve annak összes termei fogadták a borisszákat a világ minden tájáról. Kíváncsiak voltunk, hogy hogyan néz ki egy ilyen borfesztivál Bécsben, mennyiben tér el a hasonló volumenű magyar VinCE-tl, milyen közönség jár ide kóstolni (és milyen borokat), kik az egyéb kiállítók, milyen a szervezés stb.

Maga a kóstoló kétnapos: péntek és szombat – egyaránt délután három és este kilenc közt. A kétnapos belépő 45 euro, korlátlan kóstolást biztosít az egész ott töltött időre. A szervezők mind a kezdést, mind a befejezést szigorúan veszik, például három óra előtt csak ruhatározni, poharat felvenni, prospektust gyűjteni van lehetőség, belépés a kóstolótermekbe csak pontosan háromkor. Az eligazodást az elképesztő mennyiségű bor közt egy remek katalógus segíti, mely a belépőhöz jár mindenkinek. Ebben termenként, országonként, borászonként bontva megtalálható minden tétel, minden egyes bor, minden más kóstolható termék, az árakkal együtt, plusz térképek a helyszínről. Sőt, a rendezvényen lehetőség volt 20%-os árkedvezménnyel rendelni mindenből, természetesen ezt az árat is tartalmazta a kis könyvecske. Ezen kívül, minden egyes bort értékelni is lehetett egy ötfokozatú skálán, ugyanebben.

 

Kikből állt a kóstoló közönség? Vegyes összetételű: farmeres fiatalok, középkorúak, idősek, borszerető egyetemisták, középkorú házaspárok, öltönyös menedzserek, borbarátok, újságírók, bloggerek, külföldiek is szép számmal. Közte sok magyarral, például nekünk is sikerült találkozni magyar borászokkal, borkereskedő cégek képviselőivel, az itthoni borfesztiválokon is megforduló törzsvendégekkel. A borokon kívül kóstolhattunk még sok-sok elképesztő csokit (Zotter, Cudie, Enric Rovira) olasz kekszeket (Antonio Mattei, Deseo), és néhány magasabb alkoholfokú spirituszt is. Lássuk ezek után a borokat.

Mindenekelőtt megemlítendő, hogy egy külön terem csak a pezsgőkről szólt: champagne minden mennyiségben, plusz spanyol cava-k, olasz prosecco, osztrák pezsgő. A legnagyobb nevek, mint a Roederer vagy Pol Roger kihagyhatatlanok. Különösösen utóbbi 2000-es évjáratú Sir Winston Churchill nevű pezsgője, amely „csekély” 159 eurót kóstál. Még jó, hogy itt kezdtünk, mert a nyitás után egy órával elfogyott az utolsó cseppig. Persze a többi név sem kispályás (Pere Ventura, Duval-Leroy, Deutz, Villa Sandi, Schlumberger). Különösen a Duval tetszett, de új felfedezettünk a Moutard sem maradt el tőle sokkal.

A kiállító borászok majdnem fele osztrák volt, de a hatalmas kínálatban azért el lehetett igazodni a kisokosunk segítségével. Fehér fronton a zöldveltelini és rajnai rizling vonalra helyeztük a hangsúlyt – ahogy az osztrákok is – és ott is kiemelten a wachaui borvidékre, a csúcsok csúcsára. A borászok döntő többsége a legjobb borait kóstoltatta; olyan nevek sorjáztak, mint a Jamek, a Hirtzberger, F.X. Pichler, Knoll, Alzinger, Rudi Pichler, hogy csak néhányat kiragadjunk a sorból. Mindegyikük a legdrágább és legmagasabbra pozícionált (Smaragd kategória) borait hozta el, melyeknek fele sem tréfa, hisz ezekért 30-70 eurókat kérnek palackonként, melyek – megnyugodhatunk – nem csak a mi pénztárcánkkal mérve drágák. Viszont mind a rizling, mind a veltelini vonal egységes stílusú, magas színvonalú borokat jelentett. Nehezen lehetett belekötni akármelyikbe is, élmény ilyeneket kóstolni.

Elképesztő tisztaság, koncentráltság, frissesség, komplexitás, gyönyörű savak, hosszúság, mi kell még.

A hatodik-hetedik borászat után viszont valami egyedire, valami másra vágytunk, ezért kipróbáltunk eddigiektől valami teljesen eltérőt, egy dél-stájerországi borászt, aki a sauvignon blanc-jaival tarol: ez a Weingut Zweytick. Beugró bora egy 10 eurós olaszrizling, finom, jó ivású, gyümölcsös, egyedi, és meglehetősen más, mint a magyarok. Nem jobb, nem rosszabb, más. A borász a Guns’n Roses együttes rajongója, a borainak neve is az együttes számainak címéből jön. A Don’t Cry sauvignon blanc például olyan jó, hogy besírtunk tőle; 2010-es évjárat 18 hónapot érett fahordóban, potom 60 euro, és bármilyen hihetetlen ebből mindet eladja, értékesítési gondok nincsenek. Azért itt tettünk egy rövid elmélkedést a borok árazásáról, ár-érték arányáról, piacról, fizetőképes keresletről és egyéb szépségekről.

Az osztrák szomszédaink vörösben is két fajtára helyezik a hangsúlyt, a zweigeltre és a kékfrankosra, illetve még sokan foglalkoznak a St. Laurent-tel (itthon: Szt. Lőrinc – a szerk.), mint fajtával. Persze van más is, főleg pinot noir, merlot, meg cabernet-k, de az első kettő a hangsúlyos. Borvidéket tekintve pedig nem kell sokáig mennünk, csak a szomszédos Burgenlandig, ahonnét olyan nagy nevek sorjáztak boraikkal, mint a Heinrich, Nittnaus, Claus Preisinger, Umathum, Gager, Igler, Silvia Heinrich, vagy, mondjuk, a nálunk is ismert idősebb Franz Weninger.

A zweigeltből is és a kékfrankosból is vannak alapborok – kb. 10 euró körül –, illetve dűlőválogatott tételek – ennek mondjuk a duplájáért, vagy még többért.

Aztán néhány pince létrehozta az úgynevezett Pannobile-t, ami egy egységes elvek szerint készülő bor, kékfrankosból és zweigeltből. A közös az volt a kóstolt tételekben, hogy nagyon egységesen magas színvonalúak, gyümölcsösek, erős ásványos beütéssel, a legtöbbször kiváló hordóhasználattal, nagy potenciállal. Néhányan készítenek olyan cuvée-ket is, amelyekben merlot is van, ami még lágyabbá és gyümölcsösebbé teszi őket. Ezek közül talán az egyik legjobb a Nittnaus Comondor nevű bora. Megjegyzendő, ezek a borok szintén nem olcsók; 25-30 euró körül mozognak.

Karakterisztikában nyilván a szomszéd soproni borvidék vörösboraihoz állnak legközelebb, ami azt mutatja, hogy nálunk Sopronban óriási potenciálok rejlenek, amely potenciálok megvillanásának már látjuk a kezdeti jeleit némely soproni borászunknál. Másrészt pedig jelzik, hogy a zweigeltet, de főleg a kékfrankost nagyon kéne nyomnunk ott nekünk is.

A világ minden tája és fő boros régiója képviseltette magát, erős túlreprezentáltságot a spanyolokból és az olaszokból éreztem, de a franciák is szép számmal voltak. Még Görögországból és Törökországból is kóstolhattunk bort egy-egy borászattól. Próbáltunk úgy szemezgetni, hogy egyedi, itthon nem vagy csak nagyon nehezen elérhető tételeket kóstoljunk, vagy ritkaságuk, vagy áruk miatt. Ilyen a szinte kimondhatatlan török Kocabag Kaya Kapadokia bora, mely két helyi fajta, az Öküzgözü és a Bogazkere házasítása, és egy gyümölcsös burgundira emlékeztet karakterében.

Hasonlóan egyedi tétel az olaszoktól, Trentinoból egy vörösbor, mivel itt főleg fehérek teremnek. A Foradori pincészet Granato nevű bora a nagyon kis mennyiségben termelt ritkaságból a teroldego szőlőfajtából készült, nagyon mély, sötét, szinte fekete színnel, testes, tanninos, de fűszeres és gyümölcsös is, remek savakkal. Kóstoltunk még Robert Mondavitól kaliforniai cabernet sauvignont, a szintén kaliforniai Ravenswood pincétől négyféle zinfandelt. Az ausztrál nagyágyú, a Penfolds remek shirazokkal rukkolt elő, köztük a 2005-ös St. Henri shirazzal, mely potom 70 euro, valamint egy nagyon izgalmas grenache, shiraz, mourvedre cuvée-vel is. Az olaszoktól olyan nagyágyúk hozták el boraikat (köztük a csúcsokat is), mint az Antinori, a Ricasoli, a Fonterutoli, a Fratelli, a Brancaia, az Ornellaia, az Altesino, a Masciarelli, a Frescobaldi. Ez utóbbi tételei nagyon nagy magasságokba emelkedtek, a chianti, a brunello, és a csúcsok, a Mormoreto és Lucente is. Franciaország kínálata is a végtelenséggel volt egyenlő.

Igyekeztünk mindenből keveset, a borvidékek változatosságát bemutató tételekre lőni. Ilyen például a Loire völgyéből a Sancerre és Puilly-Fumé sauvignon blanc-ok, vagy Rhone-völgyi syrah-k, a Chablis környéki chardonnay-k, rengeteg merlot domináns vörös cuvée Bordeaux Pomeroli és St. Emilioni részéről. Valamint az egész kóstolón az egyik nagy kedvencünk, a bordeauxi Calon Segur 2009-es cuvée-je (90% cabernet sauvignon, 7% merlot, 3% petit verdot), hatalmas bor, maradandó élmény.

Ezután pedig még egy végtelen lista következhetne chilei, argentin borokról, remek dél-afrikai pinotage-okról, portugál és német finomságokról, szuper spanyol reserva és gran reserva tételekről. Felsorolni is reménytelen, jövőre is kell menni és folytatni a kóstolást.

Remek rendezvényen vehettem részt, melyet a jövőben ajánlok Magyarországról is mindenkinek: borásznak, boros szakírónak, bloggernek, borszakértőnek, vagy egyszerű borszerető kóstolónak. Bécs nincs messze és jó áron a világ borainak meglehetősen széles spektrumát lehet kóstolni. Olyan egyedi és drága borokat van lehetőség itt kipróbálni, amiket nálunk sohasem. Néhány észrevétel, ami megfogalmazódott bennem a Mondovino kapcsán: